Elindult a nevezés a keresztény könnyűzene legrangosabb hazai megmérettetésére! Hír

Hirdetés

Elindult a nevezés a 2020-as Szikra-díjra. A keresztény könnyűzene legrangosabb megmérettetésére hat kategóriában várják a pályázatokat február 29-ig, a www.szikraprojekt.hu weboldalon. A Szikra-díj zsűri bizottságában Horváth Gergely, rádiós szakember, Bolyki György, zenész producer, Gável Gellért, zenész, Lackfi János, költő, Madarász Isti, rendező, Mező Misi, zenész és Kübler Dani, zenész vesznek részt. A Szikra-díj célja a keresztény zene hazai tehetségeinek elismerése, a zenészek szakmai fejlődésének elősegítése és új alkotások inspirálása.

Idén immáron negyedik alkalommal hirdették meg a keresztény könnyűzene legrangosabb seregszemléjét, a Szikra-díjat. A nevezéseket hat kategóriában –legjobb dal, legjobb dicsőítő dal, legjobb dalszöveg, legjobb videóklip, legjobb zenei produkció, legjobb élőben előadott produkció – adhatják le a jelentkezők a Szikra-díj oldalán. A díjra 2019. február 1. és 2020. február 29. között nyilvánosságra hozott hangfelvétel, előadás, produkció, illetve videoklip nevezhető.

A nyertes pályaműveket egy hét főből álló szakmai zsűri választja ki, akik a hat kategória győztesén felül egy életműdíjat is átadnak, míg a “közönségdíj” győztesét a Szikra-díj weboldalán keresztül, online szavazás formájában a közönség választja ki. A közönségszavazás 2020. március 14-én indul és március 24-én éjfélig tart. A közönségdíjat az online szavazáson legtöbb pontot szerző jelölt kapja. A kategória-díjakat egy ünnepélyes díjátadó gála keretén belül, 2020. április 1-jén, a Nemzeti Táncszínházban adják át a kategóriák győzteseinek.

Minden kategória győztese (az Életmű díjat kivéve) automatikusan a saját kategóriájának megfelelő támogatási program résztvevőjévé válik a 2020. április 1. és december 31. közötti időszakban. Az alkotói kategóriák győztesei a Szikra Akadémia alkotóiként, a közönségdíjas pedig előadói támogatottként kap meghívást a programba.

A Szikra-díjat eddig három alkalommal, 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben ítélték oda, a legkiemelkedőbb keresztény könnyűzenészeket díjazva. Szikra-díjjal büszkélkedhet többek között a Keresztkérdés zenekar, Oláh Gergő, Havas Lajos – Bolyki András, a Helyes_Beat, az Új forrás Etno-Gospel, a Magidom, Sillye Jenő, Cserpes Abigél Sára, az Unless zenekar, Durkó Heléna - Ferencz Péter, a Pünkösdi Zenei Misszó, Petrőcz Rafael Mikes, Pátkai Benjamin, Pajor Tamás, a The Sign, Fóris Rita, Kübler Dániel, Győri János Sámuel és a FOURisFive. 

A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára, és szakmai partnerségével jött létre.

A Szikra-díj és a díjátadó gála Magyarország Kormánya vallásos könnyűzenét támogató programjának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

 

Szikra-díj

Kapcsolódó

Képzelt Város: Dissenter - virtuális izlandi túrára hív az új klip Hír

A zenekar új klipjében, a Dissenterben Izland teljesen lakatlan területeire, már-már nem evilági tájaira kalauzol. A Dissenter a Képzelt Város februárban megjelent új, Samizdat című lemezén kapott helyett. A Dissenter immáron az ötödik klipes szám az új lemezről és ezúttal is egy ismeretlen világ

SAINt JHN: klipet kapott a 'Roses' remixe Hír

Debütáló lemezével, ami „Collection One” címmel jelent meg, 2018-ban, SAINt JHN bebizonyította: nem véletlenül tartják őt az utóbbi idők egyik legizgalmasabb művészének. Különleges, egyedi stílusa, nem csak hírnevet szerzett neki, de meg is ismertette a világgal stílusokon átívelő zenéjét. Ezért n

Karantén-klipet forgatott az új dalához az Irie Maffia és a Follow The Flow Hír

Az idén 15 éves Irie Maffia egy új lemezzel ünnepli jubileumát. A zenekar tavaly ősszel kicsit elvonult a nyilvánosság elől, hiszen Sena és Busa Pista is új családtagot üdvözölhetett. De nem ültek sokáig a babérjaikon, és egy új anyagon kezdtek dolgozni - ennek az előfutára a B-oldal, amelyhez a k

”Sweet Emotions” címmel érkezett meg Gromee és Jesper Jenset második közös dala Hír

„Sweet Emotions” címmel érkezett meg a lengyel producer Gromee, és a norvég énekes-dalszerző Jesper Jenset második közös dala. Első közös szerzeményük a 2018-as „One Last Time” megjelenésekor azonnal rádiós slágerré vált, Lengyelországban pedig, dupla platina minősítést ért el. A dal azóta világsz