Szombaton kezdődik a Hétrétország köztivál! Cikk
Hirdetés
Komolyzenei, jazz és népzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, valamint a Nyitott Porták programsorozattal várja a látogatókat a Hétrétország köztivál, augusztus 11-20. között az Őrségben.
"Természetből a java, művészetből a magva, nyitott porták, nyíltszívű emberek, értelmes szórakozás."
A Hétrétországot Lukács Miklós és a Cimbiózis 5tet lemezbemutató koncertje nyitja augusztus 11-én szombaton az őriszentpéteri Pajtaszínházban. A tíz napon át tartó köztiválon fellép többek közt Lajkó Félix, a Müller Péter Sziámi AndFriends, a Bohemian Betyars, az Esszencia zenekar Bognár Szilviával, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor, Tóth Viktor, valamint Kollár-Klemecz László. Az Őrség szakrális helyszínein - Bajánsenyén és Kercaszomoron a református templomban, Nagyrákoson a Borromei Szent Károly-templomban - komolyzenei hangversenyeket tartanak. Augusztus 20-án Borbély László zongoraművész, majd a Dresch Mihály Vonós Quartet ad koncertet Őriszentpéteren. A Hétrétország záró eseménye a Neil Young Sétány koncertje lesz Szentgyörgyvölgyön, a római katolikus templomban.
A Hétrétország színházi programjában szerepel a TÁP Színház előadása, Majsai Nyilas Tünde pedig Esterházy Péter - Csokonai Lili néven írt - Tizenhét hattyúk című regényének színpadi adaptációját adja elő. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének adaptációját a soproni Petőfi Színház és határon túli magyar színházi csoportok koprodukciójában mutatják be Őriszentpéteren. A Ziránó, a Csavar és a Kalimpa Színház meseelőadásokkal érkezik Hétrétországba, és a gyermekeknek szólnak a SimorÁg TánCirkusz produkciói is.
A természetjáró programok keretében gyógynövénytúrákat szerveznek, Orfalun, a füveskertben gyógynövénynapot tartanak, Őriszentpéteren a Malom Látogatóközpontban pedig több témában hangzanak el előadások. Húsz őrségi településen várják nyitott portákkal és őrségi ételkínálattal a látogatókat: a vendégek beléphetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe és bepillantást nyerhetnek a gazdálkodók napi munkájába.
Hétrétország 2018 részletes program >>>
- Hétrétország -
Kapcsolódó
Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk
2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza
Elindult a nevezés a 9. Magyar Klipszemlére Cikk
Szeptember 1. és 12. között lehet nevezni a 09. Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó november 6-án lesz,
Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb filmjének trailer zenéjét Cikk
Megérkezett a Random című film hivatalos klipje. A szeptember 25-én mozikba kerülő Salamon András-film kulcsjeleneteiből és Beton.Hofi koncertfelvételeiből készült klip alapját a már ikonikussá vált Tiszalök című szám adja, amelyben Ajsa Luna és Hundred Sins is közreműködik.
A „magyar Fargo”-kén
A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk
Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport