Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk
Hirdetés
Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszínvonalú kulturális eseménynek, legendás koncertnek és kiemelkedő előadásnak adott otthont.
Magyarország és Európa egyik legjelentősebb kulturális központjaként a Müpa küldetése az, hogy felkutassa és megismertesse a nézőkkel a legkiválóbb művészeket és alkotásaikat, valódi, értékeken alapuló kapcsolódást teremtsen a művészek és közönségük között, inspirálja és edukálja a valós és virtuális tereiben formálódó, egyre gyarapodó közösséget. Az előadó-művészeti élet pezsgő centrumaként élteti, aktualizálja felbecsülhetetlen művészeti örökségünket, és korunk alkotásait ehhez hozzáépítve ad biztos kulturális támpontot a mai és az eljövendő nemzedékek számára.
A Müpa ugyanakkor nem csupán a világ élvonalába tartozó, kulturális kikapcsolódást kínáló helyszín, hanem Európa egyik első olyan modern intézménye is, amely hangversenytermet, színháztermet és múzeumot is magában foglal, így nyújtva komplex élményt a látogatóinak. Emellett mára az egyik legismertebb hazai világmárka is, amelynek égisze alatt a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő produkciók mutatkoznak be a budapesti közönségnek. A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, kultúra mellett elkötelezett szakemberei, a kimagasló minőségű akusztikai és infrastrukturális adottságai, valamint az innovatív szemléletet a hagyományok tiszteletével ötvöző működése nyomán pedig nem csupán Magyarországon, de nemzetközi szinten is elismerést vívott ki magának az elmúlt két évtizedben. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kontinens koncerttermei közül több is a sikeres budapesti modell módszereit átvéve alakította ki mindennapi működését.
A születésnapot megünneplendő, a Müpa idén márciusban egy egész hétvégét szentel a kerek évfordulónak. A március 15-16-ai „Müpa 20 – Generációk ünnepe" címre keresztelt eseménysorozat célja, hogy a mára mértékadóvá, egyszersmind fogalommá vált kulturális centrum a közönségével együtt élhesse át a művészet és kultúra értékteremtő, közösségépítő erejét. A születésnapi hétvégére szervezett produkciók a Müpa tevékenységének más-más fontos szeletét mutatják be, többek közt olyan művészek közreműködésével, mint Perényi Miklós, Várdai István, Lukács Miklós, Szalóki Ági, Herczku Ágnes, Bognár Szilvia, Háy János, Kollár-Klemencz László, Fassang László, Boldoczki Gábor vagy a Jazzical Trio. Együtt címmel a hazai zenei élet neves muzsikuscsaládjai adnak egy-egy koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, ahol a Lakatos, a Kelemen, a Berecz, a Ránki, a Bogányi, a Balázs és az Oláh családdal találkozhatunk. A Mozgásban sorozat előadásain a tánc és a mozgásművészet különböző irányzatait képviselő kiválóságokat láthatunk: a világhírű és műfajteremtő Recirquel előadása mellett a magyar folklórnak és a kortárs táncművészetnek is szentel a Müpa egy-egy felejthetetlen gálaműsort. A Müpa életében kiemelkedő jelentőségű, sokgenerációs közösségi élményt erősítik a Zenészgenerációk névre keresztelt programok, amelyeken a nemzedékek közös játékának lehet tanúja a közönség. Egy, a Ligeti és Kurtág-életműből ízelítőt adó koncert mellett különféle hangszerek – az orgona, a trombita, a cimbalom és a cselló – fiatal és idősebb nagyjai mutatják be, miképpen „öröklődik” a zenei tudás és hagyomány. A kulturális sokszínűség erejét hirdetik az Összhangban sorozat koncertjei, a The Great Hungarian Songbook és a Női energiák, különböző zenei műfajok ötvözésével varázsolva el a nézőket. Mindezek mellett a fiatalabbakról sem feledkeztek meg, nekik délelőtti matinéval, míg a könnyedebb műfajok rajongóinak az improvizatív örömzenélést csúcsra járató Random Trippel kedveskednek a szervezők.
A Müpa jubileumi eseménysorozata nem csupán ünnepélyes visszatekintés, hanem nagyszerű lehetőség arra, hogy a közönség testközelből lehessen részese a vibráló hazai kulturális életnek, és minden korosztály felfedezhesse a művészet magával ragadó világát.
Az ünnepi hétvégére elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak jegyet a január 14-én, 10 órakor kezdődő, 24 órán át tartó elővásárlás keretében, majd január 15-én 10 órától a szélesebb közönség is megválthatja belépőit.
Müpa20 jubileumi hétvége programja >>>
Müpa
Kapcsolódó
Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk
Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg
Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i
A 340 éve született Händel művei a Müpa zenei maratonján Cikk
2025. február 2-án, vasárnap a nagyszabású oratóriumok és megindító operák szerzőjeként ismert Georg Friedrich Händel művészetében mélyedhetnek el a zenerajongók. Az egész napon át tartó koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg