Visszatér a Szabad a színpad! tehetségkutató - október 24-ig jelentkezhetnek a feltörekvő zenekarok Hír

Szabad a színpad! 2021

Hirdetés

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot hirdet Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. A verseny kétfordulós, a pályázó zenekarok közül 10 előadó/zenekar juthat a döntőbe.

A jelentkezéshez beküldött anyagok előválogatását a háromtagú szakmai zsűri végzi, melynek tagjai Beck Zoli (30Y zenekar frontembere, zenész, szövegíró), Hegyi György (szövegíró, zenész, Kőbányai Zenei Stúdió zenetanára) és Nagy Kátya (PR, marketing manager). A tehetségkutatónak nincs műfaji megkötése sem nevezési díja.

“Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. 2019. novemberében rendezte meg először a Szabad a színpad! könnyűzenei tehetségkutató versenyt. A program elindításával azt a célt tűztük ki, hogy a fiatal (16-30) felnőtt tehetségek számára lehetőséget biztosítsunk a bemutatkozásra, a megmérettetésre és tanulásra a szakma elismert képviselőitől. A csoportosan végzett művészeti tevékenység - mint a közös zenélés is – mindamellett, hogy közösségépítő, életre szóló élményeket, emberi kapcsolatokat, szakmai tudás fejlesztését is magában hordozza. Az első tehetségkutató visszajelzései alapján megállapíthatjuk, hogy elérte célját a rendezvény és mind szakmai mind versenyzői körökben színvonalas, sikeres elismeréseket aratott le. 2019-ben 46 budapesti zenei formáció pályázott, ami számszerűsíti a tehetségkutató programunk sikerességét.” - fűzte hozzá Sóbujtó-Szabó Betty, az ERöMŰVHÁZ művészeti vezetője.


A jelentkezés menete és feltételei:

  • Kitöltött és aláírt jelentkezési lap (szkennelve)
  • Egy saját szerzemény YouTube linkje, valamint a dal szövegének elküldése a tehetsegkutato@eromuvhaz.hu e-mail címre
  • A nevezésekben csak saját szerzeményeket fogadunk el, amelyeknek még nincs kiadói változata, országosan terjesztett megjelenése
  • A pályázat amatőr zenekarok és egyéni előadók számára szól, tehát nem jelentkezhetnek rádiós és kiadói múlttal rendelkező zenekarok és egyéni előadók (a saját kiadás és a helyi lokális médiumokban való megjelenés még nem kizáró ok)
  • A jelentkezési határidő: 2021. október 24. vasárnap, éjfél

A döntőbe jutott 10 produkciónak lehetősége nyílik élőben is megmutatni zenei tudását egy 15 perces, maximum 3 dalos minikoncert keretein belül, amit a zsűri rövid, szakmai értékeléssel zár.  A forduló végén a zsűri döntése alapján kihirdetésre kerülnek a díjazottak, a harmadik helyről a közönség dönt majd online szavazás útján.


Díjak

  • Első hely: Videoklip forgatás 950 000 Ft értékben
  • Második hely: Fellépési lehetőség 2022-es Művészetek Völgye fesztiválon
  • Harmadik hely: Fellépti díjas klubkoncert a K11 Művészeti és Kulturális Központban
  • Külön-díj: Portfólió fotózás a Lieto Management felajánlásával

A döntőre és eredményhirdetésre 2021. november 27.-én kerül sor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király utca 11.)


Szabad a színpad! pályázati felhívás és jelentkezés >>>

 

Szabad a színpad!

Kapcsolódó

Telekom Electronic Beats keresi a legjobb 2022-es pop, klub és kísérleti zenei alkotásokat Hír

Telekom Electronic Beats Szelektor Ami jó, azt a felszínre kell hozni. A Telekom Electronic Beats csapata ebből a megfontolásból újra aktivizálja magát, ami a hazai zenei tehetségek felkutatását illeti: szeretnék ismét láthatóvá tenni, milyen figyelemre méltó dolgok történnek a hazai kisstúdiókban és hálószobákban - és később sem e

Indulnak a Fülesbagoly Tehetségkutatók, 500 üzletben hangzanak el nyertes dalok Hír

Fülesbagoly Tehetségkutató hangulat 2021 Minden eddiginél nagyobb téttel bír a Fülesbagoly Tehetségkutató, amit idén is három városban, Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendeznek meg. Az olyan hagyományos díjak mellett, mint a fesztiválfellépések, előzenekarozás és lemezkiadás, a szervezők különleges díjakat is átadnak. Három dön

Zenei filmekre és showcase-koncertekre ír ki pályázatot a Budapest Ritmo Hír

Zenei filmekre és showcase-koncertekre ír ki pályázatot a Budapest Ritmo Európa egyik legnagyobb világzenei showcase-fesztiválja idén először filmprogrammal is jelentkezik. A fesztivál zenekarok számára hirdet pályázatot két kategóriában: zenei filmek kreatív koncepcióit és showcase-koncertre való jelentkezést várnak a szervezők. Jövő tavasszal pár napra újra Budapest

Életjel - elindult a nevezés a 21. ARC-ra Hír

ARC 2021 - életjel Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk... Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat