Életjel - elindult a nevezés a 21. ARC-ra Hír
Hirdetés
Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk... Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat.
„Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál.
És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből.
Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk. Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el.
Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk.
Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon.
Alkoss, nevezz, adj életjelet!"
-
Szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon!
-
A pályázatok leadási határideje: 2021. július 27. 12:00
Idén már most, a pályázat kiírásának idején eldőlt, hogy ÚJBUDA önkormányzatával együttműködve újból a Bikás parkban mutatják be a kiállítást szeptember közepétől.
Az ARC kedvelői idén is hozzájárulhatnak, hogy egy hagyományosan szabad kiállítás legyen a 21. tárlat!
- Az ARC bankszámlaszáma: 16200010-10073090
- Külföldről a következő kódok segítségével lehet utalni az ARC-nak:
- HU87 1620 0010 1007 3090 0000 0000
- Swift kód: HBWEHUHB
A pályázattal kapcsolatos minden további információ >>>
ARC
Kapcsolódó
Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír
Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember
Dupláznak az Őrült Nők Budapesten is Hír
Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece budapesti búcsúelőadására a Budapest Arénában. Az október 4-re meghirdetett előadásra egy hét alatt a jegyek több mint kétharmada elkelt, ezért aznap két előadást is tartanak.
Eredetileg október 4-én 20.00 órára hirdették meg Az Őrült Nők Ketrece búcsúe
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Hír
Két új eseménnyel bővül idén a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat: a martonvásári, a budapesti és a keszthelyi hagyományos, könnyűzenei verseny mellett megrendezésre kerül egy hip-hop tehetségkutató Fülesbagoly Beat, és egy kizárólag 18 éven aluliaknak szóló Fülesbagoly Kid néven. Utóbbi rögtön k
Megvannak a Hangadó zenei tehetségprogram résztvevői és mentorai Hír
Tavaly év végén indította útjára a Jägermeister Magyarországon a Hangadó zenei tehetségprogramot, melynek célja - eltérően a „hagyományos” tehetségkutató versenyektől – nem az, hogy nyertest hirdessen, hanem valós szakmai segítséget nyújtson a legjobb jelentkezőknek, akik egy élő koncerten is bemu