Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal Cikk

Étető Erzsébet - Mórocz Pincészet

Hirdetés

Egy különleges irodalmi-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy költő által. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy Veszprémhez kötődő alkotót,  hogy a boraihoz írjanak slammeket.  A végeredmény a magyar költészet napján debütált, és hamarosan mindegyik költemény megzenésítve is hallható lesz.

„Ott vagyunk a bokrokban, a fákban, ott vagyunk egy szelet csokitortában, a szélcsendben, a szélben, az összes csupor mézben, lehetünk az áram, a melegség, a délibáb jelenség, biolumineszcencia repkedő szentjánosbogáron, vagy csillanó fény a félig telt borospoháron – írja versében Tóth Roland, akinek az alkotása az olasz rizlinghez lett párosítva. Rajta kívül Dufek Zsófia, Éltető Erzsébet és Sarka Dominik írt egy-egy költeményt, ők mind az odaLÖKött KÖLtészet veszprémi slam poetry közösség tagjai.

- Tavaly már volt egy hasonló akciónk, amikor ismert zenészek kiadatlan dalait párosítottuk a boraimmal – mondta Mórocz Tamás, a Mórocz Pincészet tulajdonosa. - Idén is szerettem volna egy alkotói kreatív kört felkérni. Amikor felkerültem Budapestre, a lakótársam ismertette és szerettette meg velem a slam poetry világot. Így aztán ezen a vonalon indultam el, s mivel Veszprém környéki vagyok, a városhoz köthető odaLÖKött KÖLtészet közösséget kerestem meg.

Tamás minden borából 1-1 kartont adott a társaságnak, és a borok kóstolása megihlette őket. Végül a versekből négyet választott ki. A négy bor mindegyik címkéjén 16-18 szavas részlet olvasható a versekből, illetve az alkotó neve és az alkotás címe. A költeményekhez Jobbágy Bence, A Bence kalandjai frontembere aláfestő zenét írt, ezeket hamarosan hallani lehet az összes digitális platformon. Aki szeretné megkóstolni a palackozott finomságokat, megteheti április 27-én Budapesten, a Stefánia Palotában, a Borjour Balaton rendezvényen, vagy április 30-án Pécselyen, a Mórocz Pincészet évnyitóbulijában. És ez még nem minden: július 16-án szintén Pécselyen az odaLÖKött KÖLtészet és a borászat közös eseményt tart, ahol az összes slam elhangzik.

 

Mórocz Pincészet 

Kapcsolódó

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében Cikk

Soós Nóra - Real Life V. A SopronFest keretében közel 30 kiállításon vehetnek részt az érdeklődők, melyek közül az egyik legizgalmasabb „A Hűség Városa” című csoportos tárlat. Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter legaktuálisabb alkotásaikat éppúgy bemutatják

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

A MOST valódi kulturális hidakat épített Cikk

A MOST valódi hidakat épített Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, több mint négy éves fázisa. Az ötletgazda és projektvezető Hangvető 10 balkáni és nyugat-európai partnerrel egy komplex, négypilléres szakmai programmal indított e

Sziget 2024: nem zenei programok Cikk

Sziget Art of Freedom ArtFusion Field Nagy Utcaszínház Idén újra visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE! légi akrobatái mutatják be tehetségüket ebben a multidiszciplináris showban, miközben a folyamatosan változó színpadkép a te