Sok műfaj, egy hajó - indul a TRIP új évada Cikk
Hirdetés
A TRIP felismerte, hogy bárhová, bárkihez el tudja juttatni a kulturális tartalmait online – így a 2020/21-es évadban a hajón tervezett premierek mellett egy új repertoárt is épít, kifejezetten a virtuális térre tervezve. Az idei év és évad a szövetségekről és közös célok megvalósításáról szól a színház életében.
Szabó K. István rendezi Jon Fosse: Én vagyok a szél című művét, melyet a TRIP a Szkéné Színházzal és a Transzformáció Alapítvánnyal együttműködésben mutat be. Az évad különlegességeként Shakespeare/37 címmel indítanak egy új – Shakespeare összes drámáját felvonultató – online szériát, amelyet a Dogma-filmek ihlettek. A repertoárban szerepel a Rejtő Jenő regényéből készült, augusztusban a Budapest Bárral együttműködésben bemutatott, Keresztes Tamás rendezte, A tizennégy karátos autó is. Józsa Tamás – Fabacsovics Lili: Hogyan írjunk Happy Endet? című előadásának ősbemutatója és Garaczi László: Veszteg című műve is a 2020-as esztendő bemutatói között szerepel.
A nagysikerű Karanténdráma-verseny a Karanténdráma extra kiadásával folytatódik az évadban, ahol további felolvasószínházi bemutatók lesznek elérhetők. Az évadban számos zenei program is helyet kap, többek között a Kultúrpart Klub: Novák Péter és az Etnofon című programsorozata is.
Márciusban, a tomboló pandémia egyik legfájóbb mellékhatása a színházak ideiglenes bezárása volt. A TRIP a világban elsőként alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és március 12-én megalapította az Első Magyar Karantén-Színházat. Az egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a Reuters és a The New York Times cikkei után a kínai vezető TV-csatorna, a CGTN stábja is megjelent a TRIP hajón, hogy élőben tudósítson a programjairól. A karantén alatt a hajó otthona, bázisa és befogadója tudott lenni a hirtelen fellépési lehetőség nélkül maradt színészeknek. Az egyedi kulturális platform híre 48 országban, több száz millió emberhez jutott el. Az online forma mindenki számára elérhetővé tette a minőségi szórakozás lehetőségét, a kritikus időkben is össze tudta hozni az embereket a színház, a zene és a kultúra. A TRIP csapata felismerte, hogy az online térben el tudja juttatni bárhová, bárkihez a kultúrát – így 2020/21-es évadban a hajón tervezett premierek mellett nagy hangsúlyt fektet az online térben való előadásokra. Folytatódik a TáncKedd, az Úszó Manézs és a NézőKépző//Online Powered by TRIP sorozat a hajón. A TRIP, a Qubit és az Energiaklub közös rendezvénysorozatot indít Energiahajó címmel. A havonta jelentkező beszélgetések az energiához, a klímaváltozáshoz és a környezetvédelemhez kapcsolódó aktuális témákat járják körül.
A TRIP Hajó független alkotóműhely, amely összehozza a különböző színházakat, társulatokat, gondolkodókat, műfajokat. Egy hely, ahol az alkotóknak lehetősége van kilépni a megszokott kőszínházi keretekből. A kortárs művészeti térben a színház, a cirkusz, a film, a tánc és a zene nemcsak harmonikus egységben szolgálja a közönséget, hanem kreatív összeolvadásukból olyan produkciók jönnek létre, amelyek átlépik a hagyományos művészeti korlátokat.
TRIP programok >>>
TRIP
Kapcsolódó
Elindult a nevezés a 9. Magyar Klipszemlére Cikk
Szeptember 1. és 12. között lehet nevezni a 09. Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó november 6-án lesz,
Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb filmjének trailer zenéjét Cikk
Megérkezett a Random című film hivatalos klipje. A szeptember 25-én mozikba kerülő Salamon András-film kulcsjeleneteiből és Beton.Hofi koncertfelvételeiből készült klip alapját a már ikonikussá vált Tiszalök című szám adja, amelyben Ajsa Luna és Hundred Sins is közreműködik.
A „magyar Fargo”-kén
Hetedik alkalommal is jön a MiraTone Cikk
Augusztus 24. és 31. között újra felpezsdül Budapest zenei élete – jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely mára a régió egyik legjelentősebb klasszikus zenei eseményévé vált. A nyitottság, az innováció, valamint a közösségi és fenntartható működés elismeréseként a fesztivál immár kétszer is m
Beethoven 2025-ben is kiköltözik a szabadba Cikk
Idén nyáron is különleges zenei élménnyel várja közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a „Beethovennel a szabadban – 2025” koncertsorozat keretében. A hagyományos nyáresti előadásoknak ismét a festői Brunszvik-kastély parkja ad otthont három szombat estén: július 5-én, 12-én és 19-én.
A konce