"Liselotte és a május" - a független E/Társulat bemutatója a FÉM Arts & Café színpadán Cikk
Október 22-én mutatja be a független E/Társulat a Liselotte és a május c. párkapcsolati tragikomédiát a FÉM Arts & Café színpadán. A nagysikerű Liza, a rókatündér c. film alapját képező színdarabban egy kiugrott ápolónő próbálja 7 randin, így 7 férfin keresztül megtalálni az igaz szerelmet, ami 7 kétségbeesett pár-találási kísérletben csúcsosodik. Az előadás finom éllel közelítve beszél a kibontakozó nőiség és a kapcsolatteremtés nehézségeinek viszonyáról.
Liselotte 35 évesen, 15 évnyi ápolói munkával a háta mögött úgy határoz, hogy megkeresi élete szerelmét. Az eddigi tervek kukába dobásával valami különös és izgalmas felé veszi az irányt – amely felé azonban közel sincs olyan sárga téglásan lerakva a járható út. A nőiségét igazán csak felfedezni kezdő főhős egymás után csöppen a legkevésbé várt szituációkba, míg saját magát is elkezdi megérteni a párkapcsolatok aknamezején. A színdarab Liselotte vergődését, egyben tanulási folyamatát mutatja meg, miközben szól az élhetetlen, romantikus, veszélyes és vonzó férfiakról, az elszalasztott és álmodott lehetőségekről – miközben a kapros dinnyeleves is ott illatozik.
Hirdetés
- A gimnáziumból már mindenkinek gyereke van, vagy tart valahol... tudod jobb is, hogy nem jöttünk össze, mint más osztályok. Mit mondhattam volna?
- Nem, ezért ne érezd rosszul magad. Te egész egyszerűen éltél valakiért. Mind ezt tesszük. És amikor az, akiért éltünk, örökre elmegy, akkor mi visszaérkezünk a startvonalhoz és kezdjük újra az egészet.
Pozsgai Zsolt fergeteges tragikomédiája méltán híres és sikeres színdarab, melyet ezúttal a fiatal, független színészekből álló E/Társulat előadásában élvezhet a közönség. Győri-Nádai Réka 2012-ben állította színpadra első saját színdarabját, amelyben a nőiség kapott központi fókuszt. Alkotóként a rendezőt mindig az emberi lélek, egy karakter belső portréja foglalkoztatja. A Liza és a Rókatündér c. filmet is ihlető művet kétszereplős, kamaraszínházi előadásként állítják színpadra a FÉM színházban.
-
Helyszín: FÉM ARTS & CAFÉ (1056 Budapest, Váci utca 40.)
-
Bemutató időpontja: 2019. október 22. 19.00
-
Szereplők:
- Liselotte – Tóth Zsuzsi
- 7 férfi – Károlyi Krisztián
- Író: Pozsgai Zsolt
- Rendező: Győri-Nádai Réka
A bemutató további részletei és hírei >>>
E/Társulat
Kapcsolódó
Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> - Rendhagyó pop-up előadás októberben az Erkel Színházban Cikk
A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan sz
Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk
Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége
Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk
Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính
Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk
Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és