PLÁZSra is elhozza új lemezért Kowalsky meg a Vega a hétvégén! Cikk

Hirdetés

A Kowalsky meg a Vega idén jelentette meg 10. lemezét, melynek majdnem két órás turnéjával most a PLÁZSra is megérkezik a szeretet rock and rollt játszó csapat június 29-én. A zenekar bár már kétszer játszott Siófok homokos tengerpartján, ez lesz az első önálló koncertjük itt, ahol a slágerek mellett az új lemez dalai is felcsendülnek majd a balatoni éjszakában.

A Kowalsky meg a Vega már rutinos PLÁZSra járónak számít, hiszen a zenekar korábban már kétszer is megtáncoltatta itt a közönséget: „Ha jól emlékszem idáig kétszer játszottunk a PLÁZSon, de eddig egyik sem volt kizárólag Kowalsky meg a Vega este. Megúsztuk, mert egyik alkalommal sem esett és mindkét koncert nagyon jó hangulatú volt. A zenekarnak nagyon tetszik a Plázs, mert remek atmoszférájú buli helyszín. Természetesen örülünk, hogy idén önálló saját koncertet adhatunk nálatok”- meséli Szórád Jimmy Csaba, a zenekar basszusgitárosa.

A szeretet forradalmárok januárban jelentették meg Árnyék és fény című 10. lemezüket, úgyhogy az új dalokkal és a tavalyi, 15 éves jubileumra összeállított programmal érkeznek a Balaton-partjára is. A közönségnek pedig bőven lesz ideje átadnia magát a Kowalsky meg a Vega pozitív dallamainak: „Ez egy bő 100-115 perces program, amit be is tudunk mutatni, nem leszünk idő szűkében, ami ezt megakadályozná”- árulja el Jimmy.

Aki követi a zenekar Facebook-oldalát, elcsíphette, hogy Kowa és Jimmy ahelyett, hogy koncert előtt megpihennének, inkább futással készülnek fel a koncertekre. Természetesen erről a szokásukról ezúttal sem mondanak le és míg mások lazítanak, ne csodálkozzunk, ha kettejüket futócipőben pillantjuk meg a parton: „Biztos, hogy lesz edzés a koncert előtt, hiszen a Balatonnál még soha nem futottunk. Azt vettük észre ugyanis, hogy utána nagyon felpörögve, energikusan tudunk színpadra lépni. Ezt egész nyáron alkalmazni fogjuk, de versenyre nem készülünk. Ezen a nyáron is rengeteg koncertünk lesz, ami november közepéig tart, ez a sok élő buli is biztosítja számunkra a kellemes fáradtságot. Majd egy kis év végi szünet, kis feltöltődés következik, majd 2020. február 15-én egy budapesti Arénás koncerttel terünk vissza a közönségünkhöz.”

Úgyhogy a balatoni rajongóknak hosszú ideig ez lesz az egyetlen lehetősége, hogy egy ilyen különleges környezetben bulizhasson a Kowalsky meg a Vega dalaira, miközben halkan hullámzik a Balaton, világítanak a csillagok és olyan slágerektől zeng az éjszaka, mint az Egy világon át vagy éppen az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek. 

 

PLÁZS

Kapcsolódó

Átfogó kutatás készült a hang-, fény- és látványtechnikai szektor dolgozóiról Cikk

hang-, fény- és látványtechnikai szektor dolgozók felmérés A járvány előtt nagyjából 10-15 ezer ember dolgozott a hang-, fény- és látványtechnikai szektorban, ami a hazai autógyári foglalkoztatottak összlétszámához hasonló. A koncerteken, rendezvényeken, tévéműsorokban, videókban, filmekben, színházakban a háttérben tevékenykedő szakemberek a szó szoros é

Lovasi és Kispál újra együtt Cikk

Lovasi és Kispál Lovasi és Kispál újra együtt a színpadon, sőt, még az új Lovasi-lemezanyagból is hallhatunk előzetest március 12-én.  Jutka, meg a többiek címmel ad „belépős” online koncertet március 12-én a TRIP hajón Lovasi András. A fellépést élőben, valós időben és ami talán a legfontosabb, kiváló minőségben

A járvány miatt a lefolyóban végzik a prémium német sörök [interjú] Cikk

Következetlenek voltak a járvány idején bevezetett korlátozások, a rendezvénypiacon pedig szükség lesz a bizalomépítésre az intézkedések feloldását követően Brády Márton szerint. A Showtime és a Ticket Express alapítója arról beszélt, az igazán nagy veszteséget a vendéglátóiparban szenvedte el, de a

Újraindulás: javaslatcsomagot rakott össze a Music Hungary Szövetség és a Magyar Fesztivál Szövetség Cikk

Music Hungary Szövetség A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége kezdeményezésére a szakértők egy javaslatcsomagot állítottak össze a Magyar Turisztikai Ügynökségnek címezve, melynek célja a magyar turizmusban és vendéglátásban működő ágaza