A Zichy Szín-Műhely a fővárosba hozza Csukás István: Az Utazás a szempillám mögött című mesejátékát Cikk
Csukás István 40 éve írt, a fővárosban még sohasem játszott regényének új színpadi feldolgozását mutatja be a Zichy Szín-Műhely. Az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejáték budapesti ősbemutatója május 10-én lesz a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban. A művészeti koncepciójáért 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett Zichy Szín-Műhely ezúttal a magyar gyermekirodalom népszerűsítését tűzte ki célul. A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású nyelvteremtője, generációk legnagyobb mesélője, Csukás István sokműfajú életművének egy kevésbé ismert zenés mesejátékát az író szakmai támogatásával állítják színpadra, hogy az ifjúság megismerje Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány halhatatlan mesefiguráit teremtő hihetetlenül termékeny szerző csodálatos világát.
Hirdetés
A Zichy Szín-Műhely osztja a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író hitvallását a mesékről. „A gyerekközönség hálásabb és érzékenyebb, mint a felnőtt, bár sokkal nagyobbat lehet bukni is, hiszen a gyerek kiköpi azt, amit nem szeret. A gyerekeknek ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. A gyerekeknek az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe. A meseírói egy különleges szemszög, mert a gyerek egy méter körüli ember, és ebből a szemszögből látja a világot, és ez a perspektíva izgalmasabb, mint a felnőtteké” – mondta Csukás István. Az író szerint akár az alaptörvényben is rögzíthetnénk, hogy a gyerekeknek joguk van a hozzájuk és a róluk szóló mesékhez. Karaktereit, mesefiguráit Csukás István a valós életből merítette, Bagaméri például, a híres fagylaltos valóban létezett, Kisújszálláson dolgozott, ahol az író született.
Dolmány Attila rendező elmondta, hogy az álomdramaturgiára épülő különleges mesejáték minden generáció gyermeki énjéhez szól. Csukás olyan karaktereket formált, melyek mindenhol a tisztesség, a becsület, az emberség, a szeretet mérvadó figurái. „Ezért is választottam ezt a réginek tűnő, de a mai napig aktuális mesét újra, modernebb kivitelezésben, de régi értékek megtartásával. Szeretném megmutatni a MESE örök, halhatatlan erejét! Célom nem több, mint a mai technológia, audiovizualitás mellett a mese, az igazság, az igazságérzet, és a valós célkeresés útjára terelni akár a saját gyermekeinket is. Olyan útra, ahol hihetjük, hogy van miért, van holnap, van tegnap, és persze: van szülő, aki az életutunkban mindörökké támogat” – fogalmazott Dolmány Attila.
A mesejáték egy magányos kisfiúról, Lackóról szól, aki elgurult üveggolyóját hiába keresve, elalszik. Az üveggolyó álmában is gurul, és Lackó a keresése közben sok mindennel találkozik. Álmában különös lények szólítják meg, szobája tárgyai szokatlan alakot öltenek, nyílnak, dőlnek, felemelkednek, átlátszanak. Álomutazása során találkozik a szófacsaró Seregélyekkel, az izgő-mozgó-éneklő Nyulakkal, a Scherlock Holmes-t idéző kiérdemesült Sánta Kutyával, a Hangutánzó Bagollyal, a csupaideg Pukkancs Egérrel és a titokzatos Keresztes Pókkal, mely figurák a természeti világot ötvözik mulatságos és költői módon az emberi természet esendő, ám mégis szerethető tulajdonságaival. Hősünket egy hűséges segítő, a Hangya kíséri, akinek szeretete, tiszta barátsága, önfeláldozása katartikus szituációkba helyezi Lackót. Végül a megtalált üveggolyó örök barátokat szerez, akik ugyan csak az álomban elérhetők, de létezésük a valóságot teszik elviselhetőbbé, teljesebb emberré formálva a kisfiút.
A főbb szerepeket kettős szereposztásban Bacsa Ildikó és Gosztola Adél, valamint Tarján Péter, Maday Gábor, Koltai Vivien, Makofka Blanka és Bartus Marcell játssza, a főszereplő „kisfiút” pedig Rubóczi Márkó alakítja. A jelmeztervező Papp Janó, a zeneszerző pedig Szitha Miklós a Talamba ütőegyüttes vezetője.
A Zichy Szín-Műhely lelkes fiatal művészek összefogása révén létrejött összművészeti alkotóműhelyként működik. Feladatuknak tekintik, hogy a jövő nemzedékét nyitottá tegyék a művészetek, a színház és a magyar irodalom iránt. „Utazó színházként” az egész Kárpát-medencében jelen vannak. „Hiszünk benne, hogy szükség van a magyar kultúra szolgálatára, egy olyan „magánszínház” működésére, amely a közösséget szolgálja, és ha kell, házhoz viszi a kultúrát. Hatalmas elismerés számunkra, hogy korunk legnagyobb mesemondója, Csukás István segítségével és művészi instrukciói mellett készülhetünk az ősbemutatóra” – hangsúlyozta Zichy Gabriella alapító - producer.
Az alkotóműhely az Arany János bicentenáriumra összművészeti előadást állított színpadra Arany Balladák másképp címmel. „A színház az iskolákba megy” programsorozat keretében eddig számos iskolában és művelődési házban mutatták be a produkciót, amellyel, 2018/2019-es tanévben is több helyre van meghívásuk itthon és határon túlról is. Díszítők címmel kortárs darabot is színpadra állítottak, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tavaly megrendezett ősbemutató maga a szerző Csikós Attila által átdolgozott és átírt formában került a közönség elé elismert színművészekkel, Dolmány Attila rendezésében. A színházi háttérmunkások világát bemutató darab egyfajta beavatás, a ráismerés élményét adja a nézőknek, a színészeknek pedig remek karakterábrázolási lehetőséget, „jó színpadi munkát” jelent. A Díszítőket a társulat azóta is játssza. A színműhely bemutatóihoz az EMMI és az NKA Színházművészeti Kollégiuma által kiírt pályázatokból nyert támogatást.
Az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejáték budapesti ősbemutatója május 10-én, délelőtt 11 órakor lesz a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban. További előadások: június 3. vasárnap délelőtt 11 óra - Hatszín Teátrum: július 15. délelőtt 10:30 óra Városmajori Szabadtéri Színpad. Ősztől pedig a Hatszín Teátrumban lesz látható a darab. A Zichy Szín-Műhely ezzel a zenés mesejátékkal csatlakozott a Családok éve 2018 programsorozathoz is.
Sajtóanyag: Zichy Szín-Műhely
Kapcsolódó
Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> - Rendhagyó pop-up előadás októberben az Erkel Színházban Cikk
A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan sz
Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk
Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége
Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk
Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính
Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk
Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és