Színház 6.oldal
161 találat. Opera, Színházak, POSZT 2018 - Íme a vesenyprogram!, Orlai Produkció: Dühöngő ifjúság, STAFÉTA közönségdíj 2018 - elindult a közönségszavazás!

POSZT 2018 - Íme a vesenyprogram! Hír

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró,

duhongo_ifjusag_eloadas_fejlec

Orlai Produkció: Dühöngő ifjúság Esemény

Orlai Produkció: Dühöngő ifjúság premier előadás időpont

2018 Mar 16
2018. március 16-án, a Belvárosi Színházban mutatják be John Osborne világhírű klasszikusát, a Dühöngő ifjúságot, Nádasdy Ádám fordításában, Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János szereplésével. A téma ismerős: mennyire kell és hogy

STAFÉTA közönségdíj 2018 - elindult a közönségszavazás! Cikk

A Budapest Főváros Önkormányzata által második alkalommal meghirdetett Staféta Pályázatra kilencvenen adták be a jelentkezésüket. Első körben a konzulensként felkért játszóhelyek és ernyőszervezetek – Bethlen Téri Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Manna Produkció, MU Színház, Mű

Burok - a szülésélményről szól a Tünet Együttes tabuk nélküli új előadása Cikk

Négy táncosnő megkísérli felidézni és megmutatni a szülés élményét testtel, tánccal, szóval és fénnyel a Tünet Együttes új előadásában. A Burok – a táguló idő összehúzódásai egy őszintébb, közvetlenebb módon próbál közelíteni a témához, mint a sokszor idealizáló vagy túl sarkos közbeszéd. Premier fe

alomutazo_2017_fejlec

Álomutazó: családi mesemusical karácsonyra 2017.12.26 - 2017.12.27, BOK Csarnok, Budapest

Esemény ideje

2017 Dec 26
December 26-tól indul a volt SYMA csarnokban minden idők legnagyobb hazai szuperprodukciója, az Álomutazó című családi mesemusical, remek színészekkel, kiváló énekesekkel és alkotógárdával. Úgy tűnik az érdeklődés hatalmas, eddig több mint harmincötezer jegy kelt el és várhatóan idén is teltházas le

Elvis: The Musical - Magyarországon a fantasztikus előadás! Hír

Bár hivatalosan idén épp 40 éve, hogy a földkerekség legnagyobb rock’n’roll előadója, Elvis Presley meghalt, fanatikus rajongói időről-időre előállnak olyan bizonyítékokkal, melyek szerint a Király halála csak megrendezett volt és Elvis tulajdonképpen még él. Ezt hamarosan Magyarországon is tapaszta

Maxim Gorkij: Makar Csudra - Farkas Franciska estje a Thália Színházban Cikk

Egy különleges mű és egy különleges előadás. Maxim Gorkij orosz drámaíró első, nyomtatásban megjelent művét, a Makar Csudrát adja elő az egyik legkarakteresebb és legkülönlegesebb hazai újgenerációs, az idei Cometre is jelölt színésznő, nagy sikerű korábbi előadások után újra a Thália Színházban. So

venegy_2018_fejlec
venegy_2018_logo

VéNégy Fesztivál 2018 2018.07.04 - 2018.07.08, Vác, Magyarország

VéNégy Fesztivál 2018 időpont

2018 Jul 04
2018-ban is érkezik a VéNégy Fesztivál és július 4. és július 8. között ismét összehozza határon belűről és határon túlról összehozza az országok művészeit és közönségeit, hogy egy őszművészeti fesztivál égisze alatt együtt alkossanak, cseréljenek tapasztalatot és tanuljanak egymástól. VéNégy Feszt

A bécsi Volkstheater nagyszínpadán a Tünet Együttes! Hír

A Tünet Együttes sikerdarabja, a Sóvirág - avagy a létezés eufóriája először szerepel nagyszínpadon november 9-én, a bécsi Volkstheater 970 fős közönsége előtt. Az itthon a Vígszínház Házi Színpadán kamaradarabként játszott előadás látványvilágát Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője és Sz

a_szonyeg_2017_szinhaz_fejlec

Élőkép Színház: A szőnyeg - színházi előadás az életről a halál tükrében 2017.11.03 - 2017.11.05, Bethlen Téri Színház, Budapest

