Szeged Trombone Ensemble, Studio 5 és Varró Dániel közös estje az Urániában Esemény

Hirdetés

A koncert ötlete a STUDIO 5 és a Szeged Trombone Ensemble szoros együttműködésében született. A Szeged Trombone Ensemble a rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint hangszerük, a harsona sokoldalúságának propagálása szellemében Gyivicsán György művészeti vezető irányításával működik. Az együttesre jellemző magas szintű szakmai felkészültségnek, s a mai napig tartó hangszertechnikai fejlődésnek köszönhetően az együttes képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólalni.

Ez inspirálta a STUDIO 5 tagjait is. A zeneszerző csoport célja, hogy az európai zenei tradícióból kiindulva olyan hangversenyeket hozzanak létre, melyek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. Az alapító tagok gondolkodásmódja hasonló, ugyanakkor mindegyik szerző a saját zenei nyelvén alkot.

A STUDIO 5 számára fontos a kortárs társművészetek bevonása. Ehhez a koncerthez a költészetet választották, és annak egyik legkiválóbb magyarországi reprezentánsát, Varró Dánielt kérték fel partnerüknek.

Az öt komponista többféle összeállításban (kvartett, szextett, oktett) íródó darabjai között Varró Dániel olvassa fel a saját verseit. Az est moderátora, Csepelyi Adrienn a szerzőkkel beszélget a közös munkáról, az alkotás folyamatáról, a született művekről.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges atmoszférájú terme egyaránt kedvez a versfelolvasásnak és a harsona-együttes erőteljes és intim megszólalásainak.

 

- Uránia -

Kapcsolat

  • Szeged Trombone Ensemble koncert az Urániában időpont:
    Kezdete:
    2018 Oct 07 19:30
    Vége:
    2018 Oct 07 22:00
    Uránia Nemzeti Filmszínház:
    Budapest ,
    Rákóczi út 21 ,
    1088 ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Sofi Tukker koncert 2025, Budapest Park Esemény

Sofi Tukker koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 15
A Sofi Tukker, Sophie Hawley-Weld és Tucker Halpern electro-pop duója, tele energiával és játékkal. A kettős 2022-ben egyszer már megmozgatta a hazai közönséget, most pedig a tavalyi év egyik legtáncosabb lemezével, a Breaddel térnek vissza július 15-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezéséb

Guns N’ Roses koncert 2025, Budapest [vendég: Public Enemy] Esemény

Guns N’ Roses koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 15
A Guns N’ Roses 2025-ben sem hagyja ki Budapestet! Az előző magyarországi koncert után szinte napra pontosan két évvel, július 15-én tér majd vissza a rock ’n’ roll a Puskás Arénába. A zenekar különleges vendégekkel is készül: a turné különböző állomásain a Public Enemy, a Rival Sons vagy éppen a

Dave Chappelle Stand-Up 2025, Budapest Esemény

Dave Chappelle stand-up 2025, Budapest dátum

2025 Jul 17
  Dave Chappelle-t minden idők egyik legnagyobb komikusának tartják, aki a Monty Python mellett az egyetlen humorista, aki négy estét követően adott műsort a Hollywood Bowlban. Chappelle-t a Saturday Night Live vendégszereplései mellett a Netflixről is ismerhetjük, most pedig élőben nevethetünk fer