Ötszáz hip hop táncos versenyzett a hétvégén! Hír
Véget ért a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship. Az ország legelismertebb street dance versenyén több mint ötszáz táncos, közel száz produkcióját értékelte a nemzetközi zsűri. A verseny négy kategóriájának dobogós helyezettjei jogosultságot szereztek arra, hogy az amerikai világbajnokságon képviselhessék hazánkat. Az első magyar hip hop válogatott a harmadik helyezést érte el a kategóriájában, így biztosan részt vehetnek a Hip Hop Olimpián.
Hirdetés
Eldőlt, kik azok a hazai csapatok, akik képviselhetik az országot az USA-ban augusztus 7-12-e között, a World Hip Hop Dance Championship bajnokságán. Dobogós helyezést ért el az első magyar hip hop válogatott, a Full Cool Crew is, ezzel megszerezve a világbajnokságon való részvételi jogot.
Világszínvonalú produkcióval lepte meg a zsűrit egy kaposvári csapat, az NDC Dreamers. A táncosok mind technikájukban, mind előadásmódjukban lenyűgözték a bírákat, így egyértelműen nekik járt az első helyezés a megacrew kategóriában. A felnőtt kategória tavalyi bajnok csapata, a New Dance World crew idén is magasan kiemelkedett az indulók közül és sikerült megvédenie bajnoki címét.
A rendezvényt Jammal és a GrooveTroop különleges fellépése színesítette, hiszen a közönség ezen a rendezvényen hallhatott először élő hangszereken megszólalni igazi klasszikus hip hop számokat.
A hazai megmérettetés után a nyertes csapatok mostmár minden erejükkel a világbajnokságra koncentrálhatnak. A válogatott sem torpan meg a harmadik helyezés után, hanem keményen edz tovább, hogy a legjobb formáját hozza a világ legnagyobb hip hop csatáján.
kategóriák nyertesei:
Junior divízióban:
- Fitdance Kids Crew
- Feel Good Kids
- A Force 1 - Kartell
Varsity divízió:
- Mixerveit
- Feel Good Junior
- Full Cool Crew
Felnőtt divízió:
- NDW crew
- X-tereme Crew
- Black Time – Sisterhood
Megaschool divízió:
- Supabeat Army
- NDW N.G.
- A Force 1 – Beats
Megacrew divízió:
- NDC Dreamers
- The Panic Megacrew
- Decision crew
K-POP divízió:
- Anonymus
- Coverdose
- Echo
Sajtóanyag: Positive
Fotók: Tarnavölgyi Zoltán és Nagy László
Kapcsolódó
Pénztárcabarát strandételekkel nyit a Lupa Hír
Június 1-től indul a strandszezon a Dunakanyar kapujában, a Lupán, ahol a természetes víz szerelmeseit várja a kikapcsoló, napfürdős-csobbanós feltöltődés, a családos strandolás, az aktív pihenés vagy a koktélozós lazulás. A jegyárak idén itt nem emelkednek és maradnak a tavalyi kedvezmények is, ú
Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír
Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál
A hétvégén újra veresenyezhetünk a Fogaskerekűvel Hír
Április 1-én hosszú téli pihenője után újra zakatol a Fogaskerekű, így már egészen biztosan lesz mivel versenyre kelni a nem mindennapi terepen zajló, legendás megmérettetésen. Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg április 15-én a főváros és a Hegyvidéki Önkormányzat a már hagyománnyá vált kihívá
December 1-től ismét korcsolyapályává változik a Budapest Park Hír
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is szélesre tárja kapuit Jégvilág, ami a Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében valósul meg. Ennek az ékköve egy korcsolyapálya, ami idén még nagyobb területen helyezkedik el. De nem ez az egyetlen újdonság, amivel a szervezők k