Világpremier és jubileum is lesz a Müpa új téli programjai közt Cikk

Müpa programok 2022 tél - Frenák Pál társulat

Hirdetés

Számos nagyszerű előadással bővül a Müpa téli kínálata: egy évfordulóját ünneplő legendás együttes mellett rendhagyó koncerttel érkezik a fiatalok egyik kedvenc zenekara, visszatérnek népszerű tánc- és újcirkuszi produkciók, és újabb fejezettel folytatódnak a már megszokott sorozatok is.  A Müpa+ hűségprogram tagjai szeptember 28-tól, míg a nagyközönség egy nappal később, szeptember 29-től válthat jegyet a most bejelentett előadásokra.

Az idén 75 éves Sebő Ferenc 1969-ben kezdte zenei pályáját, és 1972-ben indította útjára a Sebő-együttest, akiknek köszönhetően a „sebőzést” mára már világszerte megismerhették. Pályafutásuk kezdetének 50. évfordulóját jubileumi koncerttel ünnepli az együttes meghívott vendégei – mások mellett Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Jordán Tamás – körében.

Világpremierre készül a kirívó virtuozitásáról és lehengerlően friss előadásmódjáról ismert Söndörgő, akik ez év áprilisában rögzítették legújabb lemezük anyagát régi zenészbarátjukkal, Chris Potter jazzszaxofonossal. Az együttes megszokott hangzásától eltérő, izgalmas szerzeményeket a Müpa közönsége hallhatja először élőben. A francia-algériai csellista-énekes, Nesrine zenéje nem ismer határokat: a virtuóz csellójátékot erőteljes énekhanggal, a klasszikus alapokat otthonról hozott észak-afrikai zenei tradíciókkal összeházasító művész egyedi hangzásvilágot hozott létre, ami tökéletesen illik a jazzmuzsika finom alapszövetébe.

Különösen a fiatalabb generáció fog örülni a hírnek, hogy a hatvanas évekbeli magyar beatzenét az alternatív rock ütemeivel vegyítő Carson Coma a nyári fesztiválok után végre a Müpába is megérkezik. Mégpedig nem is akármilyen koncerttel: a Budapest Orchestra Project fúvószenekar tagjaival közösen egyszeri és megismételhetetlen big band hangulatot varázsolnak majd a Müpa hangversenytermébe. Igazi forró fiesztára készül Magyarország legnépszerűbb latin zenekara, a Los Orangutanes. A zenekartól megszokott cumbia mellett a latin zene számos formája is teret kap majd, és Venezuelától Kubáig Latin-Amerika szinte minden szeglete képviselteti majd magát a Fesztivál Színház színpadán.

A Jazzműhely következő koncertjén Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám dinamikus jazzduója invitálja a nézőket egyedülálló zenei utazásra, amelynek agendáját áprilisban megjelent, Space Junk című lemezük anyaga adja. Az új dalok és a szemkápráztató vizuális elemek mellett két meghívott vendég, a szerb származású David Maxim Micic gitáros, valamint Orsovai Reni énekesnő fokozza majd a hangulatot. 2014-es debütálása óta immáron harmadik kiadásánál tart a nagy magyar daloskönyv, vagyis a The Great Hungarian Songbook. Behumi Dóri és Pál Dénes tolmácsolásában a 20. század magyar dalkincsei életkortól függetlenül mindenki számára befogadható és szerethető, modernebb hangszerelésben hangzanak el.

Visszatér számos, az elmúlt években a Müpában debütált táncprodukció is: ismét látható lesz a FrenÁk Társulat tavasszal bemutatott darabja, a Secret Off_Man, újra műsorra kerül a Győri Balett sikerprodukciója, a GisL, a Duna Művészegyüttes pedig a Mezőség szépséges tájaira röpíti majd a nézőket. Sokak örömére újra látható a Fesztivál Színházban a Recirquel ember és anyaföld szoros kapcsolatát fókuszba állító előadása, a My Land is. Újabb fejezetéhez érkezik a Müpa filmklubja, a Müpamozi is: a nézők Réz András szakavatott vezetésével az olasz filmművészet egyik legnagyobb mestere, Federico Fellini rendezői univerzumában kalandozhatnak majd, a Literárium sorozat soron következő előadásán pedig a József Attila-díjas Solymosi Bálint költői-írói termésébe nyerhet betekintést a közönség.

Az új előadásokra elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak jegyet: platina szinten szeptember 28-án 10 órától, arany szinten 28-án 14 órától, ezüst szinten 29-én 10 órától veszi kezdetét az elővásárlási időszak. A hűségprogram alapszintjén lévő tagjainak, valamint a nagyközönség számára szeptember 29-én 14 órától nyílik meg a lehetőség, hogy jegyet váltsanak az új előadásokra a Müpa jegypénztáraiban és online.

Müpa programok és jegyek 2022/2023 >>>

 

Müpa

Kapcsolódó

Összművészet és techno - Kortárs alkotókkal és Stella Bossi-val folytatódik a Techno Art-sorozat Cikk

stella bossi - techno art budapest A Techno Art nem csak egy sima techno buli, hanem egy olyan rendezvénysorozat, ahol a magyar techno-szerető közönséggel megismerheti a magyar underground művészetet is. A rendezvény alatt a résztvevők olyan művészek alkotásait ismerhetik meg, akiket már ismer a nagyközönség, vagy épp még nem, de n

Közel 400 tétel a kalapács alatt - Jön a Múzeum Antikvárium 41. árverése Cikk

Múzeum Antikvárium 41. árverése Közel száz évet felölelő, majdnem négyszáz tételt számláló gazdag aukciós anyaggal jelentkezik a Múzeum Antikvárium 41. árverése. Babits Móricz Zsigmondnénak dedikált verses kötetétől József Attila Medvetáncának első kiadásán át egészen Weöres Sándor dedikált példányáig számos 20. század eleji író

Olasz hangulat költözik a Müpába november 30-án Cikk

Sergej Krylov  - MÜPA koncert Ezen az estén majdnem minden és mindenki olasz. Csak néha adódik egy kis „bújócska”. Igaz, hogy az utókor francia zeneszerzőként tartja számon, Cherubini azonban Toscanában született. Mendelssohn Olasz szimfóniáját német zeneszerző írta, ám a mű szinte kicsattan Itália életörömétől. És Sergej Kryl

Yoko Ono-kiállítás november 27-től a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Yoko Ono kiállítás - Budapest A békevágy és a béke témájához kapcsolódó alkotásokat mutat be Yoko Ono legismertebb kortárs japán képzőművész és zenész, John Lennon felesége életművéből A háborúnak vége! Ha akarod - Tribute to Yoko Ono című kamarakiállítás, amely jövő vasárnap nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A fe