Rekordszámú látogatót vár a 10. szezonjában a siófoki Plázs Cikk

Idén rekordszámú látogatót várnak a siófoki Plázsra

Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. A szeptember elejéig tartó szezonban látványos fejlesztésekkel, a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóival és több nemzetközi produkcióval is várják a látogatókat. A szervezők minden eddiginél több, mintegy 350 ezer vendégre számítanak a nyáron.


Egy budapestnyi ember látogatott el a Plázsra

A 2016-os nyitás óta a Plázs összesen több mint 800 napon át tartó nyitvatartással, közel 500 rendezvénnyel és mintegy 2 millió látogatóval írta be magát a Balaton történetébe. Míg napközben a homokos part, a feszített víztükrű medence és az 500 négyzetméteres napozóstég kínál kikapcsolódást, addig este a zene veszi át a főszerepet. Az összesen 9500 fő befogadására képes szórakoztató központ – a nagyszínpaddal és a további 5 kisebb helyszínnel együtt – valódi fesztiválélményt kínál a látogatóknak. A Siófoki Nagystrandon elterülő komplexum népszerűségét jól mutatja, hogy az eladott jegyek száma a kezdetekhez képest 2024-re megnégyszereződött, míg a látogatószám elérte a 320 ezer főt.

Hirdetés


Cél a 350 ezer látogató

A 10. szezon, amely idén június 7-től szeptember 7-ig tart, egy nagyszabású nyitó hétvégével veszi kezdetét. A pünkösdi hosszú hétvégén elsőként Rúzsa Magdi és a Neoton Família dallamai csendülnek fel, valamint éjjel a Plázs Grand Opening eseményen 22 élvonalbeli DJ gondoskodik majd a hangulatról.

„Tíz évvel ezelőtt az alapítók egy merész vízióval vágtak bele a Plázs felépítésébe: egy olyan egyedülálló helyszínt álmodtak a Balaton partjára, amely újradefiniálja a nyári szórakozás fogalmát. Mára a Balaton egyik legmeghatározóbb turisztikai és kulturális vonzerejévé vált a Plázs, és az idei szezonban már 350 ezer látogatót várunk” – mondta Nagy Fruzsina, a Plázs Siófok kommunikációs vezetője.


A július 25-i hétvégén jön Majka és a Halott Pénz

Az idei szezonban több mint 150 fellépő és 70 program várja a bulizókat: a teljesség igénye nélkül olyan előadók koncertjeire válthatnak jegyet, mint Majka, a Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Pogány Induló, Beton.Hofi, Manuel, a Valmar, a BSW, ByeAlex és a Slepp, Krúbi, a Follow The Flow vagy Korda György és Balázs Klári. Augusztusban visszatér DJ OTI is, egy már hónapok óta telt házas show-val. A Plázs visszatérő sztárfellépői, Majka és a Halott Pénz külön is kifejtették várakozásaikat a szezonnal kapcsolatban.

A Plázs közönsége elképesztő energiákat ad, itt a Balaton partján valahogy mindenki sokkal felszabadultabb. Szinte hihetetlen, hogy már tizedik éve dübörögnek itt a koncertek, számunkra is a nyár egyik kiemelt állomása Siófok. Pár éve a születésnapomat is itt ünnepeltük, felejthetetlen emlék marad! Alig várjuk, hogy július 25-én újra felrobbantsuk a színpadot, ráadásul az idei buli után garantáltan mindenki gazdagabban térhet haza!” - mondta Majka, aki 10 éve a Plázs egyik legnépszerűbb fellépője.

A Plázs másik ikonikus visszatérője, a Halott Pénz szintén lelkesen készül a szezonra: „A Plázs Siófok nyaraink egyik legfontosabb és legkedvesebb állomása. Rengeteg emlék, barátság és persze őrült koncert köt ide minket. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk a Plázs történetének, és izgatottan várjuk, hogy július 26-án újra együtt legyünk a Balaton legbulisabb közönségével.”

„2024-ben teljeskörűen megújult a nagyszínpad és ezzel együtt egy exkluzív, a Balatonra és a nagyszínpadra panorámás skyboxot is kialakítottunk, a fejlesztések azonban idén is folytatódnak: további öt zenei helyszín technikai és látványbeli megújítása zajlik” – tette hozzá Nagy Fruzsina.

Plázs 2025-ös programok, jegyek >>>

 

Plázs 

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport