Keserédes vámpírrománc Pálfi György és a TRIP első színházi rendezésében Hír

Vér, iskolai erőszak, titokzatos gyilkosságok, még titokzatosabb kapcsolatok - mindez az egykori AVH-sok legfőbb találkozási terében.

Hirdetés

Budapest egyik legizgalmasabb helyén, a megnyitás előtti Zsilipben mutatkozik be a TRIP első darabjával: Eli, a vámpírlány és  Oskar, a magányt és bántalmazást egyre nehezebben viselő fiú vérrel átitatott szerelmének történetével. 

A világsikerű svéd szerelmes horror regény már megelevenedett saját nyelvén filmen, készült belőle amerikai remake, állították Londonban színpadra. Most a TRIP mutatja be Pálfi György első színházi rendezéseként.

Kik állnak a vérrel öntözött szerelmes előadás mögött?

  • Izgalmas és szenvedélyes alkotócsapat. Magács László, a TRIP kitalálója és indítója, aki korábban a Merlint, legutóbb pedig az Átrium Film-Színházat hívta életre. Az engedj be! darabot Pálfi György, többek között a Szabadesés és a Taxidermia filmek rendezője rendezi, a szereplők között pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint Quintus Konrád, volt székesfehérvári színházigazgató, Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő, Sörös Sándor, a Nemzeti Színház egykori tagja, Mel Gibson és Magnum magyar hangja, vagy éppen Szabó Simon, egy generáció Rojalja.
  • A látványvilágot a Kiégő Izzók csapata erősíti.
  • A TRIP helyspecifikus színház, vagyis egy-egy darab a történettel kapcsolódó, különleges terekben elevenedik meg. Az Engedj be!-t,  első nagyszabású darabjukat a nyitás előtt álló újlipótvárosi közösségi térben, a Zsilipben rendezik meg, ami az MSZMP pártétkezdéje volt.
  • A TRIP előadásai rövid ideig, egy blokkokban láthatóak. Az Engedj be! november 1. és december 31. közötti dátumokon tekinthető meg.
  • A TRIP történetei mögött erős társadalmi mondanivalók is állnak: a vámpíros szerelmi történetben szó esik iskolai erőszakról, függőségről, kiszolgáltatottságról. Érdemes figyelemmel kísérni a darabokat kísérő  társadalmi kampányokat, szakmai programokat és beszélgetéseket.
  • A TRIP bázisa a Kassa hajó, innen indulnak útjukra helyspecifikus darabjaikkal, közben pedig különböző kulturális eseményeknek adnak otthont.

További részletek >>>

 

Sajtóanyag: TRIP

Kapcsolódó

Városmajori Színházi Szemle 2017 - Íme a versenyprogram! Hír

Az elmúlt év legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai között olyan közkedvelt slágerelőadások szerepelnek, mint az Amadeus, a Képzelt riport… vagy a Mágnás Miska, de Miskolcról, Szombathelyről és Csíkszeredáról is érkeznek népszerű produkciók a versenyprogramba. A kiemelt művészi értéket képvis

Ingmar Bergman: Persona - Premier a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon Hír

A Szentendrei Teátrum idei első bemutatója, Ingmar Bergman Persona című filmjéből készült előadás a Szentendrei Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2017. március 17-én és március 24-én lesz látható Szentendrén. További előadások a Szentendrei Teátrum nyári évadában várhatóak. A Szentendrei Teátrum

Indul „A POSZT bemutatja” előadásainak jegyértékesítése Hír

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 8. és 17. között várja a színházrajongókat és a színházi szakma képviselőit. A tavalyi sikerre való tekintettel a Versenyprogram és a POSZT Fesztivál eseményei mellett az idei esztendőben is folytatódik „A POSZT bemutatja” előadássorozat, amelynek keret

Robert Musil: A rajongók - A Vörösmarty Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban Hír

A székesfehérvári Vörösmarty Színház különleges hangulatú és látványvilágú előadásával Budapesten vendégszerepel: Robert Musil A rajongók c. darabja Szikora János rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán látható 2017. március 22-én és 23-án. A előadással a szerző emléke előtt is tisztele