Orlai Produkció: A hullaégető - Interjú Pelsőczy Rékával, a darab rendezőjével Cikk

Színházi előadás készül Ladislav Fuks A hullaégető című hátborzongató regényéből. A főhőst, Karel Kopfrkingl krematóriumi szakembert Gálvölgyi János alakítja, aki a könyv alapján forgatott 1968-as csehszlovák filmben a főhős magyar hangja volt. A náci Willi karakterét Schruff Milán formálja meg. Pelsőczy Réka, az előadás rendezője úgy véli: a mostani helyzet kínosan hasonló ahhoz a második világháborút megelőző időszakhoz, amelyben a darabbeli történet játszódik. 

− Meglepett, hogy Gálvölgyi János felkért A hullaégető rendezésére? Rögtön igent mondtál?

− Nem mostanában történt, már három éve, úgyhogy nem is emlékszem, de valószínűleg meglepett. Gyerekkorom egyik, a tévében látott alakja, szerettem a paródiáit, de láttam Arthur Miller Alkujában is. Elküldte a regényt, hogy olvassam el, aztán beszéljünk róla. Azt is elmondta, hogy húsz év alatt sok embernek odaadta, de nem lett belőle semmi; azt is, hogy nem szokott szerepeket intézni magának, de ezt még szeretné megcsinálni. Nagyon tetszett a regény, és úgy éreztem, való Jánosnak ez a kétarcú kispolgár, akinek a negédes szeretettel teli hangvételétől már a regény első oldalánál felállt a hátamon a szőr.

A filmet is János mutatta meg nekem. Nagy hatással volt rám, ezt a készülő előadás kapcsán sem akarnám eltagadni. Viszont a mi szövegkönyvünk nem a film alapján, hanem a regényből készült, Gálvölgyi Judit adaptálta színpadra, amin Zöldi Gergő dramaturggal és a színészekkel tovább dolgoztunk. Segítségemre van a munkában Tengely Gábor, aki a bábos dolgokon kívül is nagyon inspiráló, Kálmán Eszter látványtervező és Fejes Kitty koreográfus. A zeneszerző egy nagyon fiatal, tehetséges lány, Matisz Flóra Lili.

− Milyen a közös munka Gálvölgyivel?

− Jó vele dolgozni. Gyors agya van, gyorsan tanul szöveget, ami nem kis mennyiség ebben az esetben. Hamar megért mindent, nem kell magyarázni, mit miért gondolok, miért teszek át innen oda. Van, amiért harcol, de dolga is egy színésznek, hogy védje a szerepe igazságát és érdekeit. Szemérmes ember. Néha – miközben tudom, hogy az agya dolgozik – kifelé csak annyi energiát használ, amennyi feltétlenül szükséges. Ez időnként nehézséget okoz, mert nem tudom pontosan, hol tart, de ha szólok, hogy szeretném tudni, mindig megnyugtat az, amit csinál. A játékosság is jellemző rá, ha valaki jól próbál mellette, azonnal megmozdul, átjárja a huncutság. Schruff Milánnal és a Vaskakas társulatával is személyes a viszonya, és engem is jól, humorral kezel – a többiek nagy örömére.

– Jánostól tudom, hogy a te ötleted volt a bábos megoldás. Milyen jelentést hordoznak a bábok A hullaégetőben?

– Már a regény olvasásakor egyértelmű volt, hogy nem kisrealista, hanem – ha  képzőművészeti kifejezést használhatok – expesszionista  művel állok szemben. Az első világháború utáni Európában sok festő fejezte ki magát ezzel a stílussal, ami a világban uralkodó káoszt, keveredést, kulturális sokféleséget, a technika térhódítását, a szexualitás, a bűn előtérbe kerülését próbálta megmutatni. Ezeken a képeken nincs rend; elnagyolt, groteszk vonások, kiemelt jellegzetességek, egymáson, egymásra montírozódott alakok, a perspektíva és a realitás szabályait átlépő terek vannak.

Ebből az érzetből indultam ki. Ehhez kerestem formát. A regényben a főhős egyes szám első személyben beszél és monologizál, a körülötte élőket nem is nagyon hagyja szóhoz jutni. Mindenről van egy elmélete, egy nagyravágyásból, rengeteg élethazugságból összeálló rendszer van a fejében. Lényegében az ő szemüvegén át látunk a történetbe. Mivel ő áll a középpontban, ő diktál és határoz meg mindent, a többiek, a családja és a beosztottjai az ő autoriter irányítása alatt állnak, arra gondoltam (sok más variáció után), hogy mi lenne ha ezeket az embereket bábok, mindent elszenvedő, de szóhoz nem jutó alakok játszanák. Aztán ez annyiban módosult, hogy a Vaskakas Bábszínház színészei maguk lesznek a bábok.  Óriási, Sosa Juristovszky által készített gömbfejeket kapnak, de lesz az előadásban egy Michac Gábor által tervezett macskabáb is, egy fehér perzsacica, „a mi kis felhőcskénk”, aki egyszerre testesíti meg a kispolgári létet és a kiszámíthatatlan ösztönöket.

