Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 Esemény

Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 új dátumok

Hirdetés

Három városban rendeznek idén Fülesbagoly Tehetségkutatót: ez eddigi helyszínekhez, Martonvásárhoz és Budapesthez 2020-ban Debrecen is csatlakozott. A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívül. A döntőbe jutott zenekarokra rengeteg nyeremény vár, többek közt fesztiválfellépések, tévés zenélés, rádiós jelenlét, előzenekarozás és sajtókampány.

A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is befogadja a rendezvényt. A három tehetségkutató különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt. Közös pont mindössze, hogy mindháromra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a Fülesbagoly Tehetségkutató oldalán. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus díjas zenepedagógus, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A tehetségkutatón 24 nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, többek közt 4 fesztiválfellépést (Fekete Zaj, Fehértone Fesztivál, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye /Harcsa Veronika Udvar). Előzenekarozást is lehet nyerni a Margaret Island előtt. A nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyer, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint. Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől vagy arculattervezés a Black biRd által. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A nyeremények sora a napokban bővült egy lemezszerződési ajánlattal a Music Fashion részéről.

A fővárosi tehetségkutató augusztus 23-án lesz az Analog Music Hallban, a martonvásári szeptember 13-án a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, a debreceni pedig szeptember 6-án, a Nagyerdei Víztorony kertjében.  A szervezők a nevezési időszakot 2 hónappal meghosszabbították, ezért augusztus 5-ig jelentkezhetnek az előadók, zenekarok. A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program  támogatásával.

Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Martonvásár >>>

Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Debrecen >>>

Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Budapest >>>

 

Fülesbagoly Tehetségkutató

Kapcsolat

  • Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Martonvásár időpont:
    Kezdete:
    2020 Sep 13 12:00
    Vége:
    2020 Sep 13 20:00
    Beethoven Kulturális Központ:
    Martonvásár ,
    Emlékezés tere 2 ,
    2462 ,
  • Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Debrecen időpont:
    Kezdete:
    2020 Sep 06 12:00
    Vége:
    2020 Sep 06 20:00
    Nagyerdei Víztorony:
    Debrecen ,
    Pallagi út 7 ,
    4032 ,
  • Fülesbagoly Tehetségkutató 2020 - Budapest időpont:
    Kezdete:
    2020 Aug 23 12:00
    Vége:
    2020 Aug 23 20:00
    Analog Music Hall:
    Budapest ,
    Kondorfa u. 8 ,
    1116 ,

Kapcsolódó

World Music Expo - WOMEX 2020 Esemény

WOMEX 2020 időpont

2020 Oct 21
2020-ban ismét Budapesten a világ egyik legrangosabb világzenei eseménye a WOMEX! Öt évvel az első budapesti székfoglalása után 2020. október 21. és 25. között, a Hangvető szervezésében ismét a magyar főváros lesz a stílus központja!     A World Music Expo, azaz Womex egyszerre vásár, világzenei

Music Hungary Konferencia 2020 Esemény

Music Hungary Konferencia 2020 időpont

2020 Nov 09
Bár a megszokott nyárindító dátum helyett ezúttal az ősz végén jelentkezik, de idén sem marad el a Music Hungary Konferencia, és 2020. november 9-én és 10-én ismét összegyűlnek a hazai zeneipar prominens képviselői, hogy megvitassák a szektor aktualitásait. Bár az esemény pontos témakörei még nem