A Kontraszt zenekar nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató 2020-as döntőjét Hír

Kontraszt zenekar

Hirdetés

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 10 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az A38 Hajón tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Kontraszt nyert.

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az A38 Hajón. Az együtteseket egy nyolctagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, az NKA Hangfoglaló Program szakmai kollégiumának tagja), Lombos Márton (dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Hangfoglaló Program mentora) valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid. A grémium végül a Kontraszt zenekarnak adta a fődíjat – ők a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 10 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Ferenczi György. Az év helyszíne a soproni Hangár Music Garden. Az év zenepedagógusa díjat Balogh Miklós Péter, a Rocksuli alapítója vette át. Az év felfedezettje a Zajnal zenekar, a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató nyertese. Az év hangmérnöke Török Gábor, az év hangtechnikusa Pálocska Zsolt, az év fény- és látványtechnikusa Porkoláb Tamás »Egér«, az év zenei újságírója Bálint Csaba, az év különdíjasa Demeter Szilárd miniszteri biztos, az év hangszerjavító műhelye Kovács Zoltán (Guitar Clinic).

Az Öröm a Zene nagyszabású döntője a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) támogatásával jött létre.

 

Öröm a Zene

Kapcsolódó

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze

Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Hír

Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Két új eseménnyel bővül idén a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat: a martonvásári, a budapesti és a keszthelyi hagyományos, könnyűzenei verseny mellett megrendezésre kerül egy hip-hop  tehetségkutató Fülesbagoly Beat, és egy kizárólag 18 éven aluliaknak szóló Fülesbagoly Kid néven. Utóbbi rögtön k

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír

Carson Coma - Daddy Said No A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. "A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar

Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír

A Bence kalandjai Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció