PLÁZS: a Neoton Família és a Wellhello is zenél a hétvégén a Balaton partján Cikk

Július 26-án a Neoton Família és a retro lesz főszerepben, míg másnap a Wellhello mozgatja meg a PLÁZSt. A csapat ezerrel készül a koncertre, akik plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal érkeznek, úgyhogy garantált az elképesztő buli. 

A Wellhello tagjai rutinos fellépői a siófoki PLÁZSnak a balatoni közönség nagy örömére, de a csapat is mindig örömmel tér ide vissza: „Minden plázsos koncert egy élmény – már csak azért is, mert alapból kevés koncertünk van a Balaton parton és ez hatalmasat dob a koncertek hangulatán. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk pár éve egy foci EB alatt volt. A meccs alatt beültünk a Wellhello tagjaival a közönség soraiba és együtt drukkoltunk a magyar válogatottnak - akik remekeltek, szóval adtak okot az ünneplésre. Utána ezzel a fokozott hangulattal mentünk fel a színpadra, és a végeredmény tényleg felejthetetlen volt” – Meséli Diaz, aki azt is elárulta, hogy idén tudatosabban kevesebb fellépést vállaltak el, mert szeretnének több időt szentelni a dalszerzésre. Már két számuk meg is jelent, a nagysikerű rádiósláger Barátom és a frissen debütált Őszinte. - „A kevesebb koncerten viszont beleadunk mindent - plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal, összességében látványosabb és minőségibb produkciókkal készülünk mindenhol, így a Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani.” 

Hirdetés

Nemcsak a rádiók, de a koncertek egyik kedvenc dala is lett a pár hónapja megjelent Barátom, amit a zenekar minden egyes fellépésén eljátszik: „Ez a dal  talán az egyik legfontosabb mondanivalóval rendelkező az összes számunk közül, és nincs jobb visszajelzés, mint amikor a közönség soraiban a baráti társaságok egymásba karolva énekelnek velünk együtt. Alig várjuk, hogy a Plázson is átéljük ezt az élményt!” – mondja Diaz. Legyen így! A Wellhello utáni levezetésről a Rock The City gondoskodik az Arénában a Bravo Hits partyval, míg a bemelegítésért a Cloud9+ felel majd. 

A PLÁZSon pedig már pénteken beindul a bulizás, a hétvége első napja a retro jegyében telik majd: a homokos strand fellépője a Neoton Família lesz, akik elhozzák a Balaton partra az összes slágerüket, a koncert után pedig akár „holnap hajnalig” mehet a tánc, a Music Teraszon ugyanis kifulladásig megy majd a retro party. Mindeközben az Arénában ezúttal is Metzker Viki ügyel, ezúttal Andro társaságában. 

PLÁZS

Kapcsolódó

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év

2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk

World of Hans Zimmer koncert 2026 Budapest 2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson. Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink

20. alkalommal versenyezhetünk a Fogaskerekűvel Cikk

XX. Előzd meg a Fogaskerekűt! Nincs tavasz Budapest kedvenc sportnapja nélkül, ráadásul ebben az évben komoly jubileumot ünnepel az Előzd meg a Fogaskerekűt hagyománya: kereken 20. alkalommal mérheti össze bárki magát a piros hegyi vasúttal. A történet viszont nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a