Videósorozatot indít a Budapest Park - megjelent a Park Reality Check első epizódja! Cikk

Park Reality Check 1. epizód

Hirdetés

Park Reality Check néven indítja útjára hétrészes minisorozatát a koncerthelyszín. A formátum különlegessége, hogy minden adásban egyszerre két, a Parkban is fellépő előadóval beszélgetnek.

Helyesebben az interjúalanyok diskurálnak egymással, ugyanis teljesen egyszerűnek tűnő kérdésektől indulva egészen távoli helyekre kalandozhatunk velük, miközben a szereplőket új oldalukról is megismerhetjük. A beszélgetőpartnerek kiválasztásánál fontos szerepet játszott az, hogy olyan előadók kerüljenek reflektorfénybe, akikkel a médiában talán kicsit kevésbé találkozhatunk, és akiknek a bő 40-50 perces (vagy néhol akár több mint egy órás) műsorban most mélyebben beleláthatunk az alkotói folyamatába, vagy csak úgy általánosságban a világról alkotott képébe. A párosok között vannak ezeréves cimborák, de olyanok is, akik a forgatáson találkoztak először. Bárhogyan is, a szereplőkről mind elmondható, hogy nagyon hamar megtalálták a közös hangot, és végtelen érdeklődéssel álltak egymáshoz. Ez a különleges kémia volt az alapja az őszinte, feszteles beszélgetéseknek.

A minden héten szerdán jelentkező sorozat első részében a szólóelőadóként ismert Dzsúdló és a hat fős csapatban dolgozó Giorgio (Carson Coma) ültek le - mindkét produkcióban közös, hogy viszonylag hirtelen lettek sikeresek, már második nagylemezük idején hatalmas tömegeket mozgattak meg a Parkban. Többek közt arról beszélgettek, milyen előnyei vagy hátrányai vannak a zenekari dinamikának egy szólóprodukcióval szemben, mekkora rajtuk a nyomás, hogyan dolgozzák fel a pozitív vagy negatív kommenteket és mennyire tartják magukat puha fiúknak.

A beszélgetést a Park videós formában rögzítette Bátori Gábor Jim (sinco) rendezésében, aki az utómunkában igazán kreatív megoldásokkal, vicces képi gegekkel dobta fel a kisfilmet. Minden epizódot egy különleges helyszínen, a közönség számára eddig teljesen ismeretlen Budapest Park tárgyalóban rögzítettek. Dzsúdló 2022. április 21-én nyitja a helyszín tizenegyedik szezonját, a Carson Coma pedig 2022. június 10-én mutatja be ugyanitt nemrég megjelent új nagylemezét.

Budapest Park koncertek >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

„Elkezdtem női hangon énekelni, miközben a csirkeólat permeteztem” Cikk

Marcelito Pomoy Anyukája elhagyta, börtönben nevelkedett, később dolgozott csirkefarmon, bútorboltban és építkezésen, de árult street food-ot is. Majd jelentkezett a Pilipinas Got Talent-be, amit magasan megnyert Céline Dion és Andrea Bocelli közös dalával, a ’The Prayer’-rel. A közönséget és a zsűrit is lenyűgöz

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében Cikk

Soós Nóra - Real Life V. A SopronFest keretében közel 30 kiállításon vehetnek részt az érdeklődők, melyek közül az egyik legizgalmasabb „A Hűség Városa” című csoportos tárlat. Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter legaktuálisabb alkotásaikat éppúgy bemutatják

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

A MOST valódi kulturális hidakat épített Cikk

A MOST valódi hidakat épített Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, több mint négy éves fázisa. Az ötletgazda és projektvezető Hangvető 10 balkáni és nyugat-európai partnerrel egy komplex, négypilléres szakmai programmal indított e