Majkáék a Plázson indítják 2021-es turnét Cikk

Majka & Curtis - Plázs Siófok

Hirdetés

Egy hete ismét beindult a partyélet a Plázson, június 12-én pedig egy régóta várt koncertet pótolhatunk végre, a "Balaton nagyszínpadán" ugyanis ezúttal Majka & Curtis párosát köszönthetjük. Majkáék előtt Horváth Tamás melegíti be a táncolók izmait, a levezetésről pedig az ország legmenőbb partysorozata, a NeccParty gondoskodik. 

Végre beindult az élet a Balaton “felüdülőközpontjában” a Plázson, ahol újra ezerrel pöröghet a bulizás a legjobb előadókkal, míg nappal a gondtalan pihenést élhetjük át a mediterrán környezetben. Ráadásul mostanra nem csak a naptár, de a hőmérő higanyszála is nyarat mutat, így semmi sem állhat utunkba, hogy a Plázs felé vegyük az irányt. Nappal üdülés, este tánc - ilyen egy igazi balatoni hétvége.


Most szombaton ráadásul hatalmasat fog szólni a nagyszínpad, ahol a szöveggyáros páros, Majka & Curtis lép majd színpadra. A kettős az elmúlt időszakban sem tétlenkedett és több új számot is kiadott, melyeket hosszas várakozás után végre élőben is hallhatunk. A koncertre pedig nemcsak mi vártunk régóta, hiszen ez lesz Majkáék legelső 2021-es koncertje, így biztosan bomba bulira számíthatunk. Előttük szintén egy kedvelt, a Plázson már többször bizonyított előadó, Horváth Tamás lép fel, akinek a dalaira garantáltan beindul majd a tánc.

A koncertek után ismét a partyé lesz a főszerep. A balatoni szezon legelső NeccPartyján pöröghetünk hajnalig az éjszakába ordítva a ’90-es és 2000-es évek legkínosabb, mégis legkedveltebb slágereit. A srácok is ezerrel készülnek már, hogy ismét a Plázson csaphassanak a DJ-pultba:

“Nyár, Balaton, kicsit késve, de törve nem. Imádjuk a helyszínt, minden buli pazar volt, ugyanerre gyúrunk most is”- üzenik a szombatra készülődve. 

 

Plázs Siófok

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot