Színes Város 2018 - Több mint 300 négyzetméteres alkotás született Hír

Hirdetés

A 300 m2-nél valamivel nagyobb alkotás a XI. Bertalan Lajos utca 16. szám alatt található társasház tűzfalára került fel, tervezője Zsuffa Zsanna Lídia.

A projekt 2017-ben a MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megvalósuló tűzfaltervezési kurzuson, iskolai óra keretében indult. A cél az volt, hogy 14 tervezőgrafika szakos hallgató a környezetvédelem fontosságát előtérbe helyező látványterveket készítsen. Az elő engedélyeztetést követően 3 tervből online szavazást tartottak az urbanplayer.hu weboldalon, ennek eredményeként valósult meg a nagyméretű kócsagot ábrázoló falfestmény, amelyet a tűzfalszínesítő szervezet művészei alkottak meg, a tervezővel együttesen.

„A szervezetünk életében mindenképpen mérföldkő ez a projektet - mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára -, ugyanis hosszú távú munka alakulhat ki a jövőben az egyetemmel. Ahogy több más esetben, úgy itt is először a hőszigetelés készült el, majd utána valósult meg a falfestés, a szponzorációs hátteret a Fővárosi Önkormányzat, a társasház és a TRILAK festékgyártó együtt biztosította.”

„Hosszú ideje követem a Színes Város tevékenységét - közölte Vargha Balázs, a MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszékének vezetője -, és kifejezetten jónak tartottam a közös munka ötletét, hiszen oktatás-módszertani szempontból is fontos, hogy egy grafikus tervező tudjon nagyobb léptékben gondolkodni, jó felület erre egy nagyméretű tűzfal. A városban élőkkel való vizuális kapcsolatteremtés eszköze is a kültéri falfestés, mivel méreténél és láthatóságánál fogva olyan erővel szólítja meg a városlakókat, ami egyedülállóvá teszi ezt a kommunikációs formát.”

„A Fővárosi Önkormányzat az elsők között támogatta a Színes Város Csoportot, immáron többéves az együttműködés a felek között. Az oktatás, a város arculatának fejlesztése, a Budapestről való közös gondolkodás, vagy az együttműködés mind olyan kifejezések, amelyek egy európai főváros életében fontosak, a városok jövője szempontjából kiemelt jelentőségűek. Éppen ezért is állunk évről évre az ilyen eredeti ötletek mellé, ezek jelzik azt, hogy érdemes új dolgokban gondolkodni Budapesten” - nyilatkozta Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán területért felelős főpolgármester-helyettes.

„Újbudán nem ez az első és szerencsére nem is az utolsó tűzfalfestmény, jelenleg is zajlanak az egyeztetések a Színes Város csapatával egy Gazdagrétre tervezett alkotásról” - mondta Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere, aki szerint rendkívül jók azok a kezdeményezések, amelyek a művészetet a múzeumokból, kiállítóterekből nem csupán az utcára viszik, de egyúttal széles körben is befogadhatóvá teszik.

 

Sajtóanyag: Színes Városa

Kapcsolódó

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

Mire készülsz? - Július 26-ig várja a pályaműveket a 23. ARC Hír

23. ARC közérzeti pályázat Csapj az unikornisok közé, adj áramot a varázsgömbnek, rázd meg az ötletfát, és alkoss bármi jót, ami kép, szöveg, gondolat, indulat, látomás, szenvedély! Teremts saját világot, adj arcot a holnapnak, üzenj idén is azoknak a százezreknek, akik művedet látva veled gondolkodnak majd arról, hogy mire

A Müpa ad otthont a legújabb Kolodko-szobornak Hír

Kolodko szobor - Müpa 18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat márciustól egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a „Füles” fantázianévre hallgat

Világ buborékjai, egyesüljetek! - Július 20-ig várja a pályaműveket a 22. ARC Hír

22. ARC közérzeti pályázat Buborékban élünk. Földgömb-buborékban, laposföld-buborékban, pénzbuborékban, szegénységbuborékban, áldozatbuborékban, erőszakbuborékban, hatalombuborékban, ingatlanbuborékban, karrierbuborékban, prekariátus-buborékban, anarchistabuborékban, alkalmazottbuborékban, nemzetbuborékban, világpolgár-bubo