A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett az Év Fürdője 2019-ben! Hír

Hirdetés

Ezen a nyáron már ötödik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2019-ben is három kategóriában kerestek győztest. Az idei győztesek: egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros legkisebb fürdője. Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Regionális Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett.


Az Év Fürdője: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

harkányi fürdő a 80-as évekig az ország egyik legismertebb és leglátogatottabb fürdője volt. A 90-es évektől kezdve némileg lemaradt a versenytársaitól, és csak az utóbbi néhány évben zárkózott fel újra a legnépszerűbb fürdőhelyek közé. Itt található az ország talán legsokoldalúbban alkalmazható gyógyvize, amely mozgásszervi panaszok mellett bizonyítottan jótékony hatással van nőgyógyászati és bőrbetegségekre is. A gyógyulást pedig a város mikroklímája, a napsütéses órák magas számának köszönhető melegebb időjárás is elősegíti A 13,5 hektáros ősfás parkban található strandon 2016-ban szabadtéri csúszdapark épült, 2017-ben fedett gyermekvilággal, idén pedig egy komplett wellness részleggel és modern szaunavilággal bővült a fürdő.


Az Év Regionális Fürdője: Hagymatikum Makó

Az egyedi hangulatú Hagymatikum fürdő Makovecz Imre tervei alapján épült 2012-ben és magán viseli a híres építész jellegzetes stílusának jegyeit. A látványvilág mellett a fürdő különlegessége a gyógykezelések során alkalmazott marosi gyógyiszap. A fürdőben a 15 medence és a 4 csúszda mellett 9 szauna is található, köztük olyan specialitások, mint a gyógynövényes szauna.


A Helyiek Kedvenc Fürdője: Miskolctapolcai Strandfürdő

Miskolc három fürdője közül a legkisebb a Miskolctapolcai Strandfürdő, amely nem tévesztendő össze a közelében található világhírű Barlangfürdővel. A helyiek körében ismert és kedvelt strand wellness részlege egész évben várja a vendégeket, de népszerűségét a szezonálisan nyitva tartó úszómedencének, fokozatosan mélyülő családi medencéjének valamint röplabda és lábtenisz pályáinak köszönheti.

 

Idén nagy volt a küzdelem az első helyekért

A versenyben összesen 153 ezer szavazat érkezett.  A Miskolctapolcai Strandfürdő korábbi harmadik illetve második helyezései után tudta megszerezni a győzelmet. A Hagymatikum és a harkányi fürdő győzelme azonban a korábbi eredmények tükrében némi meglepetést okozott, mivel bár eddig is az első 10 között szerepeltek, legjobb eredményük egyaránt a tavalyi hatodik hely volt.

A korábbi szavazások során a győztes minden kategóriában magabiztosan nyert, idén azonban mind Az Év Fürdője, mind Az Év Regionális Fürdője kategóriában az utolsó napig kiélezett volt a verseny, a második helyezettek – a korábbi kétszeres győztes Hungarospa Hajdúszoboszló és a kiskunmajsai Jonathermál – kevés szavazattal maradtak le a győzelemről.


Jelentős fejlesztések indulnak a győztes fürdőkben

Harkányban tovább folytatódnak a beruházások, a beltéri medencék megújulnak és élményelemekkel egészülnek ki, a későbbiekben pedig egy kültéri gyermekvilág is épül majd. A Hagymatikumban hamarosan családi és élményzóna, három beltéri csúszda és egy kültéri medence épül koktélbárral. Tervezés alatt áll egy szálloda is, amely szintén a fürdő területén fog felépülni. A miskolctapolcai strand pedig egy 12 milliárd forintos beruházás keretében nagy fedett élményfürdővel bővül, így a későbbiekben biztosan nem ebben a kategóriában versenyez majd

Év Fürdője 2019 országos eredmények >>>

 

Év Fürdője

Kapcsolódó

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír

Plázs Siófok 2024 Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál

A FINA 2022 is megmártózik a Lupa-tóban Hír

Lupa - FINA 2022 A korábbi nagy sikert követően a világ egyik legnagyobb sportrendezvénye, a FINA Világbajnokság 2022-ben visszatér Magyarországra, a nyíltvízi úszóversenyek pedig Budapest tengerpartjára, a fantasztikus hangulatú Lupára. “A Lupa kristálytiszta vize már tavaly májusban is gyorsan elnyerte a telj

Május 20-án nyit a Lupa! Hír

Lupa Beach Május 20-tól újra csupán karnyújtásnyira lesz a mediterrán hangulat, nyit ugyanis Budapest tengerpartja, a Lupa, mely 2017 óta új minőséget hozott a hazai strandkultúrában.  Fehér homok, pálmafák, kristálytiszta víz – nem csak ezt kínálja Budapest tengerpartja, hanem megannyi sportot a parton, ví

Kedvezményes záróhétvégével búcsúzik a Lupa Beach Hír

Kedvezményes szezonzáró a Lupán Kedvezményes nyárzáróval búcsúzik a Lupa az idei szezontól. Szeptember 9 és 12 között féláron lehet majd jegyet vásárolni Budapest tengerpartjára és több vendéglátós is kedvezményekkel várja a látogatókat. Minden bizonnyal pazar nyári melegben tölthetjük ezt a hétvégét, aztán a strand bezár, de wa