Orlai Produkció: Az étkezés ártalmasságairól premier Jurányi Inkubátorház, Budapest

2017. április 13-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Parti Nagy Lajos Az étkezés ártálmasságairól című hosszúprózáját Mészáros Máté szereplésével, Znamenák István rendezésében a Jurányi Inkubátorházban.

Hirdetés

Parti Nagy Lajos azonos című hosszúprózája, 2011-es megjelenésekor még az „előadás” alcímet viselte, nem véletlenül. Az étkezés ártalmasságáról valóban termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagymonológja, élet-áriája haknikörútja egy állomásán, egy sokat látott, vidéki művelődési ház színpadán. Jóllehet, a főhős „az étkezés”-ről beszél csillapíthatatlanul, de életről, halálról, szerelemről, szól, a szenvedélyről, az olthatatlan, kéjes dühről, amivel az ember be akarja kebelezni a másikat, magát, a világot, míg el nem dől vele önnön börtöne és temploma, a kalodányi test.

“Az már az elején rögtön látszott, hogy meg kell majd küzdenem vele. Ismertem korábban is Parti Nagy műveit, műfordításait, fel voltam rá készülve, hogy nem lesz könnyű elmondani azokat a mondatokat. Nem úgy tagolja a szövegek egységét, ahogy egy "hagyományos" vagy párbeszédes formában írt színdarabban szokás. A klasszikus darabokban a központozásnak nyilván van jelentősége, itt nem feltétlenül, vagy nem éppen ugyanaz. Beszédtechnikailag, színésztechnikailag ez egy nehéz szöveg. “ – Mészáros Máté vallja az eredeti szövegről.

  • Az előadás premiere 2017. április 13-án 20 órakor lesz a Jurányi Inkubátorházban.
  • További időpontok: április 14, 23., 25., május 11. , 12., 23.
  • Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

 

További részletek és jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Orlai Produkció

Kapcsolat

  • Az étkezés ártalmasságairól premier időpont:
    Kezdete:
    2017 Apr 13 20:00
    Vége:
    2017 Mar 13 22:00
    Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház:
    Budapest ,
    Jurányi u. 1 ,
    1027 ,