Esemény ideje

2017 Nov 03
Ősi keleti vallások misztikus rítusaival készül az Élőkép Színház az előttünk álló ünnepekre. A szőnyeg című előadásuk egyidejűleg négy néző számára teszi lehetővé, hogy vizuális és gondolati látomásokon keresztül, rövid zarándoklat során a halál fényében elmélkedjen az életről. Az előadás kizárólag

Elindultak az Álomutazó mesemusical olvasópróbái! Hír

Majdnem hatalmas nevetésbe fulladt az Álomutazó című mesemusical első olvasópróbája. Nem csoda, hisz’ a szövegkönyvet Vinnai András írta, aki azontúl, hogy jónevű színpadi szerző, a Dumaszínháznak is tagja, úgyhogy nem csak a gyerekeknek lesz egy tanulságos mese, de a felnőttek is jól fognak rajta s

Rekord méretű díszlettel készül az Álomutazó mesemusical! Cikk

Minden idők legnagyobb színpadi szuperprodukcióját láthatjuk karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban. A parádés szereposztást felvonultató, méreteiben, technikai hátterében és látványosságában is lenyűgöző, az Álomutazó című családi mesemusical kihagyhatatlan része lesz a karácsonyi élménycs

Keserédes vámpírrománc Pálfi György és a TRIP első színházi rendezésében Hír

Vér, iskolai erőszak, titokzatos gyilkosságok, még titokzatosabb kapcsolatok - mindez az egykori AVH-sok legfőbb találkozási terében. Budapest egyik legizgalmasabb helyén, a megnyitás előtti Zsilipben mutatkozik be a TRIP első darabjával: Eli, a vámpírlány és  Oskar, a magányt és bántalmazást egy

Háy Gyula: Appassionata darabjával indul a Tesla Teátrum őszi évadja! Cikk

Az évek óta Nyugaton élő, világhírű zongoraművésznő, Vári Brigitta 1957 márciusában váratlanul hazaérkezik. Forradalmár-költő férjét, a Kádár-kormány börtönében ülő Botta Viktort akarja kiszabadítani. A nemzetközileg elszigetelődött új hatalom ajánlatot tesz: ha a zongorista hajlandó Budapesten ko

Angster re-generációk - Színdarab a pécsi orgonakészítő dinasztia különös sorsáról Cikk

150 éve alapították a legendás pécsi orgonakészítő műhelyt, az Angster gyárat. Az alapító, id. Angster József hittel és szakértelemmel Közép-Európa leghíresebb orgonagyárát építette fel, mely 8 évtized alatt 1300 orgonát készített. Unokája, ifj. Angster József hivatását derékba törte a kommunista di

momentán_tarsulat_fejlec

Momentán Társulat: Rendezők Viadala bemutató az Impróban 2017.09.28, Impró, Budapest

Esemény ideje

2017 Sep 28
Puskaporos western, szerelmes-évődős-romantikus vígjáték, kardozós, indákon-csüngős kalandfilm vagy épp hátborzongató thriller? Bármelyiket megrendezik most neked, hiszen a Momentán színházában minden megtörténhet. Filmes műfajokkal játszó impróelőadással debütál az új évadban a társulat, mely ezútt

Rendhagyó Trafó-évadnyitó a Tünet Együttessel Hír

Mindenképpen szükségszerű, hogy felnőttként lemondjunk gyermekkorunk játékosságáról? És ha nem, hogyan tudjuk magunkat és gyerekeinket támogatni a kreativitás megőrzésében? A Tünet Együttes évadnyitó ünnepségén Szabó Réka, a társulat művészeti vezetője és Berg Judit, József Attila-díjas író, a Rumin

Színházak Éjszakája 2017 - Sokszínű program a József Attila Színházban Cikk

A korábbi évekhez hűen idén is sokszínű programmal készül a József Attila Színház is a Színházak Éjszakáján. A szeptember 16-i országos eseményen egy stúdióbemutatóra is sor kerül Fehér Anna és Pikali Gerda előadásában, Schlanger András rendezésében, élőzenei kísérettel. A nagyszínpadon a békéscsaba

Álomutazó - Találkozás a jelmezekkel Cikk

Ismét egy magyar szuperprodukció készül. A két éve bemutatott, A Játékkészítő című mesemusical után most jön az Álomutazó, ismert sztárszereplőkkel, slágergyanús betétdalokkal és lenyűgöző látványvilággal. A darab készítői most a kulisszák mögé engedtek be minket, megleshettük, milyen, amikor előszö

Lista Szűkítése

Országok

Városok