Kiosztották a Színházi Szemle díjait Hír

Kiosztották a 2017. évi Városmajori Színházi Szemle díjait, ahol a szakmai zsűri 7 kategóriában értékelte a versenyprogramban bemutatott Tisztelt Ház, Amadeus, A hülyéje, Mágnás Miska, A falu rossza, Képzelt riport… című előadásokat. A közönségdíjat a szombathelyi társulat előadása, A falu rossza nyerte, Mohácsi János rendezésében.

Hirdetés

A Szabad Tér Színház idén is a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként rendezte meg szeptember 4-én a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, június 22. és július 11. között lezajlott színházi fesztiválon 6 nem budapesti színház 6 előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2017. évi Szemle-programot az elmúlt évad legjobb zenés és/vagy szórakoztató előadásaiból Stuber Andrea, Papp Tímea és Urbán Balázs kritikusok válogatták.

A csíkszeredai, szabadkai, miskolci, kecskeméti, szombathelyi és nyíregyházi társulatok produkcióit idén is szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Ullmann Mónika, színművész, Kozma András, dramaturg, a Nemzeti Színház tagja, Oberfrank Pál, színművész, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik a díjátadón hozták nyilvánosságra döntésüket. A nézők korábban, a színház honlapján szavazhattak a legjobb előadásra, amelyre rekordszámú, 2370 szavazat érkezett. A közönségdíj nyertese idén is a szombathelyi társulat lett, ezúttal A falu rossza című előadással, amely összesen 917 voksot kapott.

A szakmai zsűri a Szemle történetében először díjazta külön a legjobb előadást és a legjobb rendezést, továbbá értékelte a legjobb női és férfi főszereplőket, mellékszereplőket, különdíjat is odaítélt, valamint átadta a közönségdíjat is. A díjazottak pénzjutalomban részesültek, és immár hagyományosan az Ajka Kristály gravírozott üvegvázáját kapták ajándékba.

A 2017. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

  • A legjobb előadás: Peter Shaffer: Amadeus – Szabadkai Népszínház, rendező: Béres Attila
  • A legjobb rendezés: Mohácsi István – Mohácsi János: A falu rossza – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Mohácsi János
  • A legjobb női főszereplő: Sándor Anna / Vadnay László – Békeffi István – Márkus Alfréd: Tisztelt Ház – Csíki Játékszín, Csíkszereda, rendező: Lendvai Zoltán
  • A legjobb férfi főszereplő: Balázs Áron / Peter Shaffer: Amadeus – Szabadkai Népszínház, rendező: Béres Attila
  • A legjobb női mellékszereplő: Nádasy Erika / Georges Feydeau: A hülyéje – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Szőcs Artur
  • A legjobb férfi mellékszereplő: Kőszegi Ákos / Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Rusznyák Gábor
  • Különdíj: Ladányi Andrea részére a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás koreográfiájáért / Déry Tibor – Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválrólMóricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Tasnádi Csaba
  • Közönségdíj: Mohácsi István – Mohácsi János: A falu rossza – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Mohácsi János

Bővebb információ: www.szabadter.hu

 

Sajtóanyag: Szabad Tér Színház

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet