Milyen a párizsi nő? - Ikonikus fotók kiállítása a Sofitel Budapest Chain Bridgeben Hír

Ikonikus képek érkeztek egy utazó kiállítás keretében Budapestre. Intim bepillantás a párizsi nő életébe, mely a világ egyik legelragadóbb közössége. Milyenek a “les Parisiennes”-ek, akik olyan sikkessé és elegánssá változtatják a francia  fővárost? A Sofitel Budapestben július 20-ig látható fotókiállításon megismerkedhetünk velük.

Hirdetés

A “La Parisienne by Sofitel” két részből álló fotókiállítás. Kiemel 22 ikonikus, párizsi nőről készült fotót, melyek az 1950-es évek híres francia magazinban, a “Paris Match” magazinban jelentek meg. Néhány képet a magazin híres fotósa Emanuele Scorcelletti jegyez. E mellett azonban a kiállítás a kortárs művészekre is nagy hangsúlyt fektet, így 10 fiatal, amatőr és profi fotós által készített kép  is megcsodálható a kiállított darabok között. Az utazó kiállítás európai debütálása tavaly nyáron volt Párizsban, azóta Londont, Hollandiát majd Varsót megjárva érkeztek a fotók most Budapestre.

“A “La Parisienne by Sofitel” egy meghívás, hogy a hotel vendégei ne csak a Sofitel márkát, de a párizsi nőket is megismerjék. A Nőket, akiket egy velük született életérzés, az “art de vivre” tart össze, és akik egy univerzális, örök inspirációnak a forrásai” - nyilatkozta Grégorie Champetier, a Sofitel nemzetközi marketingigazgatója. “Büszkék vagyunk, és megtisztelő ezeket az értékeket ünnepelni az új fotókiállításon. Ezzel az eseménnyel fel tudjuk hívni a figyelmet a fiatal, tehetséges fotósokra és a párizsi nőkre.”

A kiállítás magyar nagykövetnője Odett, énekesnő, dalszövegíró

Odett az egyik legkarakteresebb, legfigyelemreméltóbb és legnépszerűbb fiatal hazai női előadó. Megnyerő személyiség, szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Arra született, hogy diktálja a divatot, kiváló szerzőkkel, zenészekkel közreműködve építi szólókarrierjét és szemtelenül fiatalon már jelentős sikereket ért el. Egy igazi Parisienne Magyarországon!

“Megtiszteltetés a “La Parisienne by Sofitel” nagykövetének lenni. Annyi sok francia ikonikus alak van, akit tisztelek és csodálok, különösen Coco Chanel “francia sikkje”, Catherine Deneuve eleganciája és karizmatikussága, Lou Doillon tehetsége , Charlotte Gainsbourg természetessége és Caroline de Maigret stílusa” – nyilatkozta Odett. “A kiválasztott fotók egy emléket vagy érzést ébresztenek fel az emberben, melyeknek megvan a maga értelmezése Párizsra. Azoknak az utazóknak akik arról álmodnak, hogy egyszer ellátogatnak ebbe a csodálatos városba, a “La Parisienne by Sofitel” egy nagyszerű lehetőség, hogy felfedezzék a várost és átéljék a hangulatát az egyedi képanyagon keresztül.”

A La Parisienne by Sofitel kiállítás ingyenesen látogatható július 20-ig.

 

Sajtóanyag: Arterego

 

Kapcsolódó

Április 11-ig látogatható a 'The Champion' élményexpó Hír

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják a The Champion – A Bajnok című élményexpót. A családi kalandpark így április 11-ig várja az érdeklődőket a Millenáris D épületében. Aztán elindul világot látni… Eddig több mint harmincezren látogatták már a  legmodernebb technológiákat alkalma

Art Market 2017 - Izrael lesz az idei díszvendég Hír

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi képzőművészeti vására 2017-ben az államalapításának 70. évfordulójára készülő Izraelt fogadja díszvendégül: a nagy jelentőségű budapesti művészeti esemény idén októberben rendkívül gazdag választékkal irányítja a figyelmet a különleges

Exkluzív tárlatvezetések Alex Webb kiállításán Hír

A MAGNUM nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő kortárs alakjának, Alex Webbnek The Suffering of Light (A fény szenvedése) című anyagát most először láthatja a közönség Magyarországon. A Budapest Fotó Fesztivál exkluzív tárlata április 9-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. A kiállítás utolsó kilenc napjá

ELMARAD! - VR Night-tal búcsúzik a The Champion kiállítás Hír

Hamarosan zár a Millenárison a The Champion – A Bajnok című, első hazai fejlesztésű sport-élmény-expo, az esemény záróakkordjaként azonban még itt láthatjuk és próbálgathatjuk ki a legérdekesebb és leginnovatívabb hazai VR fejlesztők munkáit. VR Night a Millenáris D épületében, április 10-én.