Indul „A POSZT bemutatja” előadásainak jegyértékesítése Hír

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 8. és 17. között várja a színházrajongókat és a színházi szakma képviselőit. A tavalyi sikerre való tekintettel a Versenyprogram és a POSZT Fesztivál eseményei mellett az idei esztendőben is folytatódik „A POSZT bemutatja” előadássorozat, amelynek keretein belül exkluzív előadásokra és koncertekre kerül sor a Kodály Központban.

Hirdetés

A nyitónapon, június 8-án a Boban Markovic Orkestar, Európa egyik legnépszerűbb fúvószenekara ad koncertet. Az együttes legutóbb több mint öt éve lépett fel – természetesen telt ház előtt – Pécsett.

Másnap, azaz június 9-én este egy igazán különleges, egyszeri és megismételhetetlen produkció, a Pécs, a musical! következik a sorban. A musicalekből ismert slágerekkel színesített improvizációs kavalkád alapját Pécs városa és annak történetei, hagyományai adják. Az interaktív előadást a közönséggel együtt Balla Eszter, Szinetár Dóra, Feke Pál, Simon Kornél. és a rendező Szente Vajk alakítja.

A Primadonnák című fergeteges bohózat június 13-án este vendégeskedik a Kodály Központ színpadán. A Győri Nemzeti Színház több száz előadást megért, nagysikerű vígjátéka többszörösen is darab a darabban. Az amerikai komédiában nőnek öltözött férfiaké a főszerep, a pénz mellett pedig a másik örök téma, a szerelem rúg még labdába a színpadon. A két főszereplő Járai Máté és Simon Kornél.

Egy musical, ami több mint 1400-szor került színre, és minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több mint 1,6 millió néző vásárolt jegyet rá: június 15-én Pécsett először láthatja a közönség a Madách Színház (és a világ) egyik legnépszerűbb musicaljét, a Macskákat.

„A POSZT bemutatja” programcsomag előadásaira jegyek már kaphatók a jegymester.hu-n, illetve a helyszínen, a Kodály Központban.

 

Bővebb információk:

 

Sajtóanyag: POSZT

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet