Élőkép Színház: A szőnyeg - színházi előadás az életről a halál tükrében 2017.11.03 - 2017.11.05, Bethlen Téri Színház, Budapest

a_szonyeg_2017_szinhaz_fejlec

Ősi keleti vallások misztikus rítusaival készül az Élőkép Színház az előttünk álló ünnepekre. A szőnyeg című előadásuk egyidejűleg négy néző számára teszi lehetővé, hogy vizuális és gondolati látomásokon keresztül, rövid zarándoklat során a halál fényében elmélkedjen az életről. Az előadás kizárólag mindenszentek és halottak napja idején, a Bethlen Téri Színházban tekinthető meg november 3-án, 4-én és 5-én.

Hirdetés

Az Élőkép Színház vallja, hogy modern mindennapjainkból eltűntek azok a rítusok, amelyek feldolgozhatóvá tették a gyászt, az emberi lét legfájdalmasabb érzését. Pedig nem is olyan régen, a magyar paraszti kultúrában például kötött menete volt a halálnak, a ravatalozástól kezdve a virrasztáson és siratáson át egészen a halotti torig és a halotthoz kötődő babonákig, ami megkönnyítette az életben maradottaknak a búcsúzást.

A Szőnyeg című interaktív előadásuk ezért a gyász megértéséhez az iszlám misztikus irányzata, a szufizmus egyik alapgondolatát hívja segítségül, miszerint ha valaki meghal, megkezdi zarándokútját az örökkévalósággal való egyesülés felé. Halottak napja alkalmából három napon át óránként indul a sivatagi zarándoklat, melynek során megismerhetjük, hogy a szufik miként köszönnek el halottaiktól, és milyen rítussal készülnek a halálra. Az alkotókat a szufizmus és a buddhizmus inspirálta, ugyanakkor az előadás a nyugati ember víziója a kelet titokzatos világáról, melyben a szívünk mélyén őrzött bölcsességeket Antoine de Saint-Exupéry kevesek által ismert, Citadella című csodálatos művéből idézzük.

A szőnyeg igazi különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre csupán négy ember lehet részese a közös élményeknek, aminek köszönhetően a személyesség, személyes történetek kerülnek előtérbe. A résztvevők útjuk során újraélhetik az elveszített szeretteiktől való búcsúzás emlékét. A beavatás elemei képek, szövegek és érinthető díszelemek, melyek elvezetnek egy keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre mélyebb rétegeibe.

„Az előadás sivatagi zarándoklatra hív – számomra meggyőző módon. A lényeg a befelé vezető utazás ... bele kell mennünk a játékba. Egy félig komoly játékba, mely lehetővé teszi, hogy mind érdeklődésünk, mind vonzódásunk fölébredjen e bensőséges világ iránt...” (Bakos Gergely OSB: A szőnyegről lelépve, A szív c. folyóirat 2012/1)

A szőnyeget idén hetedszerre mutatják be Budapesten, nyáron pedig a Föld túlsó felén, a Taipeiben megrendezett WSD2017-en vendégszerepelt.

Előadások magyar nyelven:

  • november 3-án, pénteken: 19.00, 20.00
  • november 4-én, szombaton: 10.00, 11.00 / 15.00, 16.00, 17.00 / 19.00, 20.00
  • november 5-én, vasárnap: 15.00, 16.00, 17.00 / 19.00, 20.00 

Előadások angol nyelven:

  • november 5-én, vasárnap: 10.00, 11.00

Jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Élőkép Színhá

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Nov 03 19:00
    Vége:
    2017 Nov 05 22:00
    Bethlen Téri Színház:
    Budapest ,
    Bethlen Gábor tér 3 ,
    1071 ,

Kapcsolódó

venegy_2018_fejlec
venegy_2018_logo

VéNégy Fesztivál 2018 2018.07.04 - 2018.07.08, Vác, Magyarország

VéNégy Fesztivál 2018 időpont

2018 Jul 04
2018-ban is érkezik a VéNégy Fesztivál és július 4. és július 8. között ismét összehozza határon belűről és határon túlról összehozza az országok művészeit és közönségeit, hogy egy őszművészeti fesztivál égisze alatt együtt alkossanak, cseréljenek tapasztalatot és tanuljanak egymástól. VéNégy Feszt