Focival a környezetvédelemért – pályára lép a Z-generáció Cikk
Hirdetés
Globális ökológiai problémákra és a kihalással fenyegetett állatfajok védelmére hívja fel a tinik figyelmét a Foci a barátságért program. A sportolást és a környezetvédelmet népszerűsítő nemzetközi rendezvény fináléjára idén két magyar labdarúgó-tehetség is elutazhat. Június 9-én Moszkvában léphet pályára a két 12 éves diák a többszörösen díjazott társadalmi projekt hazai nagyköveteként.
A Gazprom és a FIFA közös programjában idén rekord számú – mintegy 211 – ország fiatal tehetsége mérheti össze tudását. A nemzetközi tornára minden nemzet két szerencsés sportolót delegálhat. Idén Lobmayer Bendegúz és Gáspár Réka képviseli hazánkat. A sportszerű játék és a tolerancia mellett ebben az évben rendhagyó módon az állatvédelem került az esemény középpontjába.
A győzelemért versengő barátság-csapatok idén is véletlenszerűen, a lehető legsokszínűbb módon tevődnek össze. A mostani, hatodik évad újdonsága, hogy nem színek szerint nevezik el a csapatokat, hanem kiemelten veszélyeztetett állatok lesznek az egyes társaságok névadói. A listán olyan állatokfajok szerepelnek, melyek létét erősen veszélyezteti a klímaváltozás és az emberi tevékenységek.
A különböző nyelvek és kultúrák találkozásának izgalmát egy jó célra irányítva a szervezők megpróbálják felkelteni a Z-generáció érdeklődését az állatvilág védelme iránt. Ennek részeként a csapatok összetétele is sokszínű, minden kontinenst magába foglaló.
Természetesen azokról az érdeklődőkről sem feledkeztek meg, akik nem juthattak el a mérkőzésekre, hiszen az esemény oldalán és Youtube csatornáján minden nap változatos, ökológiai témájú vlogokkal várják a fiatal sportrajongókat, illetve ugyanezeken a felületeken találkozhatnak további információkkal a Vörös Könyvben szereplő állatokról is.
“Az ökológiai küldetés fontosságát nem szabad alábecsülni, hiszen az emberi tevékenység közvetlen hatással van bolygónk éghajlatára, emberek millióit érintik a különböző éghajlatváltozással összefüggő természeti katasztrófák. A Foci a Barátságért program az ENSZ-szel közösen a vizek- és a szárazföldek ökoszisztémáinak helyreállításáért harcol” - nyilatkozta Vladimir Kuznetsov, az ENSZ Moszkvai Információs Központjának igazgatója.
A változatos nemzetközi gárdát erősítő Réka és Bendegúz a moszkvai bajnokságon védőként vesz részt a Gepárd csapat színeiben, elsőként június 9-én.
Sajtóanyag: Gazprom
Kapcsolódó
A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk
Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a
Rekordszámú látogatót vár a 10. szezonjában a siófoki Plázs Cikk
Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. A szeptember elejéig tartó szezonban látványos fejlesztésekkel, a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóival és több nemzetközi produkcióval is várják a látogatókat. A szervezők mi
20. alkalommal versenyezhetünk a Fogaskerekűvel Cikk
Nincs tavasz Budapest kedvenc sportnapja nélkül, ráadásul ebben az évben komoly jubileumot ünnepel az Előzd meg a Fogaskerekűt hagyománya: kereken 20. alkalommal mérheti össze bárki magát a piros hegyi vasúttal.
A történet viszont nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a
Majka, a Kowalsky meg a Vega és Fenyő Miklós is fellép a hosszú hétvégén a Plázson Cikk
Majka, a Kowalsky meg a Vega és Fenyő Miklós is fellép ezen a hétvégén a Plázson, élőben bulizhatunk a Pedro Pedro Pedro gigaslágerre Agatino Romero fellépésén, valamint jubilál a WeLove Balaton fesztivál is. Mindez és sok más is vár augusztus 15. és 19. között Siófokon.
Már csütörtöktől dübörög