TáncSport Magyar Bajnokság 2018 Városi Sportcsarnok, Szigetszentmiklós
Az év legrangosabb hazai bajnokságsorozata a már jól bevált helyszínen, a megszokottnál is több programot kínál a táncsport rajongói számára.
Hirdetés
A TáncSport Magyar Bajnokságok négy versenynapján az ország minden részéről érkező párosok és formációs csapatok standard és latin-amerikai táncokban, valamint tíztáncban szállnak versenybe a különböző kategóriák magyar bajnoki címéért. Az egész napos versenyek ismét remek szórakozást és valódi izgalmakat ígérnek minden korosztály számára, az esti programot pedig ez alkalommal is látványos táncbemutatók és igazi különlegességek tarkítják majd. A 2017. évhez hasonlóan a kerekesszékes verseny mellett Magyarország legjobbjai a második hétvégén ismét egy rendezvényen belül mérettethetik meg magukat nemzetközi mezőnyben is.
A rendezvénye dől el – bonyolult pontszámítások után – ki képviseli Magyarországot az elkövetkező egy évben. Az esti döntőket több illusztris vendég is megtekinti, tavaly például fővédnökként megtisztelte a rendezvényt Kövér László úr, a Magyar Oszággyűlés elnöke.
Az esti versenyeken, a közönség soraiban nagy örömmel üdvözölhettük Czene Attila úszó olimpiai bajnokot, az RTL Klub Szombat esti láz című, nagysikerű műsor többi résztvevőjét (Ungár Anikó, Keleti Andrea, Molnár Andrea, Szabó Győző), akik nagy lelkesedéssel szurkolták végig a versenyt. Így lesz ez idén is!
Sajtóanyag: TáncSport Magyar Bajnokság
Kapcsolat
- TáncSport Magyar Bajnokság 2018 weboldal
-
TáncSport Magyar Bajnokság 2018 első hétvége:
Kezdete:2018 Feb 03 10:00Vége:2018 Feb 04 20:00
Kezdete:2018 Feb 10 10:00Vége:2018 Feb 11 20:00
Szigetszentmiklós ,
Szebeni u. 81 ,
2310 ,