Kapolcson elkészült 'A város arca' és még licitálhatunk is rá! Cikk

Void: A város arca

Hirdetés

31. Művészetek Völgye Fesztiválon szombat este a magyar street art egyik legismertebb művésze, Void Kapolcs Fő terén, a közönség előtt készítette el A város arca című monumentális alkotását. A műre a rendezvény végéig licitálni is lehet, a befolyt összegből a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekrészlegét támogatják. 

Július 22. és 31. között a Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljaként a legkülönfélébb művészeti ágak otthona, a zene, a színház, az irodalom mellett pedig fontos szerepet kap a képzőművészet, a különböző alkotóterek is, idén pedig a street art is megjelent a rendezvényen. Az Országút magazin szervezésében színpadra vitt performance célja ugyanannyira újszerű, ahogy a kortárs művészet ezen műfajának megjelenése a fesztiválon, hiszen árverésen – jellegénél fogva - ritkán jelenik meg street art alkotás. Void a közönség előtt, egy, a street art műfajáról szóló beszélgetés alatt készítette el a 3x2 méteres, autentikus faragott kétszárnyú kapura festett képet, amelyet a beszélgetés végére kellett befejeznie. A művész jellemzően arcokat álmodik a legkülönfélébb anyagokra és az utcai művészetre jellemzően szívesen dolgozik újra felhasznált anyagokkal, így adta magát, hogy ezúttal is egy egykori használati eszköz, egy kapu legyen a „vászna”.

A város arca c. alkotást a szervezők jótékonysági árverésre bocsátották, a befolyt összeget a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrum javára ajánlják fel.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója az esemény megnyitóján köszöntötte Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert, a jótékonysági árverés védnökét, aki beszédében kiemelte, hogy a kapu a nyitás szimbóluma is, amely egyúttal jelent nyitást a térség lakói számára, a fesztiválra, illetve 2023-ban Veszprém is ablakot nyit Európára, mint Európa Kulturális Fővárosa. Hozzátette, a kapuval ablakot nyitunk a szívekben is, hiszen csak úgy tud egy közösség fennmaradni, ha nem csak földrajzi és értelmi közösség köti össze annak részeseit, hanem az érzelmi közelség is. Ennek pedig egyik legszebb demonstrációja a jótékonysági árverés.

Vas Mónika, az Országút magazin lapmenedzsere köszöntőjében elmondta, hogy már az ötlet megszületésekor egyértelmű volt, hogy a támogatásra egy olyan intézmény választanak, amellyel bárki kapcsolatba kerülhet, aki megfordul a Balaton környékén. A Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum képviseletében dr. Szabó Bence elmondta, a jelentősen megemelkedett számú beteg gyermek ellátási körülményeinek javítását tűzte ki célul a befolyt összegből.

A kapu a fesztivál teljes ideje alatt megtekinthető a Filmio Pajta Mozgó mellett. Az árverésből befolyt összeget a Művészetek Völgye és az Országút magazin ünnepélyes keretek között adja át a Gyermekcentrum megbízott vezetőjének.

A város arcára az axiortart online árverési portálon lehet licitálni július 23-31. között >>>

Művészetek Völgye 2022 részletes program >>>

 

Művészetek Völgye

Kapcsolódó

Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más - Ezeket kérik a SZIN 2025 sztárjai Cikk

Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeret

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével. A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt. 

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu