Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2017 több helyszín, Szentendre

Tavaszi Fesztivál Arany János születésnapjától a Költészet napjáig. A tavasz múzsája a magyar irodalom és költészet remekeit hozza el Szentendrére 2017. március 3. és április 11. között.

Hirdetés

Arany János születésének 200. évfordulója után egy nappal, március 3-án a Szentendre Táncegyüttes és a Fitos Dezső Társulat megrázó erejű táncjátékával indul a fesztivál. Az Irgalom! című, Arany-balladák ihletettségében koreografált műben Pörge Dani, Rebi néni, Ágnes asszony, Dalos Eszti alakját idézik meg az alkotók.

Hamvas Béla születésének 120. évfordulóján két eseménnyel is adózunk az író munkássága előtt Szentendrén. A nemrég nyílt Offline Centerben A bor filozófiája klasszikus és sokat idézett Hamvas-műből ad elő részleteket Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, csellón közreműködik Kántor Balázs, az Operaház szólócsellistája, s közben a szentendrei nemes nedű, a Kőhegybor négyféle változatát kínálják a hallgatóságnak. A Pest Megyei Könyvtárban A valóságban felébredni című, Hamvas Béla eddig ismeretlen szövegeit, fotókat, kéziratokat tartalmazó kiadványt mutatják be filmvetítéssel egybekötve március 21-én. Március 24-én az íróról szóló dokumentumfilmet a P’Art Moziban is levetítik, majd azt követően Szathmári Botond orientalista, vallásfilozófus beszél a filmről.

Szintén érdekes irodalmi kalandozásra hív az Offline Center a Különbéke című esttel. Szabó Lőrinc lírájából válogat Adorjáni Bálint, s az összeállítást sok zene és dal fűszerezi. Ferences triptichon címmel különleges misztériumjátékot mutatnak be a Pasaréti Színjátszókör és a Csibe Kórus tagjai. Az előadás a kommunizmus ferences mártírjainak állít emléket.

A szerető álma című előadásban Tóth Krisztina írásaiból fűzött zenés-táncos lírai kompozíciót láthatunk Takács Katival, Widder Kristóffal, Ágoston Bélával és Mizsei Zoltánnal március 22-én, a Városháza dísztermében.

A zenei kínálat is oly színes lesz, mint egy friss tavaszi virágcsokor: Tompos Kátya és a Fugato Orchestra koncertjén a legnagyobb barokk zeneszerző, Bach motívumainak újragondolt változatát hallgathatjuk meg. Az együttes a minőségi könnyűzenét a mesterien megírt komolyzenével egyesíti. Borbély Mihály és zenekara most is a legjobb jazzmuzsikával vár, vendégük a tavaszi koncerten Fenyvesi Márton gitárművész lesz. Az Elevenkertben nívós hazai együttesek lépnek fel: az Ivan and the Parazol és az Európa Kiadó, és nem tréfa, április 1-jén a PMK színháztermében fellép a Ghymes Együttes, fennállása 33 évének legjobb szerzeményeivel. A megunhatatlan történet, A muzsika hangja minden korosztálynak szívet melengető pillanatokat tartogat. A családi musicalt március 19-én adja elő a MúzsArt Színházi Egyesület társulata. A legkisebbeket a Katáng Együttes megzenésített versekből összeállított mesekoncertje várja, ami után kézműves foglalkozás is lesz a gyerekeknek, de ezen a tavaszon fellép Szentendrén az Alma Együttes is. A Tavaszi Fesztivál zenei programjait a hagyományos Virágvasárnapi koncert és a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Tavaszköszöntő koncertje zárja.

Tavaszi Fesztivál szenzációja Ingmar Bergman Persona című művének szentendrei bemutatója lesz, melyet a Szentendrei Teátrum premierjeként láthatjuk idén, március 17-én a PMK Színháztermében. A csodálatos, titkokkal teli történet női karaktereit Györgyi Anna, Balsai Móni és Horváth Erika személyesíti meg.

A Bergman művek kedvelőinek szóló másik csemege pedig a Radnóti Színház, immáron csak Szentendrén látható előadása, melynek főszereplői Szávai Viktória és Schneider Zoltán. Ők játsszák el a sokak által ismert művet, mely két ember kapcsolatának állomásait veszi sorra megrázóan őszinte megfogalmazásban. A Jelenetek egy házasságból című darabot Bálint András rendezte.

Online lapozható programfüzet >>>

 

Sajtóanyag: Szentendrei Kulturális Központ

Kapcsolat

  • Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Mar 03 10:00
    Vége:
    2017 Apr 11 20:00
    Szentendre:
    Szentendre ,
    2000 ,

Early bird koncert jegyek

  • 03.25. IVAN AND THE PARAZOL koncert 2500 Ft helyett 1900 Ft
  • 04.01. BEST OF GHYMES koncert 4200 Ft helyett 3600 Ft
  • 04.07. EURÓPA KIADÓ koncert 2500 Ft helyett 1900 Ft

A jegyek elővételben (az első 100 db) kaphatók a Tourinform irodában és a szentendreprogram.hu oldalon.

 

Bergman-bérlet

9600 Ft helyett 20% KEDVEZMÉNNYEL 8000 Ft

  • 03.10. TOMPOS KÁTYA & FUGATO ORCHESTRA KONCERTJE
  • 03.24. INGMAR BERGMAN: PERSONA
  • 04.06. INGMAR BERGMAN: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL

 

Hamvas-bérlet

8000 Ft helyett 25% KEDVEZMÉNNYEL 6400 Ft

  • 03.22. A SZERETŐ ÁLMA – Tóth Krisztina írásai, Takács Kati előadásában zenével, tánccal
  • 03.31. HAMVAS BÉLA: A BOR FILOZÓFIÁJA – Rátóti Zoltán estje zenével és borkóstolóval
  • 04.11. KÜLÖNBÉKE – Szabó Lőrinc, ahogy Adorjáni Bálint látja

 

Jegy- és bérletvásárlás:

Tourinform Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22.

  • Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
  • Telefon: +36 26 317 966
  • E-mail: tdm@szentendre.hu
  • Online: szentendreprogram.hu

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz