Burok - a szülésélményről szól a Tünet Együttes tabuk nélküli új előadása Cikk
Négy táncosnő megkísérli felidézni és megmutatni a szülés élményét testtel, tánccal, szóval és fénnyel a Tünet Együttes új előadásában. A Burok – a táguló idő összehúzódásai egy őszintébb, közvetlenebb módon próbál közelíteni a témához, mint a sokszor idealizáló vagy túl sarkos közbeszéd. Premier február 2-3-án a Trafóban.
Hirdetés
„Váratlanul ért, ami a saját szülésemkor történt: ismeretlen, elsöprő erőkkel találkoztam a testemben, és fogalmam sem volt, hogyan tudnék jól együttműködni velük” – meséli Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője. – „Hiányzott valaki, aki felkészít, vagy legalább utólag segít feldolgozni az élményt. Azóta sok nővel beszéltem, akik hasonlóan éreznek: a szülés a társadalmunkban egy tabukkal és közhelyekkel övezett, kibeszélhetetlen fekete doboz.”
Ezt a fekete dobozt nyitja fel a Tünet Együttes az előadással, melyben négy táncosnő – Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória – a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményeiből dolgozik. A Burok – a táguló idő összehúzódásai analitikus, árnyalt és felszabadítóan személyes módon nyúl a témához - mindezt a Tünetre jellemző abszurd humorral és fizikális megközelítéssel. Az alkotók remélik, hogy az előadás segít csökkenteni a szorongást, félelmeket és indulatokat, melyek a kérdést övezik.
Premier február 2-án és 3-án, 20.00 órakor a Trafóban. Az előadás után a Másállapotot a szülészetben mozgalom szervezésében dúlák várják azokat a nézőket – férfiakat és nőket - akik szeretnének saját elmúlt, vagy éppen jövőbeni szülésélményeikről, négyszemközt beszélgetni.
Sajtóanyag: Tünet Együttes
Kapcsolódó
Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> - Rendhagyó pop-up előadás októberben az Erkel Színházban Cikk
A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan sz
Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk
Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége
Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk
Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính
Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk
Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és