A nyárnál csak a Plázs programjai forróbbak Cikk

A nyárnál csak a Plázs programjai forróbbak

Hirdetés

Itt a kánikula, a forróság elől pedig a legjobb, ha vízpartra menekül az ember. Ami pedig még jobb, hogy a legjobb bulik is a partra költöznek! A magyar tenger partján, a siófoki Plázs ezen a héten is rengeteg programmal várja a látogatókat. A buli már szerdán beindul, pénteken pedig Curtis, Metzker Viktória és a Forge techno brigád érkezik, szombaton T. Danny és az Ultra Color Fesztivál festi színesre a Plázst, de a hónap hátralévő részében sem fogunk unatkozni!

Azahriah telt házas koncertjével robbant be a július a Plázson, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy a hónap hátralévő részében se unatkozzunk. Keddtől-csütörtökig ingyenes bulikkal csábítanak mindenkit a Balaton partjára, hétvégén pedig kétszáz fokra kapcsolva a nyár legvadabb partysorozataival és koncertjeivel várnak mindenkit.

Szerda esténként a Plázs Music Teraszán a Good Vibes eseménysorozaton táncolhatunk legjobb slágerekre, de a foci drukkereknek sem kell hazamenniük, ha a közvetítést szeretnék nézni, ugyanis a Plázs 72 négyzetméteres LED falán követhetik az EB elődöntő eseményeit, némi hűsítő mellett. Csütörtökön, ahogy már megszokhattuk, SzerelemCsütörtök, ahol DR BRS rendel a Plázs Music Teraszon, hip-hop, r&b, reggaeton és a legjobb magyar dalok mesteri adagolásával. 

Pénteken a Plázs Nagyszínpadán ezúttal Curtis szövegel, aki előtt Bruno x Spacc melegítenek be. A Plázs Arénába Metzker Viktória mellé ezúttal Yamina érkezik, így összeáll a Tits Gang egy hatalmas bulira. A Music Teraszon a Flashback Fridays vár minden pénteken, a legnagyobb klasszikusokkal, legyen szó retro, r&b, rap, hip-hop vagy éppen pop dallamokról, itt elmerülhetsz a jól ismert slágerekben. A techno szerelmeseinek is érdemes pénteken az irányt Siófok felé venni, ugyanis a Forge szervezőbrigádja a hazai techno élvonalát sorakoztatja fel péntek este a Clubban: Mateo&Spirit, Metha, Raul Young, Deep Colors és Polar is a DJ pult mögé állnak. 

Szombaton még feljebb tekerhetjük a fordulatszámot a Plázson, a Nagyszínpadra ugyanis jön T.Danny és KKevin, utána pedig folytatódik az Ultra Color Fesztivál négy helyszínen: az Arénában az ausztrál Restricted, Jackwell, Koósz Milán, Stephanie és Yamina, a Beachen Adam Ajkay, Barta, Elektra és Metzker Viktória, a Clubban Chrstphr és Gabriel Dancer, a Tezenis Színpadnál pedig Barta, Nikita és Subpop keverik a forró dallamokat. Öltözz UV-színekbe, mutasd meg mennyire színes egyéniség vagy, légy te a fény az éjszakában és bulizd át magad a reggelbe! 

Vasárnap leveztésképp a parton a Corona Sunsets / Follow The Sun eseményen a Zenebona Records dj-i hozzák a legmenőbb organic, deep, progressive és afro house zenéket, majd este együtt izgulhatunk a foci EB döntőjén, a Plázs óriás kivetítője előtt. 

A nyár legforróbb hónapjában még sok-sok izgalmas programmal vár a Plázs: jövő héten a Plázs és Bahart közös Boat Partyján a Truesoundsos kapitányokkal, Peter Maktoval és Gregory S-sel hajózhatunk ki, fellép a Follow The Flow, DJ OTI, alias Sebestyén Balázs első és egyetlen nyári buliján együtt ünnepelhetjük a szülinapját, de érkezik még a Budapest Bár, énekelhetjük a Reptért Korda Györggyel és Balázs Klárival, valamint a legnépszerűbb partysorozatok is a Plázsra látogatnak majd. 

Július utolsó hétvégéjén pedig immáron 12. alkalommal gyűlik össze a testépítés és az erősport legjava a BioTechUSA-cégcsoporthoz tartozó Scitec Nutrition által megrendezett Muscle Beachen a Plázson. A kétnapos rendezvényen találkozhatsz a testépítés legnagyobb hazai és nemzetközi ikonjaival, megmérettetheted izomerődet és alakodat is többféle versenyen, ráadásul, ha itt vásárolsz, azzal jótékony célokat is támogathatsz. Egyszóval a Plázson ebben a hónapban sincs megállás, dobd le magad!

Plázs 2024-es programok, jegyek >>>

 

Plázs 

Kapcsolódó

Müpa Nyári zsongás 2025: Damon Albarn, a Morcheeba, Kurt Elling & Yellowjackets, Youssou N'Dour, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

Damon Albarn & Africa Express Damon Albarn és a huszadik születésnapját ünneplő Müpa kapcsolatára különösen igaznak bizonyul a régi közmondás, miszerint „három a magyar igazság”. A brit sztár fellépése már kétszer is meghiúsult a pandémia miatt, 2025-ben viszont egy világsztárokkal teli júliusi programsorozat részeként végre a

Rekordszámú látogatót vár a 10. szezonjában a siófoki Plázs Cikk

Idén rekordszámú látogatót várnak a siófoki Plázsra Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. A szeptember elejéig tartó szezonban látványos fejlesztésekkel, a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóival és több nemzetközi produkcióval is várják a látogatókat. A szervezők mi

A Margaret Island nyomába léphetsz a Budapest Parkban Cikk

Színpadra fel! – A Margaret Island nyomába léphetsz a Budapest Parkban A Mastercard és a K&H támogatásával egy igazán különleges élménnyel készül a Margaret Island a május 22-i Budapest Parkos koncertre. A zenekar nemrég egy minikoncert erejéig egy egyedi, hangulatos miniszínpadra költözött - amely kísértetiesen emlékeztet a Park ikonikus színpadára. A hangulatos

Nyárindító A Bence kalandjai koncert Cikk

A Bence kalandjai a Virág Benedek Házban nyitja a nyarat akusztikus koncertjével május 28-án. A Bence kalandjai legújabb, Zsurlók című lemeze mellett korábbi dalaik is felcsendülnek majd: kortárs költők velünk rezgő sorai, valamint a Balaton hullámai és tanúhegyei ringatnak majd bele bennünket a l