A Aiófoki PLÁZS-t is beveszi a Follow The Flow! Hír

Hirdetés

Augusztus első hétvégéjén is irány a PLÁZS! A Scitec Muscle Beachen minden a testépítésről fog szólni hétvégén, de lesz naplementés medencés buli is, szombaton pedig érkezik a Follow The Flow. A fiatal, mégis milliós nézettségeket produkáló csapat szombaton adja első önálló koncertjét a PLÁZSon, sőt az egész Balaton-parton.

A Follow The Flow szinte pillanatokon belül vált az ország egyik legnépszerűbb zenekarává, pedig a csapat csak májusban jelentette meg első nagylemezét. A Nem tudja senki máris aranylemez lett: „Nagyon örülünk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy a lemezünk ilyen sikeres lett. Sok munkánk van benne, a szívünk-lelkünk beletettük az albumba, így igazán jól esik, hogy a közönség ilyen jól fogadta. Bár a formáció meglehetősen friss, mindannyian jó ideje dolgozunk a zeneiparban, így nem annyira ért váratlanul a siker. Próbálunk nem elszállni és azt hiszem, ez eddig sikerült is” – meséli Szakács Geri, a zenekar frontembere. A csapat a májusi lemezbemutató után most szombaton a PLÁZSon is eljátssza új számait: „Idén először lépünk fel a Plázson, és headliner-ként a Balaton-parton, úgyhogy ez egy újabb lépcsőfok a karrierünkben. Esélyes, hogy már pár nappal a koncert előtt lemegyünk egy mini vakációra.”

A nagy slágerek mellett - elmondása szerint - a koncerteken a Porszem c. daluk jön be a közönségnek legjobban az újak közül: „Talán ez a dalunk ért be a leggyorsabban a műsorba, érezni lehet, hogy egyre jobban ismeri és szereti a közönség. Ezen kívül folyamatos siker a Nem tudja senki, a Maradok távol, az Anyám mondta, ezek mindig a legsarkalatosabb pontjai a műsornak. Kíváncsian várjuk, hogy a Plázs közönsége mire fog a leginkább tombolni. Hamarosan kiderül.” 

A Follow The Flow után sem érdemes hazamenni, az Arénában ugyanis a Rock The City szolgáltatja majd az after partyt.

A pénteki napon a Plázs Balaton parti medencéjénél a Truesounds Music Terrace and Pool Partyn chillelhetünk a hét fáradalmai után. Az Arénában ezúttal is Metzker Viktória ütemeire bulizhatunk, akinek Ca$htag lesz az e heti vendége. 

Ha augusztus első hétvégéje, akkor Scitec Muscle Beach! Az izmok és az erősportok első és legnagyobb magyarországi szabadtéri fesztiválján rengeteg edzési lehetőség és verseny várja a testépítés szerelmeseit csütörtöktől egészen vasárnapig 3 napon keresztül. Ezrek mérettetik meg formáikat a különféle versenyeken, sztárversenyzőkkel fotózkodhatunk, de tippeket is kérhetünk a profiktól és edzés közben is megnézhetjük őket. Kimelegedés ellen a Scitec Fresh Bar biztosítja a frissítőket és persze a Balaton is komoly csáberővel bír egy meleg nyári napon.

Tartsatok velünk, dobjátok le magatokat annyi hétvégén a Plázsra, ahányszor csak tudjátok, csakúgy, mint Majka, aki a jövő héten a Hősök-kel egy „ráadásduplázással” lepi meg lelkes rajongóit.

 

PLÁZS

 

Kapcsolódó

AWS: Még lélegzem (klippremier) Hír

Mindenkinek vannak felejthetetlen fesztiválos koncertélményei vagy akár emléke arról, hogy milyen a szabadság érzését megtapasztalni egy pohár itallal a kézben, majd kikötni valamelyik színpadnál hajnalban együtt ugrálva idegenekkel, mint ezer éves cimborák. Csak aztán jön a másnap… Erről szól az

Grúbi: xd - itt a Krúbi-alteregó első száma! Hír

A Krúbi néven ismert rapper 2017-ben robbant be a köztudatba, útját pedig azóta is teltházas koncertek fémjelzik. Első nagylemeze tavaly tavasszal jelent meg Nehézlábérzés címmel, idén februárban pedig Zárolás Feloldva című EP-jével borzolta a kedélyeket. A szabadszájúságáról ismert rapper most p

Környezettudatos dallal búcsúztatja a nyarat a Follow The Flow Hír

Teltházas koncertek, több milliós nézettségű videók, és egy friss aranylemez - így foglalhatjuk össze a Follow The Flow 2019-es évét. A fiúk legújabb klipje a ’Nem tudja senki’ album „Csak nélküled élem túl” számához készült, a végeredmény egy gondolatébresztő és cselekvésre biztató alkotás lett,

A Beatles legendás tetőkoncertjére emlékeznek Siófokon Hír

Magyarországon egyedülálló módon idézik meg a The Beatles 1969-es koncertjét Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ tetején augusztus 10-én. 1969-ben, ötven évvel ezelőtt lépett fel utoljára nyilvánosan a The Beatles, méghozzá egy merőben szokatlan, előre be nem jelentett koncerten. A zenekar