A színészek az irreálisan nagy és nagyon kifejező vonásokkal bíró maszkokkal elemelik a történetet, rémálomszerűvé és nagyon szubjektívvé teszik. Mindent látnak, mindent tudnak, de nem mozdulnak. Hallgatnak. Olyan, mintha Kopfrkingl zavaros agyában lennénk, ahol a dolgok eltorzulnak és másnak tűnnek, mint amik valójában.

– Érzel-e olyan aktualitást a darabban, amely a mai Magyarországon különösen érvényes?

– Ez a szöveg, ez a történet ijesztően pontosan és sokszor a feketehumort súroló formában beszél arról a kisemberről, aki akár mi magunk is lehetnénk. Aki folyamatosan hazudik, de maga is elhiszi, amit mond. Próbálja megfejteni a világban zajló folyamatokat, ezért nyitott minden demagógiára, ami leegyszerűsíti, könnyen érthetővé teszi az érthetetlent vagy a félelmeteset, és a legjobb szándékkal, tisztességének biztos tudatában küldi halálba a szomszédait és a családtagjait.

Több mint száz év telt el az első világháború óta, és a mostani helyzet kínosan hasonló a második világháborút megelőző időszakhoz. A gazdasági helyzet, a mélyszegénységben élő családok, a rendszeresen éhező gyerekek, a munkanélküliség, az egyre szélesebb szakadék a pénzemberek és a havi 50, 60, jó esetben 100 ezer forintból élők között, előmozdítják a szélsőséges, kirekesztő gondolatok terjedését. Az ellenségkép-keresés valószínűleg létszükséglet, , aminek vagy akinek a likvidálásához köthetik saját életük jobbra fordulását. És ezt a mindenkori hatalom ki is használja.

Dühítő a tehetetlenség. Semmilyen kérdésben nem látjuk át az összes folyamatot, se az egészségüggyel, se a népvándorlással, se a cigányokkal, a zsidókkal vagy a melegekkel, a rokkantakkal, a hajléktalanokkal kapcsolatban. Olvasunk ezt-azt, és összeáll a fejünkben valami. Kinek-kinek aszerint, hogy hol él, kik veszik körül, mibe nőtt bele. Nagyon nagy a felelősség, hogy milyen döntéseket hozunk, mibe állunk bele, mi mögé állunk oda és miért.

– Tapasztalod a színház gondolkodás-, illetve társadalomformáló erejét?

– A Katonában vagyok szerződésben, ahol sok ilyen kérdéssel foglalkozunk. Úgy érzékelem a nézőszámból, hogy az emberek – egy-egy történeten keresztül – szeretnek őket szorosan érintő dolgokról együtt gondolkodni. Váratlanul jól fogadták például az egyáltalán nem könnyű Az Olaszliszkai előadásunkat, az Illabereket, A Bajnokot, A Rükvercet.

– A hullaégető sem könnyű darab. Nem fájó úgy készülni az előadásra, hogy benne van a pakliban: esetleg nem ér meg nagy szériát?

– Megmondom őszintén, nem foglalkozom ezzel. Örülök, hogy Orlai Tibor fontosnak tartotta, hogy ez az előadás létrejöjjön. Olyan emberekkel dolgozhatok, akikkel öröm együtt gondolkodni, ilyen minőségi anyaggal foglalkozni. Maga színházi forma is izgalmas, Gálvölgyi János jelenléte is sok embert kíváncsivá tesz. Azért mert valami komoly témát feszeget, nem feltétlenül unalmas. Az előadásunk izgalmasnak ígérkezik, kissé horrorisztikus, látványos, és bizonyos értelemben kegyetlen humora is van.

– Kiknek ajánlod?

– 15-16 éves kortól igazából mindenkinek.

– Mikor fogod sikeresnek tekinteni A hullaégetőt?

– Ha mi, akik benne vagyunk, azt fogjuk érezni, hogy jó. Ha minden részlet a helyére kerül. Ha a színészek jól fogják érezni magukat benne. A többi nem a mi dolgunk. Boldog vagyok, hogy részt vehetek Gálvölgyi álmának megvalósításában.

A hullaégető premierje március 8-án lesz a Belvárosi Színházban.

Sajtóanyag: Orlai Produkció