Sok műfaj, egy hajó - indul a TRIP új évada Cikk

TRIP - 2020/21-es évad

Hirdetés

A TRIP felismerte, hogy bárhová, bárkihez el tudja juttatni a kulturális tartalmait online – így a 2020/21-es évadban a hajón tervezett premierek mellett egy új repertoárt is épít, kifejezetten a virtuális térre tervezve. Az idei év és évad a szövetségekről és közös célok megvalósításáról szól a színház életében.

Szabó K. István rendezi Jon Fosse: Én vagyok a szél című művét, melyet a TRIP a Szkéné Színházzal és a Transzformáció Alapítvánnyal együttműködésben mutat be. Az évad különlegességeként Shakespeare/37 címmel indítanak egy új – Shakespeare összes drámáját felvonultató – online szériát, amelyet a Dogma-filmek ihlettek. A repertoárban szerepel a Rejtő Jenő regényéből készült, augusztusban a Budapest Bárral együttműködésben bemutatott, Keresztes Tamás rendezte, A tizennégy karátos autó is. Józsa Tamás – Fabacsovics Lili: Hogyan írjunk Happy Endet? című előadásának ősbemutatója és Garaczi László: Veszteg című műve is a 2020-as esztendő bemutatói között szerepel.

A nagysikerű Karanténdráma-verseny a Karanténdráma extra kiadásával folytatódik az évadban, ahol további felolvasószínházi bemutatók lesznek elérhetők. Az évadban számos zenei program is helyet kap, többek között a Kultúrpart Klub: Novák Péter és az Etnofon című programsorozata is.

TRIP - 2020/21-es évad

Márciusban, a tomboló pandémia egyik legfájóbb mellékhatása a színházak ideiglenes bezárása volt. A TRIP a világban elsőként alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és március 12-én megalapította az Első Magyar Karantén-Színházat. Az egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a Reuters és a The New York Times cikkei után a kínai vezető TV-csatorna, a CGTN stábja is megjelent a TRIP hajón, hogy élőben tudósítson a programjairól. A karantén alatt a hajó otthona, bázisa és befogadója tudott lenni a hirtelen fellépési lehetőség nélkül maradt színészeknek. Az egyedi kulturális platform híre 48 országban, több száz millió emberhez jutott el. Az online forma mindenki számára elérhetővé tette a minőségi szórakozás lehetőségét, a kritikus időkben is össze tudta hozni az embereket a színház, a zene és a kultúra. A TRIP csapata felismerte, hogy az online térben el tudja juttatni bárhová, bárkihez a kultúrát – így 2020/21-es évadban a hajón tervezett premierek mellett nagy hangsúlyt fektet az online térben való előadásokra. Folytatódik a TáncKedd, az Úszó Manézs és a NézőKépző//Online Powered by TRIP sorozat a hajón. A TRIP, a Qubit és az Energiaklub közös rendezvénysorozatot indít Energiahajó címmel. A havonta jelentkező beszélgetések az energiához, a klímaváltozáshoz és a környezetvédelemhez kapcsolódó aktuális témákat járják körül.

A TRIP Hajó független alkotóműhely, amely összehozza a különböző színházakat, társulatokat, gondolkodókat, műfajokat. Egy hely, ahol az alkotóknak lehetősége van kilépni a megszokott kőszínházi keretekből. A kortárs művészeti térben a színház, a cirkusz, a film, a tánc és a zene nemcsak harmonikus egységben szolgálja a közönséget, hanem kreatív összeolvadásukból olyan produkciók jönnek létre, amelyek átlépik a hagyományos művészeti korlátokat.

TRIP programok >>>

 

TRIP

Kapcsolódó

A test és az emlékezet fonődik össze Gergye Krisztián új összművészeti produkciójában Cikk

Gergye Krisztián: A test emlékezete A test emlékezete címmel mutatja be a Nemzeti Táncszínház október 27-én Gergye Krisztián legújabb összművészeti produkcióját, melynek látványvilágát a lengyel avantgárd legjelesebb képzőművészének alkotásai ihlették. A három táncosra és egy kilenctagú kórusra megálmodott mű zenéjét Zombola Péter s

Hogyan kapcsolódik össze a forprofit és művészeti világ? - Decemberben jön az első Art is Business Konferencia Cikk

Art is Business Konferencia Hogyan működik ma a vállalati és művészeti élet összekapcsolódása? Mi dönti el, hogy egy vállalat együttműködik a művészettel? Létezik-e 2020/21-ben tiszta kulturális szponzoráció? A művészeti brandek miként segítik a vállalat stratégiáját? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat 20

VálóTársas: interaktív párkapcsolati színházi est humorral és rögtönzéssel Cikk

VálóTársas Humor és a rögtönzések segítségével, színházi formában mutat be helyzeteket a hétköznapok párkapcsolati darálójából a VálóTársas című est. Két színészpáros, Pokorny Lia és Schmied Zoltán, illetve Vándor Éva és Kerekes József színművészek szórakoztató módon dolgozzák fel a színpadon Gönczi Dorka vá

Könnyűzene reggelire, egyenesen a felhők közül Cikk

Bored Groupies Különleges budapesti látkép mellett, a pesti rakpart egyik szállodájának tetőteraszán készített zenei klipeket ismert könnyűzenei előadókkal a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. A CAFe Budapest INTRO című eseményének művészei az üresen várakozó szálloda tetejéről küldenek pozitív energiá