P. Gál Judit: Gyilkosokkal szemtől szemben – könyvbemutató Esemény

Hirdetés

Aki szereti a krimiket, aki szívesen nézi a nyomozók, a bírók és a helyszínelők munkáját bemutató sorozatokat, aki figyelemmel követi a hazai kiemelt gyilkosságokat, de nem csak a felderítésük iránt érdeklődik, biztos, hogy hatalmas érdeklődéssel forgatja majd hazánk egyik legismertebb bűnügyi riportkönyvírójának, P. Gál Juditnak legújabb, Gyilkosokkal szemtől szemben című riportkönyvét.

 A tízkönyves szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ekkor jött rá, hogy a gyilkosok – ugyanúgy, mint a filmekben – sokszor egyetlen gyilkossági rendőrt, szakértőt vagy akár az ítéletüket kimondó bírót érzik ellenségüknek.

P. Gál Judit ezek után kifaggatta az utóbbi évek legsúlyosabb gyilkossági ügyeiben dolgozó rendőröket, bírókat is. Interjúalanyai valódi kérdéseket kaptak és valódi válaszokat adtak a legszemélyesebb kérdésekre is.

 Az olvasó pedig épp ezért, mint egy-egy megtörtént krimit, úgy láthatja maga előtt mindazt, ami a gyilkosok üldözése alatt, majd később a per során a nyílt színen és a kulisszák mögött történt.

A könyv november 7-én, szerdán az ALLE Bevásárlóközpontban található LIBRI könyvesbolt 1. emeletén tartott eseményen mutatkozik be először a nagyközönségnek, amelyen nem csak a szerző, hanem a kötetben szereplő országos hírű nyomozók és bírók is jelen lesznek, megosztva tapasztalataikat az érdeklődőkkel.

Meghívottak:

  • Makai Lajos büntetőbíró, a Pécsi Ítélőtábla elnöke
  • Surdy Miklós volt büntetőbíró, ügyvéd
  • Krispán István alezredes, pszichológus, a hazugságvizsgálatok magyarországi meghonosítója
  • Kovács Lajos ezredes, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb gyilkossági szaktekintélye
  • Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője


A szerző és a résztvevők a helyszínen a könyvet dedikálják.
A belépés ingyenes!

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz