Vár az ország egyik legszebb és legfelkészültebb kerékpárosbarát térsége! Cikk

Kerékpárút Békés megyben

Akár egy egész hetet is érdemes az Alföldön eltölteni, hiszen a rengeteg látnivaló mellett sportolhatsz is kedvedre, ehhez pedig az ország egyik legszebb kerékpárútja áll rendelkezésedre. A békéscsabai bringautak a tekerés mellett a Kerékpárosbarát szolgáltatókat is felsorakoztatják neked, és elmondható: profi vendéglátás vár rád bringás turistaként!

Egy napos, de kissé szeles vasárnap reggel utaztunk el az ország egyik délkeleti pontjára, ahol kipróbáltuk a híres alföldi, azon belül is a békéscsabai bringautakat, valamint felfedeztük az ott található kerékpárosbarát szolgáltatókat, vendéglátóhelyeket. A térség bejárásán túl azzal a céllal érkeztünk, hogy betekintést nyerjünk, a MAKETUSZ (Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség) munkájába, és megismerkedjünk az Országos Kerékpárosbarát hálózattal és az ehhez kapcsolódó alkalmazással is. A másfél nap alatt pedig kiderült, a Kerékpárosbarát applikációban megtalálható minden, amire egy bringásnak szüksége lehet.

Hirdetés


“Az Alföldön eddig is szinte mindenki bringával járt”

“Hiszünk abban, hogy a kerékpározás és a turizmus egyre jobban össze tud fonódni. Látjuk ennek jeleit, és szívesen látnánk még több bringást az utakon. Különösképpen, hogy sok-sok bicikliút készült el az elmúlt években, és várhatóan még több fog. Az Alföldön eddig is szinte mindenki bringával járt, de miután tavaly a Wenckheim kerékpárút lett az Év Kerékpárútja, a kerékpáros turisták száma is megnövekedett a térségben. “

– mesélte Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának környezetvédelemért és turizmusért felelős tanácsnoka, aki azt is elárulta, hogy további terveik vannak a kerékpáros turizmus fejlesztése érdekében.


Kolbászból a kerítés, hófánk és mini-Amszterdam?  

Egy gyönyörű wellness hotelben, az Arcanum-ban szálltunk meg. A szálloda munkatársai voltak olyan kedvesek, és a csapatnak előkészítették a kényelmes kerékpárokat.

“A hotel az Év kerékparosbarát szolgáltatója lett tavaly, s mint ilyen, nagy gondot fordít a különböző kerékpárosbarát szolgáltatásokra is: úgy mint a biztonságos kerékpártárolás biztosítása, biciklimosási és kulacstöltési lehetőség, szervizcsomag biztosítása a vendégek számára vagy a kerékpáros vendégek informálása, kerékpáros információs csomagok biztosítása..“

–  részletezte a tagsághoz és a díjhoz vezető szigorú kritériumokat Juhász Ildikó, a Hotel marketing vezetője. Ezt követően a következő kerékpárosbarát szolgáltató a CsabaPark felé vettük az irányt, a csaknem 20 kilométeres úton a szembeszél ugyan nem könnyítette meg a tekerést, de a finom ebéd csakhamar elfeledtetett minden fáradságot. A CsabaParkban, akár a mesékben - még a kerítés is kolbászból van: a park játszóterén a fa játékok, a padok, az asztalok, mind-mind valamely hústermék alakját öltik. Bátor önkéntesek kipróbálták a hófánkon való lecsúszást is, majd a csapat, egy  elindult és megnézte Munkácsy Emlékház kiállítását, az ott található bringapontot, hogy aztán tovább tekerjen a Csabai Rendezvénypajtához, majd a gyönyörű zöld belvárosba.

“Békéscsaba az egyik legzöldebb város, tele van fákkal, növényekkel, virágokkal. A helyiek pedig nagyon sokat bicikliznek, az autósok itt nem állnak hadban a bringásokkal, mint a fővárosban. Csaba az a mi kis mini-Amszterdamunk” – tette hozzá viccesen velünk tekerő a turisztikai vezető, Kotroczó Henrietta, a Tourinform Békéscsaba irodavezetője.


Kerékpárosbarátságra fel!

A méltán híres Árpád Pálinkatanya pálinkái és gin különlegességei után újabb gasztroélmény következett a Frankó Tanya és Haluskaházban (melyek szintén kerékpárosbarát szolgáltatók), Bartolák Mária tulajdonos vezetésével, aki ismét a régió hatalmas vendégszeretetéről tett tanúbizonyságot: a tanya állatai, úgy, mint tyúkok, nyulak, kismalacok, kecskék és az elmaradhatatlan tanyasi macskák megtekintése és némi kézrátételes simogatás után házi finomságok kóstolása következett. Innen már csak késő este tért vissza a csapat a szállásra, hogy másnap újra nyeregbe pattanhasson. A reggeli után újabb kilométerek következtek hol az Élővíz-csatorna mentén, hol erdőben vagy a pusztában, egyszóval a változatos tájakon vezető a 2023-as Év Kerékpárútján a Wenckheim kerékpárúton.

A Wenckheim családi rom-kastély körbetekerését egy újabb finom ebéd követte a Veszely Csárdában, mely a Kerékpárosbarát alkalmazásában szintén megtalálható, mint szolgáltató, és ahol a hagyományőrzés stílusosan: “jóízűen” párosult a modern gasztronómiával.

 

Fotó és forrás: MAKETUSZ

Kapcsolódó

A JusTeenTime 2024-ben is várja a 12-15 év közötti fiatalokat Cikk

JusTeenTime 2024 @ Budapest Park Idén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg a Budapest Park a JusTeenTime nevű eseményét, amelynek középpontjában most is a 12-15 éves korosztály áll. A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa ennek a generációnak a tagjait az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy számo

Lupa szezonzáró a Budapest Bárral Cikk

Lupa szezonzáró a Budapest Bárral Egy különleges szezonzáró élményt ígér egy különleges helyszínen a Budapest Bár zenekar szeptember 21-én. Ezúttal a Dunakanyar kapujában, a türkizkék Lupa tó és a homokos beach adja a díszletét egy feledhetetlen, közel kétórás koncertnek, ahol stílusok, dallamok, korok, hangok és egyéniségek kaval

Rendkívüli látványosság, sok kihívással - Szeptember 8-tól Hőlégballon Világbajnokság Szegeden! Cikk

Hőlégballon Világbajnokság 2024 Szeptember 8-14. között Szegedre érkezik a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetése, a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság. Több, mint 120 versenyző méri majd össze tudását, de vajon tudjuk-e, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük? Már feltűntek Szeged egén a levegőben úszó hatalmas, színes hől

Minőségi kézműves sörökkel elindult a 8. Belvárosi Sörfesztivál Cikk

Minőségi kézműves sörökkel elindult a 8. Belvárosi Sörfesztivál Nyolcadik alkalommal tölti meg sörrel mától szeptember 8-ig a budapesti Szabadság teret a Belvárosi Sörfesztivál. A több mint 300-féle sör, köztük 20 százalékban kézműves söröket forgalmazó SPAR Magyarország támogatásával megvalósuló fesztivál látogatói idén is megkóstolhatják a hazai és nemzetköz