Művészeti pályázatot hirdet fiatalok számára a Budapest Park és a Vesta Home Cikk
Hirdetés
Alkoss szabadon címmel hirdetett ma pályázatot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. A Budapest Parkban megrendezett sajtóeseményen a kiírók ismertették a pályázat részleteit, amelyre fiatalok alkotásait várják. A zsűri által legjobbnak ítélt öt pályaművet elárverezik, és a befolyt összeget öt hátrányos helyzetű óvoda játszóudvarának fejlesztésére fordítják majd. Emellett a Vesta Home a nyertes alkotásokkal díszített napvitorlákat is telepít a kiválasztott óvodák udvarának árnyékolására. A sajtótájékoztató vendége volt, és a beérkező pályaművek zsűrizésében részt vesz Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, aki példaként szolgálhat a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára.
A felhőtlen gyerekkor képeinek felidézésére hívja az alkotó kedvű fiatalokat az Alkoss szabadon pályázat. Olyan 14 és 20 év közötti fiatalok pályamunkáit várják a kiírók, akik szívesen osztanák meg egy általuk festett vagy rajzolt képen gyerekkoruk egyik jellegzetes, boldog pillanatát. A gyerekeknek pedig lételeme a játék, a világ felfedezése, ahogyan teszik azt minden nap az óvodába járó kicsik is. Ez adta a kiindulópontot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. összefogásához, miután tulajdonosaik úgy gondolják, a művészet megjelenítésével rendhagyó módon támogathatják az óvodákat és a gondjaikra bízott gyerekeket.
Az Alkoss szabadon kiírás részletei
A pályázat keretében 2022. július 21. és augusztus 30. között várják a beérkező alkotásokat, amelyek vászonra vagy papírra is készülhetnek A3, A2 vagy A1 méretben, akvarell vagy olaj technikával festve, vagy akár rajz formájában is. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges. A jelentkezési határidő 2022. augusztus 15.
A beérkező pályaműveket egy öttagú zsűri bírálja el. A zsűritagok között szerepel a pályázat felkarolója, Gerendai Károly, a Budapest Park képviseletében; Horváth Norbert, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa; Bodó János, a Bodó Galéria tulajdonosa, aki műértő szemmel vizsgálja meg az alkotásokat. A kezdeményezéshez felkérésre zsűritagként csatlakozott Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, valamint Marsalkó Dávid, a Halott Pénz együttes frontembere, aki szintén fiatal előadóművészként vált ismertté itthon.
A kedvezményezett óvodák kiválasztásában a kiírókat segíti Barát Hella, az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom alapítója, akinek több éves tapasztalatával az igazán rászoruló intézményekhez juthatnak el a támogatások.
„A kezdeményezés ötlete egy, a fiatalabb korosztály alkotásra ösztönzésének dilemmájáról szóló beszélgetés közben született meg. Miután magam is szívesen támogatom a művészet több ágát, nem volt kérdés számomra a pályázat megvalósításába való bekapcsolódás” - írta üzenetében Gerendai Károly, a Budapest Park társtulajdonosa.
Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere írásában kiemelte: „Mindig örülök azoknak a felkéréseknek, amelyek középpontjában a gyerekek állnak. Az ő lelkesedésük és boldogságuk az, amire a leginkább fókuszálnunk kell.”
A sajtótájékoztató résztvevői is megerősítették a pályázat célját:
Horváth Norbert, a Vesta Home Magyarország Zrt. tulajdonosa szerint: „Üzletemberként mindig keresem a lehetőséget, hogy a magam eszközeivel segíthessem oktatási-nevelési intézményeinket, hiszen a számukra nyújtott támogatás egy befektetés a jövőnkbe, az épp felnövekvő generációba. Bízom benne, hogy a kicsik arcára is mosolyt csalhatunk, amikor játék közben megpillantják az alkotásokkal díszített árnyékolókat.”
Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze elmondta „Sokszor a véletlenen múlik, hogy kiderül rólunk, megállhatjuk a helyünket egy művészeti ágban. Fiatal, az útját kereső alkotóművészként örömmel mondtam igent a felkérése, amellyel nemcsak más fiatalokat ösztönözhetek a bennük rejlő művész kibontakoztatására, de a pályázat révén a legfiatalabb nemzedékhez is picit közelebb hozhatom a művészet szépségét.”
A fiatal művészek legjobbnak ítélt alkotásait egy árverés útján a Bodó Galéria juttatja majd el a hazai műkedvelő közönséghez. A galéria formabontó módon sok fiatal magyar alkotóművészt támogat az ismertté válás útján, amelyről így nyilatkozott Bodó János, a galéria tulajdonosa:
„A legjobb dolog a világon az, ha az ember leül, és valami olyasmit hoz létre, ami addig csak az ő fejében létezett. Ilyenkor elillannak a gondok, ilyenkor nem létezik semmi más. Ilyenkor nagybetűs Mű születik. Ezáltal pedig egy nagybetűs Művész jön a világra. Megtiszteltetésnek tartom, hogy galériánk részt vehet ebben a kezdeményezésben, amivel közelebb hozhatjuk a fiatalok számára a képzőművészet szeretetét és ezáltal akár a jövő magyar kortárs művészeit ismerhetjük meg.”
A pályázat díjazása
A legjobbnak ítélt alkotások beküldői értékes díjban részesülnek.
A Budapest Park díja az általuk legjobbnak ítélt alkotó részére: 1 Skybox biztosítása a nyertes alkotó és vendégei számára egy koncert idejére a 2023-as évben;
A Vesta Home díja az általa legjobbnak ítélt három alkotó részére: 1-1 páros Sziget napijegy a 2023. évi Sziget Fesztiválra;
Sávolt Karolina és a Bodó Galéria különdíjai: 2 db nagy értékű alkotó csomag.
A pályázat eredményhirdetésére egy, a legjobb alkotásokat is bemutató kiállítással egybekötött rendezvényen kerül sor 2022. szeptember 10-én a Budapest Parkban, a Halott Pénz együttes fellépését megelőzően. A felhőtlen szórakozást ígérő díjakat a zsűritagok adják át a nyerteseknek. A pályázat hagyományteremtő céllal indult útjára, és a következő évekbeli folytatása a kiírók tervei szerint a fiatalok érzékenyítését is segíti majd.
Az Alkoss szabadon kiírásról bővebb információ a www.vestahome.hu/alkossszabadon oldalon érhető el, és ugyanezen a linken regisztrálhatnak az alkotó kedvű fiatalok.
Budapest Park
Kapcsolódó
A Momentán Társulat improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet Cikk
Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, szeretnének improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
A Momentán Műhely egyszerre közösség, tanulóhely és alkotótér. Olyan 18-26
Új sorozatokkal várja a zenerajongó ifjakat a Müpa Cikk
A Müpa családi és ifjúsági programjain a hangsúly mindig az élményen van. A február 8-án debütáló Hangvár sorozat első előadásán a gyerekek különböző zenei formációkkal ismerkedhetnek meg, míg az Európa ízei sorozatban legközelebb Itália fogásai kerülnek terítékre.
A Müpa megnyitása óta fontos kü
Eredet - Kortárs kiállítás Mózes 5 könyve alapján Cikk
A MODEM harmadik emeleti kiállítóterében rendezett Eredet című kiállítás a 21. századi ember nézőpontjából, kortárs magyar művészek segítségével értelmezi a Bibliából Mózes öt könyvét, azaz az emberiség őstörténetét, mely a zsidóság és kereszténység által meghatározott kultúrák értékrendjének alap
Ötödik alkalommal készül Rendezvény ReStart konferenciára az MTPA Cikk
Május 20-án ismét az Akvárium Klub ad otthont annak a rendezvényszektort tömörítő szakmai eseménynek, amit a Magyar Turisztikai Program Alapítvány hívott életre még 2021-ben, és idén már az ötödik kiadását rendezik meg. Az ingyenes Rendezvény ReStart konferencia célja, hogy közös platformot teremt