Jövő héten a Plázs-koncertszezon is elindul Cikk

PLÁZS nagyszínpad

Hirdetés

Ha nem is teljes gőzzel, de a Balaton-parti bulicentrum legizgalmasabb helyén, a siófoki Plázson már most hétről-hétre csalogató bulik várnak. Három helyszín, minden műfajban, itt biztosan megtalálod a helyed.

Míg napközben a napfürdőzés és a csobbanás csalogatja a Balaton legszebb starndjára, a siófoki Plázsra a vendégeket, a hétvégi esték egyre több built ígérnek a legszebb fehérhomokos balatoni parton. A szervezők továbbra is ügyelnek a biztonságra és minden helyszínen kiemelt figyelmet fordítanak a megengedett létszám betartására, de mindemellett változatosabbnál változatosabb programmal töltik meg az újjáéledő nyári hétvégéket. A mostani hétvégén, az Arénában szokás szerint pénteken Metzker Viktória várja a bulizókat, ezúttal a BSW-vel kiegészülve, míg Habparty izgatja a látogatókat a Plázs Music Terrace-on.

Július 11-én Andro és Willcox szettjére bulizhat a Plázs Aréna közönsége, míg a hófehér homokon a Be Massive és Truesounds Music csapat szolgáltatja a legjobb ütemeket a balatoni naplementéhez, majd napfelkeltéhez. A hazai elektronikus zene szcéna két meghatározó csapata olyan dj-ket sorakoztat fel mint Metha, Blas, Mattan, Dubecticut, Peter Makto, Gregory S, Davko és Justrice. A kevésbé underground arcok pedig a Plázs Music Teraszon a ’90-es és 2000 évek slágereire tombolhatnak a Wannabe Beachen.

Jövő héten a Plázs végre leporolja a Nagyszínpadát és a GICCCS PARTY csapatát látják vendégül impozáns fellépőgárdájával 2020.július 18.-án. Érkezik az Irigy Hónaljmirigy, akik a karantén után rögtön itt adják első élő koncertjüket, színpadra lép az UFO, jönnek az AK26-os srácok, Nikita, Adam Ajkay és Dj Dominique is. A jegyeket érdemes időben beszerezni, mert a létszám továbbra is korlátozott, az érdeklődés viszont hatalmas!

További PLÁZS programok, jegyek >>>

 

PLÁZS

Kapcsolódó

2025-ben is a Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció Cikk

Gyerek Sziget 2025 programok Rendhagyó koncertek, népszerű előadók, interaktív előadások, cirkuszi forgatag, zsonglőrök, cserkészek, kézműves foglalkozások, újdonságok és várva-várt kedvencek töltik meg a Hajógyári-szigetet június 20. és 22. között, ahol a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai garantálják a felhőtlen szó

Mi kerül idén a Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál poharába? Cikk

IV. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál Egyre tudatosabbak, alkalomszerűbbek, ízlésükben nyitottabbak: ilyenek ma a magyar borfogyasztók. A Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál szervezői idén is azért dolgoznak, hogy a kulturált borfogyasztás és a borral kapcsolatos élmények újra a hétköznapok részévé váljanak, különösen a fiatalabb gener

Rekordszámú látogatót vár a 10. szezonjában a siófoki Plázs Cikk

Idén rekordszámú látogatót várnak a siófoki Plázsra Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. A szeptember elejéig tartó szezonban látványos fejlesztésekkel, a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóival és több nemzetközi produkcióval is várják a látogatókat. A szervezők mi

Május 25-én újra Müpa Gyermeknap! Cikk

Müpa Gyermeknap 2025 Nagyszabású programforgataggal várja a családokat május 25-én a Müpa Gyermeknap: ingyenes koncertek, tánc- és meseelőadások mellett játékosan izgalmas programokkal, többek között Senával és Trap Kapitánnyal, valamint természetesen készségfejlesztő, kreatív foglalkozásokkal is készül az idén húszév