Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT 2018 Esemény
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó – POSZT (2018. Június 7-16.) két válogatója Regős János (színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979. és 2010. között), valamint Térey János (író, költő, drámaíró, műfordító). Ők és az idei évben először a válogatók által maguk mellé választott segítők, Balog József (a MASZK egyesület elnöke) és Bazsányi Sándor (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül fejenként több mint 180 előadás megtekintése után 14 versenyelőadást választottak ki, amelyek a fesztivál ideje alatt a Pécsi Nemzeti Színházban lesznek megtekinthetők.
Hirdetés
A versenyelőadások másnapján lezajló szakmai beszélgetéseken és a Színház téren minden nap három alkalommal jelentkező közönségtalálkozókon a verseny- és a fesztiválprogram előadásainak alkotóival és szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők. A versenyt a POSZT ünnepélyes díjátadó gálája zárja június 16-án. Az est rendezője és házigazdája Simon Kornél.
A 19. POSZT versenyprogramjának válogatása már megkezdődött, új válogatóknak a POSZT a Szakmai Tanácsadó Testület javaslata alapján Gulyás Gábort (a debreceni MODEM első igazgatója, később a Műcsarnok igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa, jelenleg a szentendrei Ferenczy múzeum igazgatója) és Zalán Tibort (József Attila-díjas és Szép Ernő életműdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár) kérte fel, akik Csikós Attila írót, publicistát, drámaírót, dramaturgot és Mispál Attila Balázs Béla-díjas film- és színházi rendezőt, forgatókönyvírót, dramaturgot választották segítőiknek. Az új válogatási ciklus 2018. március elsejével kezdődött meg.
A 2018-as POSZT díszvendége Bálint András (Pécs, 1943. április 26. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, versmondó, színházigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Bálint András részt vesz a POSZT ünnepélyes megnyitóján és díjátadó gáláján, a fesztiválon pedig verses esttel lép fel.
Az átadásra kerülő díjak:
- Legjobb előadás
- Legjobb rendezés
- Legjobb női főszereplő
- Legjobb férfi főszereplő
- Legjobb női mellékszereplő
- Legjobb férfi mellékszereplő
- Legjobb 30 év alatti női színész
- Legjobb 30 év alatti férfi színész
- Legjobb színházi zene
- Legjobb színpadi mozgás / koreográfia
- Legjobb dramaturgi munka
- Legjobb jelmez
- Legjobb díszlet
- Legjobb fényterv / hangterv / videóterv
Különdíjak
- A Színészzsűri díja (MASZK Országos Színészegyesület és Mozaik Művészegyesület)
- Közönségdíj
- A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) Básti Lajos-díja
Sajtóanyag: POSZT
Kapcsolat
- POSZT 2018 weboldal
- POSZT 2018 facebook
-
POSZT 2018 időpont:
Kezdete:2018 Jun 07 10:00Vége:2018 Jun 16 23:00
Pécs ,
Az idei évben a versennyel párhuzamosan zajló fesztivál programkavalkádja ismét Pécs belvárosában kap helyet: a POSZT 2018-ban új játszóhelyekkel, kávézókban rendezett előadásokkal és kötetbemutatókkal, szabadtéri performanszokkal, szakmai programokkal, színészzenekarokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. A Művészetek és Irodalom Házában további programokkal, a Nyílt Fórum legjobbjaival, illetve városszerte kiállításokkal és könyvbemutatókkal készülünk. Európa egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú hangversenytermében, a Kodály Központban népszerű vígjátékokkal, musicallel és operettel, nagyszabású, közönségkedvenc előadásokkal várjuk az érdeklődőket.
A három éve megkezdett hagyományt folytatva idén is megrendezésre kerülő Egyetemi napokra az ország művészeti egyetemeinek (SZFE, Kaposvár), illetve a Pesti Magyar Színiakadémiának vizsgaelőadásait hívtuk meg, a meghívott előadások közül többre ingyenes és regisztrációhoz kötött a belépés.
A Nyílt Fórum egész éves drámapályázatának több száz pályázója közül a három forduló után a döntőbe bejutó legjobbak drámái először az idei POSZT-on tekinthetők meg szcenírozott formában, felolvasószínházi előadásként. A szakmai programokra a belépés szintén ingyenes, ahogy számos fesztiválelőadásra, koncertre, és Bálint András verses estjére is.
A fesztiválkavalkádot utca-, báb- és táncszínházi előadások és performanszok színesítik a belvárosban. A Széchenyi téren idén ismét megrendezett plakátkiállítás több mint 400 plakátjával, és így a színházi évad teljes keresztmetszetével várja az érdeklődőket.