Májusban indulnak a 2021-es Fülesbagoly Tehetségkutatók, átadják a Siklósi Örs Díjat Hír

Fülesbagoly Tehetségkutató 221

Hirdetés

Egy nagyszabású zeneipari összefogásnak köszönhetően idén is megrendezik három városban a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. A szervezők a pandémiás helyzetre reagálva a hagyományos díjak mellett olyan nyereményeket is kiosztanak, mint az online koncert, a videókészítés, a stúdiózás, sőt, egy komplett házi stúdiót is hazavihet az egyik győztes. A tehetségkutatókon az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi, május 9-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti július 11-én a Kobuci Kertben, majd a martonvásári szeptember 11-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar előadóknak és együtteseknek. A három tehetségkutatón összesen 73 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel tévés fellépés, rádiós játszás, sajtókampány, fotózás, valamint fesztiválos fellépések 2022-ben (pl. FEZEN, Campus Fesztivál, SZIN, Művészetek Völgye, Fekete Zaj, Paloznaki Jazzpiknik, Szemes Feszt, Budaörsi Fesztivál).

A szervezők a pandémiás helyzetre reagálva olyan nyereményeket is átadnak, melyek a koncertmentes időszakban is hasznosak lehetnek az együtteseknek, legyen az social media workshop, videó forgatása, online koncert az Open Music Channel stábjával, egy 3 számos kislemez elkészítése, YouTube optimalizálás a WMMD-től, illetve egy komplett házi stúdió. A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A három győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

A tehetségkutatókon megemlékeznek az idén februárban elhunyt AWS-énekesről, és a hozzátartozók, zenekartagok hozzájárulásával mindhárom döntőben a legjobb frontembernek átadják a Siklósi Örs Díjat.

Újdonság a tehetségkutatók életében az is, hogy Magyarország legjobb zenészei közül öten kurzust tartanak majd egy-egy döntős muzsikusnak. Az öt tanár Gereben Zita énekesnő, Cséry Zoltán zongorista, Fehérvári Attila basszusgitáros, Lee Olivér gitáros és Markó Ádám dobos.

A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött A Fülesbagoly Alapítvány oldalán. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Harcsa Veronika énekes-dalszerző, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zeneszerző-hangszerelő, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program támogatásával, 31 zenei szervezet, illetve szereplő partnerségében, a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.

Fülesbagoly Tehetésgkutató 2021 jelentkezés >>>

 

Fülesbagoly Tehetségkutató

 

Kapcsolódó

Ötödszörre is Némafilmhez filmzenét! pályázatot hirdet a Művészetek Völgye Hír

Némafilmhez filmzenét! pályázat 2024 Álmodj zenét hangtalan filmekhez, idézd meg a némafilmek vetítését a Némafilmhez filmzenét! pályázattal, ahol a némafilmek élő zenei kísérettel szólalnak meg. A 2024-ben már ötödik alkalommal meghirdetett pályázat arra invitálja a zeneszerzőket, hogy engedjék el a fantáziájukat és régi magyar néma

Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit (határidő meghosszabbítva) Hír

Telekom Szelektor 2024 A nagysikerű előző etapok után harmadszor is elindul a SZELEKTOR pályázat pop-, klub- és kísérleti zenei kategóriákban, esélyt adva a hazai zenei utánpótlásnak. A jelentkezési határidőt a korábbi február 29-ről március 10-re hosszabbították a szervezők.   Három évvel ezelőtt indította el a Teleko

Készen állsz színpadra lépni? Jelentkezz a 2024-es Kikeltetőre! Hír

Kikeltető 2024  jelentkezés >>> Idén tavasszal újra keressük az ország legfrissebb tehetségeit. Itt a kilencedik Kikeltető, jelentkezz! A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Gólyában tartjuk klubestjeinket, ahol a 12 shortlist-es előadó állhat majd színpadra. Mint minden évben, idén is olyan zenei előadókat keresünk, akik készen ál

Elindult az I. Carson Coma Palántaprogram Hír

Carson Coma Palántaprogram Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az “I. Carson Coma Palántaprogramot”, amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését.  Saját stábjuk segítségével, saját stúdiójukban - ahol többek között az Immunissá vál