eSzínház: Több, mint tízezer jegyvásárló az első két hónapban Cikk

eSzinház - Iván a rettenet

Hirdetés

Az eSzinház, az ország első hazai fejlesztésű, a színházi szakma aktív bevonásával létrejött online előadóművészeti streaming platformja. A 2020 szeptembere óta működő szolgáltató eddig több, mint 10 000 nézővel rendelkezik olyan színházak előadásainak bemutatóival, mint a Katona József Színház, a Vígszínház vagy a Radnóti Színház. Október óta már az Örkény Színház „Örkénystream”-jének kizárólagos szolgáltatója. Novemberben és decemberben a Szépművészeti Múzeum Textúra című előadásai mellett, zenei koncertek is felkerülnek a kínálatba, többek között a Djabe és a Budapesti Fesztiválzenekar előadásait nézheti és hallhatja a közönség, tökéletes audiovizuális élménnyel párosítva. Az online tér iránti nyitottságot az mutatja a leginkább, hogy a látogatók 30%-a már külhoni magyar néző.

Az eSzinházat az Alapítvány a Magyar Színházakért szervezet fejlesztette és hozta létre a színházi szakma aktív bevonása és elköteleződése mellett. A platform hosszú hónapok felkészülő munkája után 2020 szeptember elején kezdte meg működését. Így az eSzínház az első olyan szolgáltató platform, amely Magyarországon színházi előadások közvetítésével foglalkozik. Az eSzínház egyszerre törekszik előadások élő közvetítésére, másrészről már rögzített felvételek elérhetővé tételére.

A kezdeményezés kifejezett célja, hogy színházi „videótárat”, enciklopédiát hozzon létre a már felvett előadásokból, hogy így biztosítson lehetőséget arra, hogy a kiemelkedő színvonalú darabokat (sokszor színháztörténeti jelentőségű előadásokat) akkor is meg lehessen nézni, amikor már nem játsszák azokat.

Az eSzínház első élő közvetítése 2020. szeptember 23-án a Radnóti Színházból a Csapodárok c. vígjáték volt, egyedi és exkluzív tartalmak közvetítése mellett. Októbertől kezdve az eSzínház az Örkény Színház „Örkénystream”-jének kizárólagos szolgáltatója. Így került sor arra, hogy az eSzínház közvetíthette élőben az első élő tévéközvetítésre is optimalizált bemutatót az Örkényből október elején (Andromakhé c. előadást). A palettáján olyan szenzációs és egyedi élő előadások is megtalálhatóak, mint A Padlás 1000. előadása a Vígszínházból, vagy éppen a 2020-as Pécsi POSZT versenyprogramjába bejutott Bánk bán a Katona József Színházból vagy éppen a Moliere – the Passion a Radnóti Miklós Színházból.

Novemberben már több, mint 10 előadást közvetít élőben az eSzínház, többek között az Örkény Színházból, a Katona József Színházból, a Vígszínházból és a Radnóti Színházból. Megtiszteltetés, hogy a Szépművészeti Múzeum Textúra előadásai is a felületen keresztül jutnak el az online térben a nézőkhöz.

Eddig több, mint 10.000 nézőhöz juttatta el az eSzínház az élő és a rögzített előadásokat, amely szám 30%-ban külhoni magyar felhasználókat is magába foglal. Ezért is fontos ez az alapítvány számára, mert számos megkeresést kapott vidéki és határon túli színházaktól, akikkel előrehaladott tárgyalásokban áll a vidéki és határon túli előadások nézőkhöz közvetítéséről.

Az eSzínház ezekben a hetekben nyit a zenei produkciók, koncertek felé, így már novemberben elérhetőek lesznek jegyek a Djabe és a Budapesti Fesztiválzenekar egy-egy élő koncertjére. Ebből is következik, hogy az eSzínház rövidtávú célja az, hogy további művészeti ágakat kerüljenek a szolgáltatások közé.

eSzínház előadások és jegyek >>>

 

eSzínház

Kapcsolódó

Újra megnyílik a Müpa virtuális hangversenyterme Cikk

A legújabb járványügyi rendelkezések mentén 2020. november 11-től december 10-ig a Müpa is zárva tart, azonban az intézmény a tavaszi rendkívüli helyzethez hasonlóan most sem hagyja magára közönségét. Újra a legnagyszerűbb hazai és külföldi előadókat hozzák el a nézők otthonába: november 12-től ug

Színház 4K-ban: elindult a SzínházTV streamingszolgáltató platform Cikk

SzínházTV nyitóoldal Elindult a SzínházTV online színházi streamingszolgáltató platform, amelyen keresztül otthonról, kényelmesen, külföldről és vidékről is többedmagunkkal nézhetünk élő színházi előadásokat. A platform célja, hogy azok is részesei lehessenek az élő előadások varázsának, akik valamilyen okból kifoly

Óriási David Bowie emlékkoncertet kapunk 2021 legelején Cikk

A Bowie Celebration 2021 2021 januárjában lesz 5 éve, hogy elhunyt David Bowie, ehhez pedig egy méltó emlékezést álmodott meg az egykori zenéstár Mike Garson billentyűs. A Bowie Celebration: Just For One Day! emlékkoncerthez olyan nevek csatlakoztak már, mint a Nine Inch Nails agytröszt Trent Reznor, a Smashing Pumpkins f

VálóTársas: interaktív párkapcsolati színházi est humorral és rögtönzéssel Cikk

VálóTársas Humor és a rögtönzések segítségével, színházi formában mutat be helyzeteket a hétköznapok párkapcsolati darálójából a VálóTársas című est. Két színészpáros, Pokorny Lia és Schmied Zoltán, illetve Vándor Éva és Kerekes József színművészek szórakoztató módon dolgozzák fel a színpadon Gönczi Dorka vá