Nagy-Szín-Pad 2018 - Antonia Vai, az Apey and the Pea és az NB a döntősök! Hír

Hirdetés

Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló crew pontszámai, és a közönségszavazatok összegzése után ANTONIA VAI, az APEY AND THE PEA és az NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy időben újraindul, és egészen a pénteki döntő végéig tart, de most már kizárólag a közönség dönti el, hogy ki lesz a Nagy-Szín-Pad 2018-as győztese.

Nyolc kiváló tehetség indult az idei Nagy-Szín-Pad! versenyén: az Apey & the Pea, az NB, Antonia Vai, a Soulwave, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, az Amigod és a JETLAG. 

“A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyolc elődöntős koncertjét a helyszínen, a tv-ben és az online streamben egyaránt. A résztvevők idén is nagy figyelmet szenteltek ennek az eseménynek, és alaposan kidolgozott, igényes programokkal készültek. Közülük hárman jutottak tovább a május 11-i döntőbe, ahol a legjobb, legsikeresebb dalaikkal bizonyíthatják nagyszínpad-érettségüket” - mondta el Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

A közönségé a végső döntés

A szavazás május 7-én reggel újraindult, de most már kizárólag a 3 továbbjutó rajongóin a sor: ők egészen a döntő végéig voksolhatnak. A szavazást az M2 Petőfi TV helyszínről jelentkező, élő adása folyamán zárják le, majd az összesítést követően bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

Szavazni egyrészt a www.nagyszinpad.com-on, a zenekarok oldalain lehet, másrészt SMS-ben, a 06 (20/30/70) 4422-999-es, alapdíjas telefonszámra küldött zenekar kóddal. Egy telefonszámról naponta maximum 5 SMS szavazatot fogadnak el. A rajongók leadhatják voksaikat az Instagramon is, a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott, tetszőleges tartalmú képekkel-videókkal. Szavazni csak publikus profilról lehet, naponta maximum ötször.

A döntősök kódjai:

  • Antonia Vai: antonia
  • Apey & the Pea: apey
  • NB: nbzenekar

Nagy-Szín-Pad 2018 további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Nagy-Szín-Pad

Kapcsolódó

Ötödszörre is Némafilmhez filmzenét! pályázatot hirdet a Művészetek Völgye Hír

Némafilmhez filmzenét! pályázat 2024 Álmodj zenét hangtalan filmekhez, idézd meg a némafilmek vetítését a Némafilmhez filmzenét! pályázattal, ahol a némafilmek élő zenei kísérettel szólalnak meg. A 2024-ben már ötödik alkalommal meghirdetett pályázat arra invitálja a zeneszerzőket, hogy engedjék el a fantáziájukat és régi magyar néma

Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit (határidő meghosszabbítva) Hír

Telekom Szelektor 2024 A nagysikerű előző etapok után harmadszor is elindul a SZELEKTOR pályázat pop-, klub- és kísérleti zenei kategóriákban, esélyt adva a hazai zenei utánpótlásnak. A jelentkezési határidőt a korábbi február 29-ről március 10-re hosszabbították a szervezők.   Három évvel ezelőtt indította el a Teleko

Készen állsz színpadra lépni? Jelentkezz a 2024-es Kikeltetőre! Hír

Kikeltető 2024  jelentkezés >>> Idén tavasszal újra keressük az ország legfrissebb tehetségeit. Itt a kilencedik Kikeltető, jelentkezz! A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Gólyában tartjuk klubestjeinket, ahol a 12 shortlist-es előadó állhat majd színpadra. Mint minden évben, idén is olyan zenei előadókat keresünk, akik készen ál

Elindult az I. Carson Coma Palántaprogram Hír

Carson Coma Palántaprogram Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az “I. Carson Coma Palántaprogramot”, amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését.  Saját stábjuk segítségével, saját stúdiójukban - ahol többek között az Immunissá vál