Július 12-én a Lupa-tónál újra éled a Music Fm! Hír

Hirdetés

Újra éled az idén év elején megszűnt Music Fm, ha nem is az éterben, de a rádió egykori DJ-i Budapest tengerpartjának legújabb helyszínén, a Takarék Beachen hétvégnte pakolják majd a lemezeket. Július 12-én indul a sorozat.

Új helyszínnel gazdagodik a Lupa Beach kínálata, ezen a hétvégén nyílik ugyanis a Takarék Beach, ahol ezentúl hétvégente a Music Fm egykori DJ-i lesznek a rezidensek. Péntekenként Jován, szombaton DAnny L és Antonyo, vasárnap pedig Lauer gondoskodik arról, hogy emlékezetes legyen a naplemente party.

Az új helyszín – amit a bejáratnál lévő Takarék Beach kikötőből ingyenes hajójárattal is meg lehet közelíteni – teraszpulttal, kézműves hamburgerrel, hétköznap ingyenes napágyakkal, a vízben chill sarokkal és a terasz előtt vízi játékokkal készül az idei nyárra.

Pénteken tehát indul a Takarék Beach, a nyitóhétvége első napján 17:00-kor Jován kezd, majd 19:00-tól Nigel Stately lép a lejátszók mögé, szombaton pedig már du 3-kor kezd a helyszín.

 

Lupa-tó

Kapcsolódó

Sétahajózás borkóstolóval - indul a Winelovers borhajó Hír

Több mint 100 boros rendezvénnyel a háta mögött a Winelovers folyamatosan keresi az új témákat, helyszíneket és lehetőségeket. Ezúttal Budapest legkomolyabb rendezvényhajójára viszik a népszerű hétköznapi sétálókóstolót, ahol nemcsak korlátlan étel-, bor-  és pezsgőfogyasztásra készülhetnek a vend

Nagyszerű hangulatban telt a harmadik Kapolcska is! Hír

Nagyszerű hangulatban, fantasztikus produkciókkal zárult vasárnap az idén harmadik alkalommal megrendezett Kapolcska Program, ami egyben a Művészetek Völgyét alapító Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 30 éves jubileumi évének is része. A nyolc napos összművészeti táborban 150 fiatal v

Szent Iván-éji fürdőzés és party a Lupán Hír

Budapest tengerpartjára már egy nappal hamarabb megérkezik Szent Iván Éjszakája. Június 22-én többféle program és hajnal 2-ig tartó fürdőzés is várja a látogatókat a Lupán. A belépés 19 órától ingyenes. A Lupa Corona Teraszán már délutántól elkezdődik a program. A Corona Sunsets Session elhozza 16

Ingyenes nyári koncertek az UP Újpesti Rendezvénytér teraszán Hír

Figyelemreméltó és példaértékű eseménysorozatot indított útjára Újpesten az UP Újpesti Rendezvénytér. Dresch Mihály, Szirtes Edina Mókus, Micheller Myrtill, ToSoDa Projekt, Richie and the Mops, Chameleon Jazz Band, Józsa Tamás Duo, Bódy Magdi, Rák Béla Combo- csak néhány név azok közül, akik szomb