Egyhetes erdélyi turnéra indul a József Attila Színház társulata Hír

Hirdetés

Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét - Kerényi Imre rendezésében - öt erdélyi városban mutatja be a József Attila Színház 2018. június 11-17. között.

Rékasi Károly, Nemcsák Károly és Pikali Gerda főszereplésével június 11-én a nagybányai Városi Színházban, június 12-én Szatmárnémetiben, az Északi Színházban, június 14-én a zilahi Szakszervezetek Művelődési Házában, június 16-án a nagyváradi Szigligeti Színházban, június 17-én pedig Nagykárolyban, a Városi Színház és Művelődési Központban látható a Feketeszárú cseresznye. Az előadás a 2018/2019-es évadban repertoáron lesz a József Attila Színházban. Mind az öt erdélyi helyszínen nagy várakozás előzi meg a vendégjátékokat – már most teltházasnak ígérkezik mindegyik előadás.

A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon mi lesz a büszke és féltékeny szerb férj és a magyar férfi barátságával? Követi-e szerelmét a szép szerb asszony, és hogyan éli meg a hatalomváltást a darab többi szereplője?

Rékasi Károly, a darab egyik főszereplője 2012-ben ezzel a darabbal tért vissza a József Attila Színházba. „Elsősorban a kíváncsiság hajtott. A darab már első olvasásra is egy rendkívül értékes műnek tűnt, nem is beszélve arról, hogy a rendezője Kerényi Imre volt, akit az ország egyik legnagyobb színpadi rendezőjének tartok. Nem lehetett nemet mondani” – nyilatkozta a színművész. „Nagyon élveztem a benne való létezést, azt a hangulatot. Káprázatosan jó dolog olyan színpadi vállalkozásban részt venni, ahol az alkotók társnak tekintik a nézőt. A legnagyobb dolog mégis, amit ettől az előadástól kaptam, az a párom, Pikali Gerda, akivel a Feketeszárú cseresznye próbáin ismerkedtem meg.”

 

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye - színmű két részben

  • Péterffy Géza főszolgabíró – Rékasi Károly
  • Veliszavljevics Dusán – Nemcsák Károly
  • Irina, a felesége – Pikali Gerda
  • Milica, Dusán testvére –Kocsis Judit
  • Danica, Milica lánya – Korponay Zsófia
  • Balázsházy főhadnagy/ Zsárkó – Turek Miklós
  • Csaholyi hadnagy/Kormánybiztos – Vaszkó Bence
  • Jankovics hadnagy/Falusi bíró – Előd Álmos
  • Berzétey zászlós/Szerb katonatiszt – Blazsovszky Ákos
  • Kispál, járási számvevő – Ujréti László
  • Hajdú/Tagbaszakadt paraszt – Botár Endre
  • Parasztasszony/Katrincás leány – Holczinger Szandra
  • Pópa – Fila Balázs
  • Nikics Pántó – Betz István
  • Ezredes – Rusz Milán
  • Nikolics Sztévó – Chajnóczki Balázs
  • Püspök – Láng József / Kiss Gábor
  • Cigányprímás/ Esperes – Suki István
  • Brácsás – Suki Benedek
  • Szerb katonák – Brunczlík Péter, Király Sándor

  • Díszlet: Götz Béla
  • Jelmez: Kovács Yvette Alida
  • Ügyelő: Verebély Monika / Király Sándor
  • Rendezőasszisztens, súgó: Czipó Gabriella / Németh Dóra

  • RENDEZŐ: Kerényi Imre

 

Sajtóanyag: József Attila Színház

Kapcsolódó

Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje Hír

Egy hazai produkciós iroda kapta meg a Masha és a Medve rajzfilmsorozat színházi adaptációjának jogait Európa 11 országában. A Pannon Produkció ez év végén már színpadra is állítja a népszerű mesét Magyarországon, hazai előadóművészek közreműködésével. Ezúttal nem egy arénás produkcióban találkozhat

2018 végén ismét színpadon az Álomutazó! Hír

Idén évvégén újra színpadra kerül 2017 legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó című családi mesemusical, benne Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Schell Judittal, Ábel Anitával, Falusi Mariannal, Keresztes Ildikóval, Hajdu Steve-vel és sokan másokkal. A 2018-as előadás december 22-én és 23-án le

Megérkezett a József Attila Színház 2018/2019-es évadának programja Hír

Négy nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemutatóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előadásokat Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Szente Vajk, Telihay Péter és Verebes István rendezi. A József Attila Színház a korábbi évekhez hasonlóan a 2018/2019-a

POSZT 2018 - Indul a jegyelővétel! Hír

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, éppen ezért örömmel jelentjük be, hogy elindítottuk a jegyértékesítést  a POSZT Fesztivál első tíz előadására is. Az idei évben a Kodály Központba nagy sikernek örvendő, frissen bemuta