A Gorg & Benzol nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét Hír
Hirdetés
Közel ezer zenekarból a Gorg & Benzol nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2022-2023-as évadát a hétvégi nagydöntőben. Az év felfedezettje a Boyongó zenekar lett, és kimagasló zenei tehetségükért négy együttes, az A Flirt, a Crescendo Selecta, a Kiss zenészek és a Visionless Humanity kapott Újfalusi Gábor-díjat. A zsűri arról is döntött, hogy mely formációk jutottak be a Hangfoglaló Program induló zenekari meghallgatására.
Az Öröm a Zene 23 magyarországi és határon túli tehetségkutatójáról jutottak be a legjobbak a hétvégi döntőbe, hogy összemérjék tudásukat, és megküzdjenek a 4 millió forintos fődíjért. Az együttesek koncertjeit egy ötfős zsűri nézte végig és értékelte, nevezetesen Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, tanár, zenész, Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, Major Eszter, Artisjus-díjas szövegíró, Nagy Szabolcs zenei újságíró, PR-szakember és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. A zsűri döntése értelmében a Csikk, a Butterbros, a K-Moringa, a Liana, a Szaffi, a The Microwaves, a The O2's és a Trampúr jutott be a Hangfoglaló Program induló zenekari meghallgatására. Mint ismert, a Hangfoglaló Program minden évben élőben meghallgat együtteseket, és az alapján dönt a támogatásukról. Idén 15 formáció fog kapni 2,5 és 4 millió forint közötti segítséget terveik megvalósítására.
A zsűri döntésének értelmében kimagasló zenei tehetségükért négy együttes, az A Flirt, a Crescendo Selecta, a Kiss zenészek és a Visionless Humanity kapott Újfalusi Gábor-díjat. Az év felfedezettje a Boyongó zenekar lett, a teljes sorozatot pedig a Gorg & Benzol nyerte. Első helyezésüknek köszönhetően automatikusan megkapják a Hangfoglaló Program 4 millió forintos támogatását. A trió a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjéből jutott a fináléba. Zenéjük nehezen kategorizálható, instrumentális dalaikban váratlan formában bukkannak fel a fúziós jazz, a progresszív rock, a techno, a funky és még számtalan stílus elemei. Győzelmüket egy magas színvonalú döntőben érték el.
- 15 év tapasztalata alapján mondom, hogy idén volt az egyik legerősebb a mezőny – fogalmazott Andrásik Remo. - A tehetségek olyan sűrűn voltak jelen, hogy kabátot lehetett rájuk akasztani. Jól látható, hogy valamifajta mozgás elindult a könnyűzene utánpótlásában, és jönnek fel a tehetségek. Fantasztikus két napon vagyunk túl.
Az Öröm a Zene folytatódik a következő évaddal, az első döntő november 11-én lesz Pakson.
Öröm a Zene
Kapcsolódó
Elindult a jelentkezés a 2025-ös Jazz Showcase-re Hír
A 2024/25-ös évadban a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Müpa 2025. február 7–9. között ismét megrendezi a régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét, a Jazz Showcase-t. Az intézménnyel majdnem egyidős, 18. alkalommal jelentkező eseménysorozat célja ezúttal is az, hogy bemutatkozási le
Megérkezett Solére második lemeze Hír
Hazánk szeretett, újhullámos popénekesnője, Solére második lemezével jelentkezik, mellyel egy merőben más alkotói irányt indít el. A beszédesen BOLDOGOK VAGYUNK-E című, új anyagon minden olyan stílust megtalálunk, melyek eddig is jellemzőek voltak az előadóra, mégis egy sokkal letisztultabb és cél
Honeybeast: kezdődik a nyári koncertszezon és készül az új lemez Hír
A töretlenül népszerű zenekar kezdi a szezont, ősszel pedig új albumot jelentet meg, melynek előfutára a ma érkező Pillangók. A dalhoz Jimy J. Hollywood rendezésében klip is készült.
A Honeybeast nem áll meg: a Budapest Park nyitóhetén adott nagykoncertjük után hamarosan megkezdik a fesztiválszez
Itt Bring Me The Horizon új albuma - Bő 3 hét múlva koncert a Parkban Hír
A Bring Me The Horizon az éjszaka leple alatt jelentette meg régóta várt új lemezét, a NeX GEn-t, amelyet június 17-én élőben is hallhatunk a srácok koncertjén a Budapest Parkban.
A várakozásnak vége, itt a Bring Me The Horizon új lemeze, a 2020-as POST HUMAN: Survival Horror után a sorozat legúj