Majka, Ákos, a Halott Pénz és a Wellhello is a PLÁZS júliusi koncertmenüjén Cikk

Hirdetés

Az ózdi fenegyerek ismét ütős bulival készül Siófokra, ráadásul különös nosztalgia is köti a helyszínhez. Majka július 6-i koncertjén túl is érdemes célba venni a Plázst, ugyanis a pihenés mellett olyan szuper bulikkal vár ebben a hónapban is a felüdülő központ, mint Ákos, a Halott Pénz, a Wellhello vagy éppen a Neoton Família koncertje, de lesznek csapatós medencés partyk napközben és hajnalig tartó legendás bulik a Plázs Arénában Metzker Viktóriával. 

A hőmérő higanyszála a magasban, a nyár végre teljes mellszélességgel megérkezett. Ilyenkor nincs is más vágyunk, csak hűsölni a vízparton, koktélt szürcsölni, majd egy pihentető nap után fejest ugrani az éjszakában. Szerencsére a Plázs ehhez tökéletes helyszín, ahol nappal tengerparti környezetben lehet relaxálni, éjszaka pedig a homokos parton indulhat a buli a legjobb hazai előadókkal, majd a Plázs új helyszínén, az Arénában folytadóik a hajnalig tartó mulatság

Július első hétvégéjén Majka és zenekara dörrenti be a buliágyút. Az ózdi hős már visszajáró vendégnek számít a Plázson és ez nem véletlen, hiszen a telt házat, telt házra halmozó Majka életében különösen kedves szerepet tölt be Siófok és a Balaton: „Nekem ezen a helyszínen indult be a televíziós karrierem. Három szezont is lehúztunk itt, nagyon sokat tanultam a műsorkészítésről. Különös nosztalgiát jelent tehát nekem a siófoki helyszín. Tavaly is hatalmas buli volt, és ezúttal sem lesz másként”- igéri. Majka egyébként nemrég jelentette meg a Supersonal 2 című új dalát is, ami legalább annyira perzsel, mint a mester korábbi slágerei. Július 6-án igazi sztárparádé várható: Majkáék vendége a lányok szívét meglágyító Király Viktor lesz, az előzenekar pedig a BSW

A hónap többi részében is folytatódik a pörgés: július 13-án Ákos hozza el ikonikus dalait a Plázsra, míg egy héttel később a Halott Pénz pótolja az időjárás miatt elmaradt koncertjét, másnap pedig már Horváth Tamás táncoltatja meg a nyaralókat. Nincs is romantikusabb, mint egy balatoni naplemente, főleg, ha szívet melengető dalok is szólnak mellette: július 21-én Rakonczai Imre Piano estje tökéletes a szerelmes andalgáshoz.  

Július utolsó hétvégén a Neoton Família örökzöld slágereire rúghatjuk a homokot a csillagos ég alatt, míg másnap a Wellhello és a Cloud9+ #elnöki dalaira bulizhatunk. Persze, az éjjel soha nem érhet véget, így minden pénteken kitárul a Plázs Aréna kapuja, ahol Metzker Viktória rezidens dj és meghívott vendégei garantálják, hogy akár reggelig legyen elég zenei muníció egy felejthetetlen éjszakához. 

A Plázson azonban nem kell a naplementére várni ahhoz, hogy party hangulat kerekedjen, vasárnaponként ugyanis medencés partykkal zárhatjuk a hétvégét. Az első ilyen alkalom július 12-én lesz, ahol a Bemassive dj-i ütemeire ejtőzhetünk a medencénél s benne, a balatoni naplementét csodálva.  

 

PLÁZS

Kapcsolódó

A Sziámi Isolated 2026 tavaszán megidézi a Joy Division dalait Cikk

A Sziámi Isolated megidézi a Joy Division dalait A Sziámi Isolated – azaz Müller Péter Joy Division előtt tisztelgő zenekara – egy este erejéig felidézi a legendás zenekar mágikus repertoárját március 6-án, a Dürer Kertben. A Joy Division (Örömosztag = tábori bordély), korábban Warsaw nevű salfordi (Manchester) rockzenekar 1976-tól 1980-ig, az

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr

Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk

Clutch koncert 2025 A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában. A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el

A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk

Pentatonix koncert 2026 A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi