Tabukat feszegetett a Zenthe Ferenc Színház Cikk

Igazi tabutémához nyúlt az ötéves Zenthe Ferenc Színház fővárosi vendégjátéka, amely olyan máig érzékeny, morális kérdéseket feszegetett, mint például a családon belüli szerelem. Az Augusztus Oklahomában című fekete komédia premierjét tapsvihar fogadta a József Attila Színházban. A nézők a darab vibrálóan izgalmas jelenetein keresztül egy széthulló család tragikus sorsát élhették át, amelyben minden elképzelhető, eddig elhallgatott titok és sérelem a felszínre került. Az elsöprő sikert aratott színdarab a nyár folyamán várhatóan még több nagyvárosba ellátogat; legközelebb május 22-én és 23-án mutatják be Salgótarjánban, majd május 29-én Egerben tekinthetik meg az érdeklődők.

Hirdetés

Tiltott gyümölcsök után vágyódó hősnők és nyomasztó titkok árnyékában élő asszonyok máig életszerű családi drámáját mutatta be lélegzetelállító premier előadásán a Zenthe Ferenc Színház. Az Augusztus Oklahomában című hollywoodi sikerfilm-adaptációban az unokatestvérébe szerelmes sikertelen vénlány vagy a testvére férjét észrevétlenül elcsábító nagynéni történetén túl, feldolgozatlan és kimondatlan családi titkokra derült fény. Az egyszerre nyomasztó és feszültségekkel teli, ugyanakkor jó adag humorral átszőtt és lenyűgözően izgalmas salgótarjáni vendégprodukció jeles színészeinek felejthetetlen játékát taps és örömujjongás fogadta a József Attila Színházban.

A filmet láttam jó pár évvel ezelőtt, és akkor megragadt bennem ez a sztori. Érdekes volt számomra, hogy létezik egy ilyen zanzásított borzasztó család, ahol tele vannak problémával, amit elhallgatnak, eltitkolnak, nem beszélnek egyértelműen és őszintén egymással és óriási feszültségek vannak a ki nem mondott dolgok miatt” – mesélt a produkció születéséről Susán Ferenc, a rendező.

Persze feltételezem, hogy a valóságban nincs ilyen család, ahol ennyi szemét van a szőnyeg alatt, de ugyanakkor bízom benne, hogy a darab kapcsán mindenki kicsit elgondolkodik,  hogy hűha, nem kéne mindent elhallgatni, mert abból lehet, hogy nagyobb bajok lesznek” – tette hozzá.

A fiatal teátrum játékának színművészeit is művészi gonddal válogatta össze a rendező. A családi titkokkal végleg leszámoló, tabula rasat hirdető kegyetlen anyafigura szerepét a Jászai Mari-díjas Vándor Éva formálta meg, míg a három testvért a Jászai Mari- és Vastaps-díjas Bozó Andrea, a franciaországi Angers Premier Plans filmfesztiválján díjat nyert Marjai Virág és a Csinibabában feltűnt, tehetséges Kovács Vanda alkotta.

A családi drámát befogadó József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly a premiert követő banketten a produkció méltatása mellett örömét fejezte ki amiatt is, hogy a két színház együttműködése már-már példaértékű, hiszen a következő évadban több produkciójukat is vendégül látják majd a salgótarjáni színházban. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere pedig nemes egyszerűséggel a város "kulturális nagykövetének" nevezte a magyar színházi életbe egyedülálló módon integrálódott ötéves Zenthe Ferenc Színházat. 

 

További információk >>>

 

Sajtóanyag: Positive

 

Kapcsolódó

Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> - Rendhagyó pop-up előadás októberben az Erkel Színházban Cikk

Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan sz

Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk

IX. Országos Playback Találkozó Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége

Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk

Momentán Társulat: Nulladik Óra Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính

Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk

Roberto Bolaño Vad nyomozók Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és